KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/március
KRÓNIKA
• N. N.: Új Budapesti Tizenkettő
• N. N.: Képtávíró
• (X) : III. Laterna Magyar Filmhét

• Bikácsy Gergely: A vétlen kamera Bresson filmszázada
• Schubert Gusztáv: Történelem a föld alatt magyar film, magyar krónika
• Jeles András: Büntető-század-napló
• Lengyel László: Csendőrvilág Magyarországon Kakastollas filmek
• Margócsy István: A kép-mutogató A napfény íze
• Tamás Amaryllis: Misszió Rabostóban Beszélgetés Ember Judittal
• Király Jenő: Szép remények, elveszett illúziók Multiplex esztétika I.
• Varró Attila: Árvák a tájfunban A kilencvenes évek tajvani filmjei
• Bori Erzsébet: Ázalék A lyuk
• Karátson Gábor: Tájkép-mozi A bábjátékos
• Köröspataki Kiss Sándor: Puszán, az elszánt Ázsiai filmek fesztiválja
MÉDIA
• Sós B. Péter: Megafúzió: mi változik? Az AOL és a Time Warner

• Zalán Vince: Otthontalanok otthona: filmtöténet Filmnapló
KÖNYV
• Horányi Özséb: Jeltan félmúltban Szilágyi Gábor: elemi KÉPtan elemei
KRITIKA
• Báron György: Káromkodások kora Anyád! A szúnyogok
• Galambos Attila: Jószándékal kikövezve Rosszfiúk
• Hirsch Tibor: Keresd a nőt, aki keres! A mi szerelmünk
LÁTTUK MÉG
• Nevelős Zoltán: Isteni játék
• Báron György: Isten látja lelkem
• Hungler Tímea: A függőkert
• Békés Pál: Mindenütt jó
• Takács Ferenc: Egy sorozatgyilkos nyara
• Tamás Amaryllis: A 200 éves ember
• Kis Anna: Kettős kockázat
• Sárdy Richárd: Pár-baj
• Köves Gábor: A csontember
• Varró Attila: A szörny
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Hullámvasút

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Büntető-század-napló

Jeles András

Mit tehet a történelmi film, hogy leolvassza magáról a középszer unalmának pecsétjét. Dokumentálhatná mondjuk a létezést.

 

A történelmi film nyilván olyasvalami, mint a kosztümös film, ezért csínján kell vele bánni és úgy is bánnak vele: tekintettel vannak a tekintendőkre (tőke, futamidő, megtérülés és hasonlók); az illetékesek általában meglehetős biztonsággal olyan kivitelező-személyzetet találnak a történelmi film realizálására, akik messzemenően tisztában vannak a megbízatás komoly anyagi feltételeivel illetve követelményeivel, úgy a siker, mint a bukás vonatkozásában, nincsenek, nem is lehetnek ezen túlmenő ambícióik, például nem történhetik meg velük, hogy az előkészületek, vagy – isten őrizz – a forgatás során eszükbe jusson valami arról, ami ügyködésük centrumában áll – mondjuk egy ilyen típusú gondolat: „...Minden, ami van, elképesztően valószínűtlen lenne, ha nem létezne.” (Paul Valéry)

Én azonban... egy az, hogy komolytalan figura vagyok (például nem írnék alá olyan szerződést, amelyben garantálnom kell, hogy egy film forgatása és vágása időszakában nem jut majd eszembe semmi), ad kettő, én a filmet – kosztümös vagy sem –, a létezés dokumentálására éppen megfelelőnek tartom, ami praktice ilyen típusú ötletek gyűjtögetésére biztat és indít:... (az itt következő dokumentumok lelőhelyeit – természetesen – merő hatásvadászatból nem tüntetem fel. Mi vagyok én, filológus? Nézzenek oda!):

 

1. dokumentum: „...Pál (cár) idején egy gárdaezredes havi jelentésében halottnak tüntetett fel egy tisztet, aki a végét járta, Pál a tisztet elhalálozás miatt töröltette az állományból. Mit tesz Isten, a tiszt nem halt meg, fölépült. Az ezredes könyörögve kérte, tűnjön el egy-két évre, felajánlotta erre a célra saját birtokát... A tiszt kötélnek állt, de az örökösök, akik olvasták a híradást rokonuk haláláról, semmi pénzért nem akarták elismerni, hogy él. Vigasztalhatatlanok voltak – és kitartóan követelték a részüket. Az élő halott kérvényt nyújtott be Pálnak. Pál saját kezűleg írta a kérvényre: Minthogy a tiszt úrra vonatkozik a parancs, kérvénye elutasítandó!”

2. dokumentum: „Vámpírt tartóztatott le a rendőrség a közép-oroszországi Tulában. Egy húszéves hajléktalan fiatalember a város egyik parkjában a bokrok közé csalt egy részeget, majd szó szerint a torkának ugrott, átharapta nyakának egyik ütőerét (közbevetőleg: mindegy volt, melyiket harapja át, az garantáltan teli volt friss, alkoholdús vérrel), és áldozata vérét szívta. Az őrszobán a támadó elmondta: az emberi vért először katonai szolgálatának idején kóstolta meg, és azóta az ország több városában is vámpírkodott.”

 

közjáték: íme, céduláim másolgatása közben hallom (rádió!), hogy a tornamester-urak azt csattogtatják, fel kell zárkóznunk Európához. „...Ezek szerint a játék végén – mondom, csak így magamnak –, a színes kis gyurma-alakzatokat visszadömöckölik a halott masszába!”

 

3. dokumentum: „...minden népénekesnek össze kellett gyűlni, és megvitatni, mi a teendő. Az élet jobb, az élet vidámabb – mondta Sztálin. A vakok (ti. a „lirnyikek” többnyire vakok voltak!) elhitték. Több százan gyűltek össze a kongresszusra, azt mondták, élő múzeum volt, az ország élő történelme. Minden dala, zenéje, költészete. És csaknem valamennyit lelőtték. Miért tették?... Itt voltak ezek a vakok, mindenfelé mászkáltak és... énekeltek. E dalokat cenzorok nem engedélyezték... egy vak embernek nem adhatsz oda egy kijavított és engedélyezett szöveget, parancsot sem írhatsz... Kollektivizálás, gépesítés. Egyszerűbb agyonlőni őket.”

(Pardon, itt megint beugrott valami, a híres mondás a bolsevizmusról, nem értek egyet, mert mi az, hogy ultimátum, ilyesmiről szó sem volt, de azért idézem: „A bolsevizmus ultimátum, melyet Isten intézett az emberiséghez.”...Hát az ultimátum, az valami korrekt dolog, – nem? És az, ami azzal a néhány száz Homérosszal történt?!)

 

monológ a politikusokról:

...Hiába áll előttünk a teljes História, hogy elrettentsen tőlük, hiába tudjuk és érezzük, hogy vezetőink, e privilegizált paraziták bűnszövetkezetet képeznek, mégis: baromi jóindulattal, a hülyék optimizmusával tekintünk rájuk, akik minden bizonnyal csiklandásszerű kellemetességként érzékelik az alattvalók küszködéseit és áttekinthetetlen nyomorúságát; nyilván úgy veszik, hogy ez a Nyöszörgő Kórus legitimálja kiváltságos helyzetüket, innen van, ebből a zenéből táplálkozik letagadhatatlan humoruk, minden emberi mértéket és ítéletet túlhaladó sötét arroganciájuk. Apropó:

 

4. dokumentum: „...Joffre marsall temetése után C........u felkereste az irodalmi lap szerkesztőjét, és ajánlotta, temessenek el minden héten egy tábornokot, mert a temetés gyönyörű volt, mindenki sírt, a tábornok lova is. A hazafias érzést fokozza az ilyesmi.”

5. dokumentum:.....Az egyik házban a bútorok megmozdultak és táncolni kezdtek... Dolgorukij herceg vizsgálatot rendelt el. Az egyik hivatalnok pópát hivatott, de a székek meg asztalok az imádság közben sem akartak nyugton maradni.”

 

közjáték: (Egy pap a rádióban: „Isten országa... ajándék a mi számunkra”, mondja. Milyen ország? Ajándék?! Nem szégyenli magát.)

(Ez a pap különben annak a jelentékeny szektának a tisztségviselője, amely a tepertőnek ibolyává való átváltozását hirdeti, tehát a fent idézett kijelentés nem tartozik a legképtelenebb tanítások közé.)

 

6. dokumentum: „...Egy SS-ember (!) évek óta cipel magával egy lengyel nőt; használja, mint valami idomított állatot, viszi országról országra, nem engedi el, mintegy szíjon és ketrecben tartja. A nő most itt van vele Pesten és ismerőseinek méregért könyörög.”

7. dokumentum: „...Egy özvegytől elvette a leányát a városparancsnok. Én kértem, kérleltem, adja vissza az árva leányt az anyjának. Ő pedig reám zúdította haragját, és a templom közelében halálra fojtogattak. Ott feküdtem halálra váltan, de isteni parancsra életre keltem. Azután az ördög megint reám uszította: bejött a templomba, ütött-vert, és miseingemben lábamnál fogva vonszolt... Én csak imádkoztam eközben.

Egy más alkalommal ugyanez a városparancsnok berontott házamba, az egyik kezemen összeharapdálta az ujjaimat. Csak akkor engedte ki a kezemet a foga közül, mikor a torka már tele volt vérrel... Ezután erőszakkal elfoglalta a portámat, engem kivert onnan és mindenemből kifosztott. Kenyeret sem adott útravalónak. Én fogtam a botomat, a feleségem és a kereszteletlen gyermekemet, és útnak indultunk.”

 

meditáció:...Korunknak – úgy tetszik – nincs saját ideje, nincsenek saját szellemi erői, amelyek kiforognának valami organikus, eredeti történést, amit az utána jövők történelemként ismerhetnének el. Valóban csak lefolyás ez, amit életünk idejének és körülményeinek mondunk. Érthetetlen szenzáció volna, ha felbukkanna itt – bárminő formában – valami eredetiség.

 

8. dokumentum: „...Amikor már vitték volna a vesztőhelyre, azt kérte, hadd mondjon még utolsó istenhozzádot a feleségének, aki igen szemrevaló asszonyka volt. Minekutána búcsút vett tőle és megcsókolta, hirtelen vadul beleharapott az orrába, és tövig leharapta, valósággal kitépte abból a szép arcából...”

(Hírek: Prágában orron harapott egy budejovicei taxist az amerikai konzul részeg felesége... Nem biztos, hogy budejovicei volt, lehetséges, hogy azt csak hozzákötöttem – a jó hangzás végett.)

9. dokumentum: Német hentes fiatal nő combjából csíkokat vág ki – cipőfűző-készítés céljából.

 

(Egy okosticián azt mondja a rádióban, hogy rossz ennek a NATO-offenzívának a marketingje, ma már a „háborút is el kell tudni adni”. Hát így állunk.)

 

10. dokumentum: „...Egy francia gránátosra bukkantam, aki még élt, mindkét lába hiányzott, egy ló tetemében ült, az nyújtott neki menedéket, annak a húsát ette, egy hullákkal teli patak vizét itta...” (Ugyanebben az időben Napóleon így szól a katonák maradékához: „Esküdjünk meg, hogy inkább meghalunk fegyverrel a kezünkben – most vigyázz! –, semhogy ne láthassuk viszont Franciaországot!”...Mint az egyszeri terménykereskedő a feleségének: „Ha valamelyikünk meghal, én azonnal Palicsfürdőre utazom bánatomban!”)

 

a gyerek tanul:

KU-TYÁ-KAT KEL-LE-NE TE-MET-NI Ő-SE-INK MEL-LÉ SZÉC-HE-NYI

 

monológ:...Valójában nem is volt az rendszer, tényleg; érdekes egyvelege volt az népszínműnek-királydrámának-táncdalfesztiválnak-közértárudai villámtréfának-horrornak-operettnek és az univerzális, minden műfajt megtermékenyítő rosszakaratnak, kegyetlenségnek és hamisságnak.

És a háttérből ugyan, de szembeszökően nyilvánvaló módon, eltanulhatatlan csuklómozdulatokkal mindent ő irányított, a SZOCIALISTA-REALISTA Sátán, a középszerűség angyala.

 

11. dokumentum: „Érdekes dolgokról hall az ember manapság fiatalember. Nemrég olvastam, hogy valami német, a nevét elfelejtettem, az emberi agyvelőből új alkaloidot állított elő: az idiotint.”

...Lám, ilyenek vagyunk mi, tudósok!

12. dokumentum: „... Hátul, sötétben ültem, a páholyok között, de egy dáma, aki nem látott engem, hátrafordulva véletlenségből leköpött. Láttam, hogy igen takaros dáma, a legkevésbé nem háborogtam miatta.”

13. dokumentum: „Ennek a heverő Faecesnek az volt a következménye, hogy nyáron milliók voltak a legyek a szobában, a költő, mint szenvedélyes vadász, a legyekre is vadászott, a drága viaszkos gyufát a kezébe véve oda állt az ablakhoz, és folyton egy gyufát a másik után meggyújtott, azt a légyre tartotta, a légy holtan esett le, de az ablak drága tükörüvegén és a finom szép fehérlakos fán ugyan annyi sárga égett folt volt, szint úgy az ajtókon, bútorokon. És mikor tévedésből lezártam az én szoba ajtómat, az uram visszajött és kopogott, én felugrottam az ágyból, kinyitottam az ajtómat, az uram meg akart fogni, láttam rajta az iszonyú dühösséget, hamar az ajtó mögé ugrottam, az uram utánam, elő akart húzni, de a varrógépem előttem állt, és csak a hálóinget tudta rólam lehúzni, én anyaszűzmeztelen összetett kézzel kértem, János, az istenre kérlek, megfeledkeztem magamról, nem zárom be többé, ne izgasd magad, nem tutc dolgozni és ez a szégyen, az emberek mindent kihallanak, az nem használt, elrohant és jött vissza a revolverrel rám célozva, és gyorsan átöleltem, az arcomat a nyakába ástam, férjem a revolvert a fejem fölött a falba kilőtte, a mérgit ki kellett eriszteni, ő szótlanul, némán, én sírva álltunk pár pillanatig...”

 

monológ:...Az egyetemes és minden részletre kiterjedő fenyegetettség fölött révedezve felfigyeltem a Válság (szép neve van) érdekes dinamikájára: amilyen számosak, sokrétűek és jelentékenyek a Romlást kiváltó erők, amily változatosak megjelenési formái etc. – oly szimpla, brutális leegyszerűsítést ígér mindez.

 

„...Unalom fog el, ha szétnézel magad körül a világon” (Gogol) Mi az az unalom, ami oly szenvedélyesen foglalkoztatta Őt és az utána következő nemzedékeket?

És miért helyettesítik – tudniillik úgy tetszik, ez valami eufemizmus akarna lenni – az eredeti kifejezést? Az ember nem győz csodálkozni a hozzávetőleges szóhasználaton – és az ezzel kapcsolatos egyetértésen!...Meglehet, itt egy rendkívül jelentős ténynek, tudattartalomnak a... letakarásáról, elfedéséről van szó.

Mert mi az unalmas? A középszerű. A hibátlanul, rendíthetetlenül középszerű. – (Véletlenül, alkalmilag unalmas – még egy katasztrófa is lehet.) És mi a „hibátlanul középszerű” megtestesítője? Nyilván – jobb szó híján – az ördög.

A mi édes életünkben pedig hibátlanul középszerű: a politika, a jog, erkölcs, a gyakorlati tudományok etc. Ezek tehát az ördögi dolgok, ezek bélyegezték meg életünket nyomorúsággal, iszonyattal, amelyek másolják, ismétlik egymást a világ végezetéig – unalmasan.

Nagy kérdés, mit tehet az ún. történelmi film, hogy leolvassza magáról ennek a valaminek a pecsétjét.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/03 12-13. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2856