Könyv

Török Ervin: A szatíra diskurzusai a modernitásban

Az újraértelmezett szatíra

Varga Zoltán

A szerző célja a szatíra fogalmának újragondolása.

A Dr. Strangelove-tól a Britannia Gyógyintézetig, a Hófehértől a Támad a Mars!-ig nagy múltra tekinthet vissza a filmszatíra, amennyiben a szatírát olyan műfajként vagy hangvételként gondoljuk el – ez a legáltalánosabb értelmezése –, amely a gúny, a maró irónia és a groteszk vagy fekete humor segítségével lehetővé teszi az érdemtelen hatalmi képviselők, a politikai rendszerek és a társadalmi jelenségek nevetségessé tételét, megszégyenítését. A szatíra ilyetén megközelítésének felülbírálására, sőt, a fogalom markáns újragondolására invitálja az olvasót A szatíra diskurzusai a modernitásban című kötet.

A Szegedi Tudományegyetem Vizuális Kultúra és Irodalomelmélet Tanszékének oktatója, Török Ervin jegyzi a szatíra újszerű magyarázatára vállalkozó kötetet, amely az Apertúra Könyvek sorozatában megjelent meg, s a szerző korábban publikált írásait – illetve az átdolgozásukat – sorakoztatja fel. Hasonlóan az eddig megjelent Apertúra-könyvekhez, A szatíra diskurzusai a modernitásban is alapvetően azokat az olvasókat célozza meg, akik kellően járatosak a komoly elméleti ismeretanyagot és háttértudást feltételező szaktudományos nyelvhasználatban és a nem ritkán jelentős szellemi energia-befektetést igénylő gondolatmenetek követésében. Török Ervin kötete vállaltan az egyetemi hallgatók, oktatók és tudományos kutatók szűkebb körét szólítja meg.

A szerző célja a szatíra fogalmának újragondolása, s ehhez kiindulópontként sorra veszi a szatíra eddigi magyarázatait. Míg korábban latin verses műformaként, a regényforma elődjeként, illetve hangvételként közelítették meg, Török (át)értelmezésében a szatíra olyan „destrukciós gyakorlat”, amely a megnyilatkozás (legyen az irodalmi szöveg vagy filmalkotás) saját jelentésteremtő lehetőségeinek a határaira irányítja a figyelmet. A szerző szerint a szatíra „hatásossága abban áll, hogy a jelentésadás feltételeit bontja le, és megmutatja a diszkurzív gyakorlatok relativitását és átmeneti mivoltát.” A szatíráról vázolt téziseket követően a kötet esettanulmányokból áll; a szerző konkrét irodalmi műveket és filmeket elemez: Jonathan Swift, Henry Fielding, Denis Diderot és Mikszáth Kálmán írásait, illetve a francia és a cseh új hullám filmjeit, a Budapesti Iskola alkotásait és más magyar műveket a 70-es évekből.

A választott példaanyag feldolgozásában szembeötlő az aránytalanság a könyv mintegy kétharmadát megtöltő irodalmi és az utolsó harmadra maradó filmes elemzések között; igaz, az előbbi blokkban egy adaptáció, Keleti Márton Mikszáth-filmje, a Beszterce ostroma és az eredeti regény összevetése megelőlegezi a mozgóképek tárgyalását. Ezután következik a filmbarátok érdeklődésére leginkább számot tartó, egyben izgalmas állításokkal – kivált a klasszikus burleszk újraírásával és „roncsolásával” kapcsolatos megfigyelésekkel – szolgáló rész. A Zazie a metróban, a Százszorszépek és a Tűz van, babám! alapos elemzésén keresztül tárul fel a szatíra létesülésében kulcsszerepet játszó tényező: az egyes művekben kimutatható különböző stílusok és normák gyakorta diszharmonikus, feszültségteli érintkezése megkérdőjelezi, „kibillenti” az egyértelmű esztétikai hatást. A magyar filmekkel foglalkozó egységben, minthogy a szerző több filmet sorol elő, kevesebb hely marad a részletes analíziseknek – itt főként a Bástyasétány hetvennégynek jut az új hullámos filmekhez hasonló reflektorfény a kötetet kurtán-furcsán lezáró fejezetben.

Török Ervin a filmek tágabb kontextusát is fölvázolja, s ehhez gyakran idéz a filmelméletben tájékozott olvasók előtt jól ismert „húzóneveket” (Balázs Bélát, Eisensteint, Deleuze-t), illetve a modern film és a 70-es évek magyar filmje kapcsán Kovács András Bálint és Gelencsér Gábor alapszövegeire is rendszeresen hivatkozik. Ám ezzel együtt is feltűnő, hogy a filmmel foglalkozó fejezeteket is az irodalomtudományi nyelvezet és gondolkodásmód járja át – és az így keletkező fogalmi eklektika sem könnyíti meg az olvasó dolgát. Nagyon hiányzik a kötet végéről – a további tájékozódást segítő bibliográfiához hasonlóan – az áttekintést korrekt módon lezáró, az elemzésekből leszűrhető megállapításokat egybegyűjtő összefoglaló. A szatíra diskurzusai a modernitásban egységes egészként nem, sokkal inkább részleteiben inspirálhatja a felvetések továbbgondolását és az olvasó elmélyedését a szatíra értelmezési lehetőségeiben.  

Apertúra Könyvek, 2015.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2015/11 47-48. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12463

Cikk értékelése:

szavazat: 74 átlag: 6.24