KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/március
KRÓNIKA
• N. N.: Új Budapesti Tizenkettő
• N. N.: Képtávíró
• (X) : III. Laterna Magyar Filmhét

• Bikácsy Gergely: A vétlen kamera Bresson filmszázada
• Schubert Gusztáv: Történelem a föld alatt magyar film, magyar krónika
• Jeles András: Büntető-század-napló
• Lengyel László: Csendőrvilág Magyarországon Kakastollas filmek
• Margócsy István: A kép-mutogató A napfény íze
• Tamás Amaryllis: Misszió Rabostóban Beszélgetés Ember Judittal
• Király Jenő: Szép remények, elveszett illúziók Multiplex esztétika I.
• Varró Attila: Árvák a tájfunban A kilencvenes évek tajvani filmjei
• Bori Erzsébet: Ázalék A lyuk
• Karátson Gábor: Tájkép-mozi A bábjátékos
• Köröspataki Kiss Sándor: Puszán, az elszánt Ázsiai filmek fesztiválja
MÉDIA
• Sós B. Péter: Megafúzió: mi változik? Az AOL és a Time Warner

• Zalán Vince: Otthontalanok otthona: filmtöténet Filmnapló
KÖNYV
• Horányi Özséb: Jeltan félmúltban Szilágyi Gábor: elemi KÉPtan elemei
KRITIKA
• Báron György: Káromkodások kora Anyád! A szúnyogok
• Galambos Attila: Jószándékal kikövezve Rosszfiúk
• Hirsch Tibor: Keresd a nőt, aki keres! A mi szerelmünk
LÁTTUK MÉG
• Nevelős Zoltán: Isteni játék
• Báron György: Isten látja lelkem
• Hungler Tímea: A függőkert
• Békés Pál: Mindenütt jó
• Takács Ferenc: Egy sorozatgyilkos nyara
• Tamás Amaryllis: A 200 éves ember
• Kis Anna: Kettős kockázat
• Sárdy Richárd: Pár-baj
• Köves Gábor: A csontember
• Varró Attila: A szörny
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Hullámvasút

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Szilágyi Gábor: elemi KÉPtan elemei

Jeltan félmúltban

Horányi Özséb

Kései híradás a hetvenes évek filmszemiotikájáról.

 

Ez bizony vaskos kötet: 570 számozott oldal. Akár egy élet műve is lehet. Az olvasó egy szisztematikusan építkező könyvet, mondhatnám, monográfiát tart a kezében. A műnek íve, struktúrája, gondolatmenete van: az álló(fény)képtől a sajtó/fotón, a szekvenciákon és a reklám/fotón át jut el a mozgó(fény)képig, illetőleg a filmig. Ezt követően elemzi a képek és a szavak viszonyát, és villant fel két lehetőséget: mi a teendő, a filmet sajátos szövegként tanulmányozni vagy a filmet mint cselekményt tekinteni? A kötet abból a feltevésből indul ki, hogy az állókép és a mozgókép talán még inkább valami olyan, amelyre a jeleket kutató szemiotika joggal érvényesítheti magával a képpel, illetőleg a filmmel kapcsolatos vagy másutt szerzett tapasztalatait. Szilágyi azt mutatja meg, hogy a szemiotika valóban alkalmas arra, hogy kategóriáival leírhatóvá váljék a(z álló vagy a mozgó)kép. És ez jó; és jó, hogy ez magyar nyelven is megtörtént.

Egyébként pontosan ez volt az a pont, ahol annak idején, legalábbis Magyarországon, megrekedt a filmszemiotikai kutatás. A hetvenes évek első felében, amikor az akkori Filmtudományi Intézet környékén felbukkantunk néhányan abban reménykedve és vállalkozó kedvet mutatva arra, hogy dolgozhatunk a film szemiotikáján (bár ennek nyomait legfeljebb csak egy szöveggyűjteményre való hivatkozás formájában érhetjük tetten a kötetben: A mozgókép szemiotikája. Szerk.: Hoppál Mihály és Szekfű András; Budapest Magyar Filmtudományi Intézet, 1974), éppen az volt az egyik fontos (és ideológiával is átitatott) kifogás, hogy a szemiotika nem tud értékelni, vagyis nem „segíti” az esztétikát; nem az eizensteini nyomokon halad tovább (amelyben kétségkívül megjelent valamiféle szemiotikái elv, hiszen a filmet nyelvszerű jelenségnek tekintette), és nem a filmművészet irányába mutat, hanem a leírás értelmében válnak elemzései operacionálissá, technikaivá. A (film)szemiotika fellazítóvá, ellenséges ideológiává vált az akkori hivatalosságok szemében. Voltaképpen Szilágyi tartott csak ki, a többiek (köztük én is) elpárologtak a film környékéről, volt köztünk olyan, aki a szemiotika környékéről is. Köszönjük (én legalábbis bizonyosan) Szilágyinak a kitartást.

Úgy olvasom Szilágyi könyvét, mint ennek az időszaknak kései híradását. Noha hivatkozásainak zöme is ebbe az időszakba visz vagy éppen korábbiba; nem ezt említem jellegzetességként, hanem témakezelésének természetét. Szilágyi tiszteletreméltóan megmaradt szemiotikusnak, pontosabban szólva szemiológusnak: amibe annak idején belefogott, azt építi azóta is – ha jól értem könyvét. S ez valóban tiszteletreméltó, azzal együtt, hogy a nemzetközi szemiotikái érdeklődés mintha a filmről a mozi irányába tolódott volna el. Mintha nem egy olyan kifejezési eszköz állna az érdeklődés előterében, amely különbözik másoktól, amely éppen azért érdekes, mert jellegzetesen különbözik például a nyelvtől vagy éppen a festmény értelmében vett képektől; hanem az az intézményrendszer került az érdeklődés előterébe, amely egy időben a szórakoztatóipar legfontosabbika volt. Másrészt elmozdulásnak lehetünk tanúi a szemiotikát illetően is. Míg az 1960-70-es években egy ideig a szemiotika adta a társadalomtudományi kutatások egyik vagy éppen a fősodrát (igaz, nem Magyarországon), ma már, a pontosabbá vált kérdésfeltevések révén, alighanem a kognitív tudományokat kell ebben a funkcióban látnunk. Mindazok a fejlemények, amelyek a szemiotika jóvoltából jelentek meg (így például a jel, illetőleg a jelentés elemezhetővé tétele), lényegüket tekintve mind megőrződtek a kognitív kutatási irányban, de maga a kérdésfeltevés eltolódott az ismeretelmélet irányába. A kognitív megközelítés nem a szórakoztatóipar egyik lehetőségét látja a(z álló, illetőleg a mozgó)képben, hanem a megismerés olyan módjának lehetőségét, amely különbözik minden másétól, s így a megismerés másra vissza nem vezethető önálló területének megtalálásával kecsegtet. Alighanem a tényleges helyzetnek megfelelően érzékelteti ezt a tényt a nemrégiben magyarul is megjelent Casetti-féle Filmelméletek című kötet (Budapest, Osiris, 1998). Mi pedig elgondolkozhatunk ezen a különös helyzeten: Szilágyi személyes teljesítménye mindenképpen elismerést igénylő, ugyanakkor mást mégsem tehetünk, mint regisztráljuk az elmozdulásokat, és reménykedünk abban, hogy a magyar művelődés, sőt a magyar tudományosság is egyszer s mindenkorra maga mögött hagyta azt a helyzetet, hogy a dolgokról nem akkor beszélünk, amikor ideje van, hanem máskor. Akárhogy is van, most már bízvást vehetjük olyannak a helyzetet, hogy Szilágyi könyvével ledolgozódott egy bizonyos lemaradás.

Éppen ezért megérdemelt volna egy alaposabb és elmélyültebb kiadói előkészítést. A kötet például minden bevezetés és felkészítés nélkül csak úgy elkezdődik; vagy az utolsó két viszonylag terjedelmes fejezet (ezek a dokumentumfilmről szólnak) teljesen feleslegesen van itt, hiszen ez a kötet voltaképpen valami másról szól; de említhetném ráadásul e két fejezet megíratlannak tűnő jegyzetlapjait is – amelyek egy megfelelő bevezető esetén alighanem értékükön kerülhettek volna be az olvasó megfontolásaiba, s nem így, mint most... Mindezek azonban nem homályosíthatják el a megjelenés tényével kapcsolatos örömünket.

 

Szilágyi Gábor: elemi KÉPTAN elemei. (Az álló- és mozgófényképről), Magyar Filmintézet, 1999.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/03 53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2867