KönyvKelecsényi László: Eső és telefonVariációk egy témáraHuber Zoltán
Modernista
kalandozások a filmdramaturgiában.
A
színházi könyveknél nézte? – kérdezett vissza pontos ütemérzékkel a segítségül
hívott eladó és végül igaza lett. A dramaturgia szó még manapság is oly erősen
tapad a világot jelentő deszkákhoz, hogy a Regényes
filmdramaturgia alcímmel megjelent munkát sem a filmes polcra, hanem
közvetlenül mellé pakolták a rutinos könyvesbolti dolgozók. Hiába a
forgatókönyvírói kisokosok és kézikönyvek divatja, a hangzatos útmutatásokon és
tanulható fogásokon túlmutató, a játékfilmes történetalkotás mélyebb
összefüggéseit kutató dolgozat kevés született, különösen magyar nyelven. Az Eső és telefon kötetéhez hasonló, kedvcsinálónak
szánt, vállaltan szubjektív tanulmány pedig még kevesebb.
Kelecsényi
László a Filmszextétika kalandozásaihoz
hasonlóan most is a személyes ízlését követve nyúl a témához. Szigorúan
tárgyilagos, akadémikus igényű áttekintés helyett végig egyéni nézőpontból, szeretett
alkotói és filmjei mentén haladva keresi a filmes dramaturgia lehetséges törvényszerűségeit.
A jól tagolt, frappánsan szerkesztett szöveg lendületesen halad előre. Szerencsére
nincsenek erőszakos definíciós kísérletek és kényszerűen felállított merev kategóriák.
A tényleg csak a lényegre szorítkozó elméleti alapozástól a fontosabb témakörök
érintésével egészen a nouvelle vague provokatív szabályszegéseihez jutunk.
Hogyan kezdhető el egy történet és miként lehet hatásosan befejezni? Mitől
lehet igazán jó egy első vagy egy utolsó mondat? A szerző ilyen és ehhez
hasonló kérdésről elmélkedik, miközben a vonatkozó társművészetekről, az újabb
tendenciákról sem feledkezik meg. Így fordulhat elő, hogy egyetlen fejezeten
belül Arisztotelész és Truffaut, vagy épp Ady Endre és Bobby Ewing is békésen
megférnek egymás mellett.
„Csak semmi szabályrendszert” – fekteti le az
egyik legfontosabb kiinduló tételét Kelecsényi, így a filmdramaturgia
fellelhető törvényszerűségeit a vasforgatókönyveken és a
futószalag-produkciókon túllépve keresi. Alapállása szerint nem az általános,
hanem az egyedi, a megismételhetetlen az érdekes. Aki tehát a generikus sztori
sikerreceptjére és ideális szerkezeti felépítésére, vagy a különféle műfajok
hatásmechanizmusaira kíváncsi, csalódni fog. Az Eső és telefon nem a populáris kultúra, hanem a nívós irodalmi
előképek, illetve a szerzői filmelmélet felől közelít a témához. Az ismert
hollywoodi sikerfilmek és a kortárs televíziós sorozatok sokat hivatkozott
elbeszélői megoldásai helyett a dramaturgia eszköztárát elsősorban az európai
modernizmus klasszikusain keresztül vizsgálja.
Habár
a fő csapásirányt az európai mozi e nagy korszaka jelöli ki, a vonatkozó példák
a mozgókép szinte teljes történetét átfogják. Hollywood ikonikus rendezői
(Hitchcock, Wilder) és filmcímei (Casablanca,
Fargo) ugyanúgy felbukkannak, mint a
hazai filmgyártás fontos alakjai, több generáció képviseletében. A teljesség
igénye nélkül kiragadva, Makk Károly vagy Szabó István kanonizálódott művei
mellett Fliegauf Bence és Pálfi György alkotásaival is találkozhatunk. „Minden
/jó/ műnek meg kell teremtenie a saját szabályait” – olvashatjuk a bevezető
fejezetben. A történetszövés legfontosabb építőelemeit követve az egyes
fejezetek azt az örök rejtélyt járják körbe, miként lehet egy frappáns ötletből
vagy markáns rendezői megoldásból valami több – például művészet. A szerző
következetesen képviselt kritikai álláspontját és értékrendjét tükrözve mindenekelőtt
Antonioni, Fellini, Jancsó és Godard különféle megközelítésmódjai és eredményei
érdeklik.
A
kötet eltérő irányokból rugaszkodik neki a problémának, azaz a narratíva fontosabb
csomópontjai mentén próbálja megfejteni, miért működnek a hivatkozott mozik.
Akár az idő, a tér vagy a csúcspontok elbeszélői dilemmáival foglalkozik, az
egyes fejezetek visszatérő kérdése, vajon hogyan sikerülhetett egyeseknek megismételhetelen
alkotói utakat, máig ható egyedei kifejezésmódokat találniuk. Kelecsényi
leginkább töltőtollnak tekinti a kamerát és bár a filmdramaturgiát vizsgálja,
valójában az objektívvel író alkotót szeretné tetten érni, majd innen szűri le
az esetleges következtetéseket. Elemzői vállalása egyszerre gondolatébresztő és
vitaindító, a könyvet így a cinéphile olvasók és a vonatkozó tanulmányokat
folytatók forgathatják majd a legnagyobb haszonnal.
L’Harmattan Kiadó, 2015.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 76 átlag: 6.03 |
|
|