KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

       
   2022/június
MAGYAR MŰHELY
• Gelencsér Gábor: Óhullám A Nemzeti Filmalap (2011-19) filmjei
• Murai András: Gyomorgörcs és puncstorta Ügynökfilmek a Kádár-korszakról
• Rudolf Dániel: Áldozathozatal Beszélgetés Zsigmond Dezsővel
• Kelecsényi László: Pisti a filmgyárban Örkény-mozi
• Huber Zoltán: Követni a formát Beszélgetés Sophy Romvarival
NŐI TESTEK
• Forgács Nóra Kinga: Anyanyelv Női reprodukciós horrorfilmek
• Bartal Dóra: Mintha orvos írta volna fel Autoerotika a sorozatokban
• Varró Attila: A vágy tüze Szörnylányok és rémapák
• Kovács Kata: Semlegesítsd a belső pandádat Domee Shi: Pirul a panda
LENGYEL VILÁGOK
• Fekete Tamás: Dubaji lányok, lengyel nők Maria Sadowska
• Szíjártó Imre: Csodás életek Lengyel hétköznapfilmek
• Varga Zoltán: Összefüggések pókhálója Gombrowicz és Żuławski
KÉPREGÉNY LEGENDÁK
• Lovas Anna: Emlék-kollázsok Lynda Barry: One! Hundred! Demons!
AMERIKAI ÁLMOK
• Géczi Zoltán: Techno-Messiások tündöklése és bukása Amerikai startup: sorozatok és filmek
• Orosdy Dániel: Összebilincselve Sidney Poitier (1927-2022)
FESZTIVÁL
• Boronyák Rita: Idegen akcentusok találkozása Toulouse: Cinélatino
TÉVÉFILM
• Schubert Gusztáv: Családi kalitka Paczolay Béla: Pacsirta
• Kolozsi László: Frigye nem lett sikeres Tóth Tamás: Frici és Aranka
• Pethő Réka: Ez nem cég, hanem színház? Madarász Isti: Ecc-pecc
KRITIKA
• Barotányi Zoltán: A halászlé és a tenger Pálinkás Norbert: Katinka
• Huber Zoltán: Hamlet, a barbár Robert Eggers: Az északi
• Varró Attila: Nickelodeon Tom Gormican: A gigantikus tehetség elviselhetetlen súlya
MOZI
• Déri Zsolt: Szerelmes nehézfiúk
• Kovács Kata: Soha néha mindig
• Baski Sándor: Doctor Strange az őrület multiverzumában
• Vajda Judit: Hölgy
• Rudas Dóra: Kis lecke a szerelemről
• Pazár Sarolta: Mindenki utálja Johant
• Kovács Patrik: Camelot – Harcok trónja
• Varró Attila: Downtown Abbey: Egy új korszak
STREAMLINE MOZI
• Kovács Gellért: Fordulópont
• Benke Attila: Maixabel
• Huber Zoltán: Utazás
• Sándor Anna: Novícia
• Jordi Leila: Umma – Anyám szelleme
• Déri Zsolt: Stamping Ground
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi Apokrif történelem

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Tévéfilm

Madarász Isti: Ecc-pecc

Ez nem cég, hanem színház?

Pethő Réka

A diktatúra a színházban sem működőképes.

 

Ha egy intézmény élére olyan személy kerül, aki nem ért ahhoz, amivel a nevezett intézmény foglalkozik, akkor a működés szempontjából nem fog megfelelő döntéseket hozni. Ezt az állítást fejti ki nagyon közérthető példán, színházba helyezett cselekményen keresztül a Medveczky Balázs színdarabja alapján Madarász Isti által rendezett Ecc-pecc. A budapesti színház élére új igazgató kerül, akit azzal a céllal helyeztek a pozícióba, hogy gazdasági szempontból tegye rendbe az intézményt. A saját elmondása szerint kapcsolódó végzettséggel nem rendelkező, de a színház iránt – hamar nyilvánvalóvá válón nem létező – rajongást érző Hamar Imre (Szervét Tibor) azonnal őrült leépítésbe kezd, a kollégákat találomra, ismeretlenül húzogatja ki a névsorból. Az éppen készülő Rómeó és Júliát három színésszel eljátszandó darabra redukálja, aminek happy enddel kell végződnie – arra ugyanis jobban jönnek a nézők. Amikor a színház főrendezője, Majoros Bálint (Pindroch Csaba) azt mondja, hogy ezt így nem lehet csinálni, Hamartól azt a választ kapja: olyan nincs, hogy „nem lehet”, csak hogy „nem akarom”, az pedig egyenlő a felmondással.

Mindez a pökhendi, hozzá nem értő hozzáállás aztán szélsőséges példák során keresztül nyilvánul meg a komikusan ábrázolt helyzetekben: a társulatban is jelentős leépítések készülnek, a színészeknek ezért egyenként kell interjúra menniük az új igazgatóhoz, ahol el kell mondaniuk, mi az, amiben ők jobbak, mint a többiek, miért őket érdemes megtartani. A színház csapata nem zár össze az abszurd intézkedések hatására, felbukkan az is, aki saját érvényesülési lehetőségét látja a helyzetben, és azzal a lendülettel megérkezik a szexista vonal is a történetbe – hiszen egy mély dekoltázzsal még a semmivel sem törődő Hamarnál is felmerül a potenciál –, sőt saját magánjellegű érdekei védelmében az addig barátnak tekintett kolléga is elárulja a másikat. Mindez az árulás valamiért teljesen súlytalan, mintha az elszenvedője sem számítana másra.

A tanmese egyértelmű, mind a vezetés természetéről, mind az emberek önzéséről, gátlástalan önérdek-érvényesítéséről sarkos kritikát fogalmaznak meg az alkotók.  A tanulságok egyébként nem csak a művészvilágra, de valóban az üzleti életre és a cégkultúrára is érvényesek. Az analógia jó, hiszen azt mindannyian átlátjuk, milyen abszurd három színésszel a Rómeó és Júlia – épp annyira, mint egy vállalkozás esetében is azok a megszorítások, amit sokan a saját munkájuk során tapasztalnak meg. A probléma tehát valós, és egyre általánosabb: valószínűleg mindenki meg tud fogalmazni a saját tapasztalatai alapján olyan példát, ahol valami sokkal jobban működhetne, ha kompetens vezető hozná a döntéseket, ha azoknak szava is érvényesülne, akik a gyakorlatban végzik a feladatokat, és ha nem a mértéktelen pénzszerzés és kizsákmányolás befolyásolná a működéssel kapcsolatos döntéseket. Mókás kiszólás a kamaradarabként legnagyobb részben a Thália Színház belső tereiben forgatott filmben az igazgató ötlete, amikor úgy szeretné a bevételt növelni, hogy előadások helyett inkább rendezvényhelyszínként értékesítené a teret, hiszen „azért bármennyit elkérhetünk”.

A pörgős tempóban zajló, folyamatos dialógusokkal dolgozó tévéfilm másfél óránál is rövidebb játékideje intenzíven fenntartja a figyelmet, szatirikus és kifejezetten kritikus hangvétele miatt nem a hahotázó nevetés komédiája. A bemutatott karakterek egyértelműen szimbolikusak, kapcsolataik dinamikáját nem a valóság szintjén kell értelmezni – ha elemeljük a realitás talajáról, akkor mi is „elengedhetjük” mélységük hiányát. A befejezés nem fest optimista képet: ha csak az üzlet a fontos, emberileg a másik teljesen jelentéktelennek látszik, és ha hatalom kerül valaki kezébe, az elkerülhetetlenül hatással lesz a személyiségére is. Az Ecc-pecc úgy kritikus története minden egyes szereplőjével, hogy nem mutat megoldást, reményt, jó példát befejezésül. Az emberek egymáson taposva jutnak egyre feljebb, önös érdekükből bárkit elárulnak, elveik könnyen hajlíthatók, kivétel nincs.

 

ECC-PECC – magyar, 2022. Rendezte: Madarász Isti. Írta: Medveczky Balázs. Kép: Szőke Dániel. Zene: Parádi Gergely. Vágó: Mezei Áron. Szereplők: Pindroch Csaba (Majoros), Szervét Tibor (Hamar), Szabó Erika (Éva), Csőre Gábor (György), Ember Márk (Gábor), Gubás Gabi (Luca). Gyártó: Megafilm. Forgalmazó: Filmio. 84 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2022/06 52-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15356