MoziVakrandiForgács Nóra Kinga
Un peu, beaucoup, aveuglément! – francia, 2015. Rendezte: Clovis Cornillac. Írta: Lilou Fogli, Tristan Schulmann. Kép: Thierry Pouget. Zene: Guillaume Poussel. Szereplők: Mélanie Bernier (MAchine), Clovis Cornillac (Machin), Lilou Fogli (Charlotte), Philippe Duquesne (Artus). Gyártó: Sofica Manon 5 / TMC / Cine Nomine. Forgalmazó: Cinetel Kft. Szinkronizált. 90 perc.
Egy napon debütált a
hazai mozikban a Vakrandi című francia komédia és egy spanyol dráma, a Tízezer
km – mindkét esetben az elválasztott szerelmesek témája áll a középpontban,
a drámai feldolgozásban a távolság bizonyul áthidalhatatlannak, a komikus
megközelítésben pedig ledönthetetlennek tűnik egy válaszfal. Clovis Cornillac
filmje szeretettel karikírozott hőseivel és pozitív végkicsengésű történetével
könnyű darab, nem is szel át óceánokat, mégis hasonló kérdésekről mesél, mint
fajsúlyos társa: a döntésről, hogyan is kellene élni az életünket, az egymáshoz
való kötődés vágyáról és az elszigeteltségről.
A férfi mogorva játéktervező,
aki hosszú évek óta él lakásába, csendes magányába és egy már-már mániává vált
játék tervének kidolgozásába zárkózva. Egy napon a papírvékony fallal
elválasztott szomszéd lakásba költözik a nő, aki elnyomó kapcsolatból menekülve
megtépázott önbizalommal keresi a lehetőséget, hogy zongoraművésszé válhasson.
Egymásnak a Machin és Machine becenevet adják, egyre szorosabb viszony szövődik
közöttük, melynek egyszerre generátora és akadálya az a bizonyos fal.
Adott tehát a drámai
potenciál és a komikus alapszituáció. Hőseink helyzete a Tízezer km-ben
látottak komplementere, nem együtt maradni, hanem ismerkedni igyekeznek, nem a
távolból, hanem szomszédokként, mégis elszakítva. A Vakrandi romantikus
komédia, ezt alá is húzza az érzékeny főszereplők vaskosabb megfelelőinek
bevonásával. Inkább eredetieskedő, mint eredeti, mégis működnek a kissé
megcsavart, ám nem elég bátor vonásokkal elrajzolt szituációk és karakterek. A
sztori szolgál némi kéretlen didaxissal az emberi kapcsolatokat illetően, de
saját keretein belül próbál örömet csempészni a filmezésbe, és mindvégig
humánus marad. Mélységében közelébe sem ér spanyol társának, sem a Jean-Pierre
Jeunet-i különös magányok hagyománynak, de azért megszívlelhető mozidarab.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 63 átlag: 5.16 |
 |
|
