KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/március
KRÓNIKA
• N. N.: Új Budapesti Tizenkettő
• N. N.: Képtávíró
• (X) : III. Laterna Magyar Filmhét

• Bikácsy Gergely: A vétlen kamera Bresson filmszázada
• Schubert Gusztáv: Történelem a föld alatt magyar film, magyar krónika
• Jeles András: Büntető-század-napló
• Lengyel László: Csendőrvilág Magyarországon Kakastollas filmek
• Margócsy István: A kép-mutogató A napfény íze
• Tamás Amaryllis: Misszió Rabostóban Beszélgetés Ember Judittal
• Király Jenő: Szép remények, elveszett illúziók Multiplex esztétika I.
• Varró Attila: Árvák a tájfunban A kilencvenes évek tajvani filmjei
• Bori Erzsébet: Ázalék A lyuk
• Karátson Gábor: Tájkép-mozi A bábjátékos
• Köröspataki Kiss Sándor: Puszán, az elszánt Ázsiai filmek fesztiválja
MÉDIA
• Sós B. Péter: Megafúzió: mi változik? Az AOL és a Time Warner

• Zalán Vince: Otthontalanok otthona: filmtöténet Filmnapló
KÖNYV
• Horányi Özséb: Jeltan félmúltban Szilágyi Gábor: elemi KÉPtan elemei
KRITIKA
• Báron György: Káromkodások kora Anyád! A szúnyogok
• Galambos Attila: Jószándékal kikövezve Rosszfiúk
• Hirsch Tibor: Keresd a nőt, aki keres! A mi szerelmünk
LÁTTUK MÉG
• Nevelős Zoltán: Isteni játék
• Báron György: Isten látja lelkem
• Hungler Tímea: A függőkert
• Békés Pál: Mindenütt jó
• Takács Ferenc: Egy sorozatgyilkos nyara
• Tamás Amaryllis: A 200 éves ember
• Kis Anna: Kettős kockázat
• Sárdy Richárd: Pár-baj
• Köves Gábor: A csontember
• Varró Attila: A szörny
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Hullámvasút

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Ázsiai filmek fesztiválja

Puszán, az elszánt

Köröspataki Kiss Sándor

Éhségsztrájk, kopaszra nyiratkozó színészek, rendezők, operatőrök. A koreaiak még hisznek a nemzeti filmgyártásban.

 

Gondolkodtam én mindjárt az első órákban, hogy rendkívüli fesztiválon fogok zsűrizni. Kétszáznál több film ötvenhárom országból, és ezek között mindössze három amerikai? Szokatlan arány, szokatlan fogadtatás.

Még a megnyitó előtt, délután lesétáltam a négymilliós koreai kikötőváros nyüzsgő piacán át a mozikkal övezett Fesztivál-térre. Sárga overallos, sűrűn hajlongó és mindig mosolygó diák önkéntesek tessékeltek egy hosszú asztalhoz, ahol nagy papírívekre máris sok aláírást gyűjtöttek. A kezembe nyomtak egy angol nyelvű tájékoztatót, amely címében a kvótarendszer fenntartását követeli. Mint kiderült, amíg Korea nem lépett be az OECD-be, és nem vállalta az importkorlátozások lebontását, a mozikban a filmek háromötöde lehetett külföldi, kétötöde pedig koreai. A belépés óta viszont be kellene tartani a szabad verseny szabályait, és korlátozás nélkül engedniük kellene Hollywoodnak. Amikor márciusban Jack Valenti amerikai kereskedelmi miniszter Szöulban tárgyalt, a koreaiak filmügyben azzal érveltek, hogy Mitterrand francia elnök 1993-ban meggyőzte az amerikaiakat: „a filmművészet a kultúra része, a mai és a jövő francia generációk tulajdona. Nem tekinthető tehát olyan árucikknek, mint a bor, a parfüm vagy az autó”. Az amerikaiak Párizsban elfogadták ezt az érvet. Ám Szöulban másként alakult a helyzet. Hiába volt a nyomaték kedvéért éhségsztrájk, hiába nyíratta magát kopaszra száztizenhárom ismert koreai színész, rendező és operatőr, csak ideiglenes kompromisszum született. A mozik az eddigi 146 nap helyett városonként más-más arányban csökkentették a koreai filmek vetítési idejét. Átlag húsz-negyven nappal nőtt a külföldi (értsd hollywoodi) filmek éves vetítési ideje. Még semmi sem veszett el, de a tendencia világos. Erősödik az amerikai jelenlét, bár Korea az idei hatvan játékfilmmel egyelőre a tizedik helyen áll a világ filmgyártó országai között.

A filmesek harca bizonyos okból kissé pikáns ügy. Koreában – akárcsak Japánban – igen nagy a hazai termékek becsülete. Az élelmiszertől a ruhán át az autóig mindent termelnek, és olyan exportképes, magas színvonalon, hogy szinte mindenki koreai árut vásárol. Nyilvánvaló, hogy hosszú távon a szakma a koreai filmet csak akkor tudja megmenteni, ha a mozinéző ugyanúgy „megveszi”, mint a koreai gyárak termékeit. Az ipar nem a hazafias érzületre, hanem a minőségre és az árra hivatkozik – sikeresen.

A térség néhány közeli országa elég riasztó példákkal szolgál a koreaiaknak. Tajvanban a valamikori évente száz filmről öt-hat játékfilmre esett vissza a termés. A forgalmazók elfordultak tőlük, mondván, hogy a hazai készítésű filmek „sötéten látók, fárasztóak és unalmasak”.

Kína évi nyolcvan filmmel egyelőre tartja hetedik helyét a világranglistán, de a látszat csal. A rendezők vagy könnyű vígjátékokkal, szerelmes limonádékkal jelentkeznek, vagy külföldi szponzoroktól szereznek pénzt, esetleg rendezést vállalnak valamelyik európai vagy japán tévében. Zsang Jimou és Csen Kaige a CIBY 2000-nél és a Canal Plusnél dolgoztak, hogy aztán leforgathassák azt a filmet, amelyet rangot adó fesztiválokra vihettek.

Hongkongban, Thaiföldön, Indonéziában, Sri Lankán és másutt is közös jelenség, hogy olykor születnek helyi sikerfilmek, de ezek vagy könnyes, bús szerelmi történetek, vagy a mágia, a horror, az egzotikus helyi színek bevetésével keltenek hazai és nemzetközi feltűnést.

A japán filmgyártás is akadozik — mondták a szigetországi vendégek Puszánban. Első hallásra nehéz hitelt adni ilyen közlésnek annak tudatában, hogy tavaly 249 játékfilm készült Japánban. A baj itt is a forgalmazókkal van, akik csak az elérhető nyereségre tekintenek, és Japánban nincs a filmszakmának a koreai kvótapajzshoz hasonló önvédelmi eszköze. Miként készülhet mégis ennyi új játékfilm? Sok rendező reklámfilmeket forgat, s így megszerzett keresetét költséges hobbijára fordítja. A pénz olykor elfogy a forgatás befejezése előtt, az utómunkálatok, az angol feliratozás nélkül pedig nincs semmi esély a nemzetközi figyelem fölkeltésére.

A puszáni fesztivál nemcsak arról nevezetes, hogy az ázsiai filmek egyik legátfogóbb évi seregszemléje, hanem arról is, hogy a maga szerény eszközeivel az égész térségben támogatja a nemzeti filmgyártást. A PPP (Pusan Promotion Plan) a fesztivállal egyidőben rendezett fórum, amelyre producereket és befektetőket is meghívnak, ahol a fiatal rendezők tervek, forgatókönyvek, elkezdett forgatás alapján jelentős összegre pályázhatnak. Idén a PPP indiai, kínai, koreai és japán rendezőket segített fejenként tíz-húszezer dollárral. Ennyi pénz persze sehol nem elég egy film elkészítéséhez, de a díj ajtót nyithat az alkotóknak a jelentősebb szponzorok előszobájába, az üzleti világ felé.

A puszáni fesztivál és a koreai film mögött elszánt kormányzat áll, amely jövőre harminc milliárd forintnak megfelelő összeggel támogatja a hazai filmkészítőket. Mint az államelnök vászonra vetített üdvözlő beszédében indokolta: „ez a művészeti forma a kulturális elszigetelődés ellenszere és a legjobb eszköz a bemutatkozásra a világ előtt”.

A koreai Lee Chang-dong nyitófilmje, a Mentolos cukorka ártatlan húszéves érettségi találkozónak indul valami folyó partján, egy vasúti híd tövében. Az egyik férfi az osztály szeme előtt veti vonat elé magát, s ezzel kezdetét veszi a múltba vezető időutazás. Az egyéni dráma fokozatosan egy ország szenvedéstörténetébe torkollik, amely csak 1987-ben, a katonai diktatúra bukásával ért véget. Nincs az a szörnyűség, kínzás és brutalitás, amit el ne követtek volna azokban az években, amikor a külvilág ámulattal hallgatta a Korea gyors újjáépítéséről, gazdasági föllendüléséről szóló híreket. A versenyprogram három sorozatban zajlott. Az Ablak az ázsiai mozira a kisebb filmgyártóknak is helyet szorított, így a Fülöp-szigeteki, vietnami és szingapúri filmeknek, de az emlékezetes élmények Japánból és Indiából érkeztek. Dev Benegal Széles látószöge Bombay-ban játszódik, s mindvégig a játék-, a dokumentum- és a riportfilm mezsgyéjén imbolyog. Főszereplője egy helyi tévé műsorvezetője, aki szerint tizenhat millió érdekes történet jár-kél a városban. Egészében nagyon felszínes, zsurnalisztikus, de kétségtelenül látványos mozaikkép kerekedik a történetből, különösen az európai fantáziával elképzelhetetlen nyomor mélységeiről. Van itt gyermekprostitúció és riport a vízüzletről: az egykori drogkereskedő elmondja, miért bérelt ki néhány utcai kutat. Kábítószerre csak keveseknek telik, vízre mindenkinek szüksége van...

Az „Új áramlatok”-sorozatban első és második filmes rendezők közül került ki a FIPRESCI díjazottja. A bhutáni Khyentse Norbu filmje, A kupa egészen ritka teljesítménnyel lep meg. Szex és erőszakos jelenetek nélkül minden ízében szép és humoros történetet ad elő egy buddhista kolostor lakóiról a Himalája lábánál. A film – amelyet a hírek szerint rövidesen a pesti közönség is láthat – egyszerre kívülről és belülről is láttatja a fiatal szerzetesek életét, tiszteletlenül is tisztelettudó a buddhizmus gondolataival és gyakorlatával szemben.

A FIPRESCI másik helyezettje, a japán Sunszaki Ikehata Őszi virágokja volt. A hatvannégy éves főhőst (Ogata Ken játssza) nyugdíjazták a tűzoltóságtól, felesége unja és utálja. Egyetlen öröme: krizantémokkal indul a virágversenyeken. Ebből az igénytelenül szolid kis alaphelyzetből fordulatos történet kerekedik egy tiszta, minden szempontból megvesztegethetetlen, erős tartású férfiról.

A Férfiak és nők című kínai versenyfilmet, Liu Ping-zsian tartózkodó, ízléssel előadott történetét pekingi homoszexuálisokról és leszbikusokról már jutalmazta a locamói FIPRESCI-zsűri.

Meglepett a magyar film, Enyedi Ildikó Simon mágusának fogadtatása. A Nagyvilág mozija elnevezésű összeállításban harmincegynéhány ország alkotásait tálalták. Az óriási érdeklődést még magyarázza, hogy a koreai nézőnek ritkán nyílik alkalma francia, svéd vagy magyar filmek csemegézésére. De láttam a félházzal induló belga Rosie-t, melyen a végére alig maradt néző. Nem volt rossz élmény, hogy a Simon mágus vetítése telt házzal indult, és a mozi még akkor is zsúfolásig volt, amikor megjelent a felirat: VÉGE.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/03 39-40. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2864