KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
   2015/október
FASSBINDER ÖRÖKSÉGE
• Schreiber András: Kamikaze Fassbinder 70
• Forgách András: Intenzitás Fassbinder esete a mozival
HIROSHIMA ÁRNYAI
• Andorka György: Bolygó árnyak A Hiroshima-tabu
• Pusztai Beáta: Kísértetjárás Hiroshima az animében
MAGYAR MŰHELY
• Sághy Miklós: Gonosz vadkelet Magyar ugar
• Várkonyi Benedek: Veszettek és elveszettek Beszélgetés Goda Krisztinával
A GYŰLÖLET KÖREI
• Csiger Ádám: A gyűlölet vonzásában Neonácik mozivásznon
• Petz Anna: Kísért a múlt Német neo-náci filmek
VASEMBEREK
• Baski Sándor: Útmutatók önkínzáshoz Teljesítményfüggők
• Nevelős Zoltán: „Mert ott van” Everest
• Simonyi Balázs: Fuss el véle! Futófilmek
FRANCIA VÉR
• Pernecker Dávid: Az üresség állapotai Gaspar Noé
• Gyenge Zsolt: Arcon spriccel a 3D Gaspar Noé: Szerelem
• Ádám Péter: A gúzsba kötött kamera A francia mozi különös aranykora
FESZTIVÁL
• Morsányi Bernadett: Menekülés az érzelembe Török filmek
• Ruprech Dániel: Hova tovább Szemrevaló/Sehenswert
KÍSÉRLETI MOZI
• Lichter Péter: A képguberáló magánya Found footage filmek
TELEVÍZÓ
• Pernecker Dávid: A hálózat csapdájában Mr. Robot
• Kránicz Bence: Párizs retró Papp Gábor Zsigmond: Ketten Párizs ellen
FILM / REGÉNY
• Varró Attila: Sebhelyeslelkűek John Pearson: The Profession of Violence
• Simor Eszter: Dupla ego Brian Helgeland: Legenda
KRITIKA
• Soós Tamás Dénes: Túllőttek a célon Víkend
• Teszár Dávid: Emlékezni a felejtés korában A kígyó ölelése
• Baski Sándor: Izlandi magány Fúsi; Akváriumban élni
MOZI
• Baski Sándor: Aferim!
• Ruprech Dániel: Victoria
• Kovács Kata: Hercegnők éjszakája
• Huber Zoltán: A (sz)ex az oka mindennek
• Forgács Nóra Kinga: Vakrandi
• Vajda Judit: Dübörög a szív
• Kránicz Bence: Sétáló agyhalottak
• Hegedüs Márk Sebestyén: Sinister 2: Az átkozott ház
• Csiger Ádám: Hitman – a 47-es ügynök
• Kovács Bálint: Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni
• Sepsi László: A Szállító – Örökség
• Varró Attila: Miénk a világ
• Sándor Anna: Az útvesztő: Tűzpróba
DVD
• Pápai Zsolt: Jöjj és lásd!
• Gelencsér Gábor: Veri az ördög a feleségét
• Soós Tamás Dénes: A Stonehearst elmegyógyintézet
• Kránicz Bence: Snowpiercer – Túlélők viadala
• Kránicz Bence: Batman határtalanul: A szörnyek keringője
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar Műhely

Beszélgetés Goda Krisztinával

Veszettek és elveszettek

Várkonyi Benedek

A reménytelenség és a szélsőség mindenütt együtt jár.

A Veszettek-ről mindig „gárda-film”-ként beszélnek, és ez ellen rendre tiltakozni is szokott. Miért?

Egyrészt mert a mintát nem a Magyar Gárdáról, hanem Czető Bernát László regényéből vettük, másrészt sok olyan szervezet létezik, amelyekre a filmbeli egyesület sokkal jobban hasonlít. Mi a valóságban egy nemlétező, fiktív szervezetet találtunk ki, tehát nem a Magyar Gárdáról írtuk. Ha arról írtuk volna, akkor azt vállaltuk volna.

Csakugyan sok efféle szervezet létezik. Arra nem gondoltak, hogy itt biztosan „áthallás” lesz, ha nem is konkrétan a Magyar Gárdára?

De. Egyáltalán nem véletlen, hogy áthallás van, az viszont nem igaz, hogy a Veszettek róluk szól. És ne felejtsük el, hogy nemcsak Magyarországon vannak szélsőjobbos csoportosulások, ez most már európai jelenség.

Annyi mindenről lehet filmet készíteni, és most mégis ezt a „csúnya” témát választotta. Miért tartotta ennyire izgalmasnak a szélsőségesek világát?

Egyszerűen érdekelt a manipuláció természete, és a regény nagyon izgalmasan fogta meg ezt az egész problémakört. Szerintem elég eredeti megközelítésben tette, mert behúz a csőbe, és remélem, hogy majd a film is. Nekem épp az tetszett a könyvben, hogy kezdetben tudunk azonosulni ennek az egyesületnek a céljaival és vezetőjének az eszméivel. De aztán a történet folyamán ez fokozatosan megváltozik.

Mennyire tipikus, hogy ma ennyire manipulálhatók, alakíthatók az emberek?

Még a jó szándékú emberek is manipulálhatók. Ez nagyon aktuális kérdés, mert a mindennapjaink túlpolitizáltak. Ma már egy színdarabról sem lehet azt mondani, hogy tetszett vagy nem, hogy jó-e rendezés vagy sem, anélkül, hogy ez ne jelentene valamilyen politikai állásfoglalást. Egyébként a filmmel kapcsolatban én magam is folyamatosan abban a helyzetben találom magam, hogy egy kicsit erre kényszerítenek. Pedig a dolgok nem fekete-fehérek, és nem feltétlenül tudok azonosulni a választható álláspontokkal.

De amikor ezt a témát és a regényt kiválasztotta, akkor azért sejtette, hogy belesodorják ebbe a belpolitikai „mocsárba”?

Azt tudtuk előre, hogy ez a film fel fog vetni bizonyos kérdéseket, és vitákat fog provokálni. Inkább az a meglepő, hogy még egy kockát sem látott belőle senki, mégis mindenkinek nagyon határozott véleménye van arról, hogy milyen és mi a mondanivalója. És ezek a vélemények időnként teljesen ellentmondanak egymásnak.

 

Ez inkább pszichológiai vagy társadalmi film?

Mind a kettő. Ha mindenképpen választani kell, akkor inkább pszichológiai film, de erős társadalmi vonatkozása is van. Egy egyesületnek a történetét meséli el egy kisvárosban, illetve egy kicsit ennek a kisvárosnak a történetét, ami bizonyos értelemben leképezése lehet akár az országnak is.

Ha foglalkoztatta ez a kérdés, akkor nyilván fontosnak tartja. De mennyire tartja veszélyesnek ezt a jelenséget?

Ha az ember vállalja azt, amit gondol, soha nincs egyszerű helyzetben, és ez a film ilyen vállalás. Az már önmagában jó jel, hogy elkészülhetett.

Gondolom tanulmányoznia kellett előtte ezt a világot. Nem volt rossz beleereszkednie?

Nem, de ha azt kérdeznék, hogy akarnám-e újra végig csinálni ugyanezt a miliőt egy másik történetben, akkor azt hiszem, inkább valami mást választanék, de nem azért, mert az rossz volt. Tanulmányozni kellett, és sok olyan helyen voltam, sok olyan embert megismertem, akivel különben nem sodort volna össze az élet.

Találkozott ezeknek a főszereplőknek a modelljeivel?

Igen, voltunk nevelőintézetben és a fiatalkorúak börtönében. Nagyon érdekes tapasztalat volt ez, és nagyjából be tudtuk lőni, hogy a mi szereplőink mennyire legyenek a bűnözés határán, vagy adott esetben legyenek-e bűnözők. Az efféle tanulmányok arra jók inkább, hogy az ember tisztába jöjjön a karakterrel. És az is szempont volt, hogy a dialógusokban hitelesen szólaljanak meg. Hogy egy munkanélküli fiatal, aki egyébként is hátrányos helyzetű, ne úgy beszéljen, mint egy rózsadombi értelmiségi, hanem legyen hiteles, ugyanakkor ezek a karakterek szerethetők legyenek. Erre volt jó ez a kutatás.

Úgy néz ki, mintha ezek a fiatalok – miközben belesodródnak ebbe a történetbe – valami pozitív dolgot védenének. Miért érezzük ezt a kettősséget?

Szerintem nem az a lényeges, hogy mit védenek, hanem az, hogy keresik önmagukat. Keresik azokat a kitörési lehetőségeket, amelyeket az a környezet, ahová születtek, nem ad meg a számukra. És ezért ezek a karakterek többfélék.

Nyomasztó ez a világ? És ha igen, mennyire kell ennek a filmben is nyomasztóan megjelennie?

Helyenként az, de a film maga nem nyomasztó, ha az lenne, akkor bajban lennénk, mert nem fognak bemenni rá a nézők.

Kafka is elég nyomasztó, de mégiscsak nagy irodalom.

Ha most egy Kafka-regényből csinálnék adaptációt, lehet, hogy fesztiválsikereket aratna, de nem biztos, hogy a közönség is bemenne rá. Mi szeretnénk, ha ez a film érdekelné az embereket. Nagyon sokféle hatással operál, és van egy pont, amikor azt a hatást kell elérnie, hogy ez az egész szervezet nyomasztóvá váljon a néző számára. De a film alapvetően nem a nyomasztó.

 

Itt egy jelenségről beszélünk. Úgy gondolja, hogy filmben rá lehet látni azokra a társadalmi folyamatokra, amelyek e jelenség mögött húzódnak meg?

Azt gondolom, hogy ez a film olyan folyamatokat modellelál, amelyek nemcsak nálunk figyelhetők meg, hanem egész Európában. Sőt, nem csak Európában.

Mit gondol, kiderül a filmből, hogy ezek az emberek – ez a testvérpár – mitől lesznek „veszettek”?

Egyrészt ott van bennük a vágy, hogy tartozzanak valahová, ott van az önkeresés, az érzés, hogy azáltal vagyok valaki, hogy tartozom bármilyen szervezethez, amely megbecsül engem. Egy polgárőrség tud nagyon hatékonyan és profin működni. Itt az a kérdés, hogy a vezetés kinek a kezébe kerül, milyen politikai erők állnak egy-egy ilyen szerveződés mögött. Sokszor hosszú ideig nincsenek orvosolva olyan társadalmi problémák, amelyekkel már sokkal korábban kellett volna foglalkozni. Az ebből adódó frusztráció fölgyülemlik ezekben a fiatalokban, és azzal már nem tudnak mit kezdeni. Ha valaki ezt a saját céljaira próbálja felhasználni, és ezek nem nemes célok, akkor abból baj lehet.

Ezzel a filmmel inkább ítéletet akart mondani arról a világról, ami itt megmutatkozik, vagy inkább megérteni a benne lévőket?

Igazából egyik sem igaz. Nem akartam ítéletet mondani, ez a történet természetesen egy állítás. A karakterek szerethetősége fontos volt, hogy a néző tudjon menni velük. Az, hogy ők a saját döntéseik révén hová, mibe sodródnak bele, már más kérdés. Ha úgy tetszik, van egy fajta ítélet arról a közegről, amelybe belekerülnek. De alapvetően nem az a célunk, hogy didaktikusak legyünk, hanem az, hogy legyen egy olyan film, ami hat a maga módján, és a végén valamire döbbentse rá az embereket.

Többször említette már, hogy mennyire előtérben volt a két főszereplő szerethetősége. Fontosnak tartotta, hogy a néző szeresse ezeket az embereket? Azokat, akik áldozatok, vagy maguk is aktív cselekvői valami rossznak?

Is-is. Mint ahogy általában az igazság sem fekete-fehér. Ahhoz, hogy az ember ne egy rossz ízű didaktikus filmet csináljon, szükséges, hogy meglegyenek ezeknek a karaktereknek az igazságai. De ez inkább a két főhősre vonatkozik.

Ezeknek a gárda-féle szervezeteknek voltak nagyon komoly történelmi előzményeik is, amelyek nagyon rossz asszociációkat keltenek az emberben. Miközben csinálta a filmet, ezekre is gondolt, vagy azoknak semmi közük ehhez a konkrét helyzethez?

De, nyilvánvalóan van közük. Azt gondolom, hogy amikor az író megírta ezt a regényt, akkor ez a probléma nem kerülte el a figyelmét, és azt hiszem, mi is megértettük ezt.

 

Ez a film figyelmeztetés akar lenni, hogy mi van vagy mi lehet Magyarországon – vagy a világban –, vagy pedig a leírása, megmutatása annak, hogy ilyen a világ, vagy ilyen is, hogy ilyen az egyik arca?

Ha a másodikat mondanám, akkor is az első lenne. Mert magának a történetnek ilyen a természete. Csakhogy egy kicsit távol állnak tőlem az olyan mondatok, hogy ez figyelmeztetés volna: merre tart vagy merre tarthat a világ. Azt hiszem, ez a regény többek között attól érdekes és izgalmas, hogy ezt meg tudta mutatni. De a kezdetekben nem gondoltam, hogy ez lesz.

Mindaz, amiről most beszélünk, komoly társadalmi probléma. Van olyan társadalmi réteg, amelyről szeretné, ha megnéznék? Akár gárdista lelkületűek-szelleműek? Kinek ajánlaná ezt a filmet, azon kívül, hogy mindenkinek?

Pedig mindenkinek. De azon túl talán jobban a fiataloknak, akik ahhoz hasonló helyzetben vannak, mint a mi filmbeli karaktereink. De azért természetesen nem ifjúsági filmet csináltunk, és nem volt a fejünkben, hogy „belőjünk” egy célcsoportot.

Úgy érzi, hogy általában veszélyben vannak a fiatalok? Vagy ez azért annyira nem jelent veszélyt?

Nem tudom, nem vagyok szociológus, ezzel alapvetően nem foglalkozom. Amikor vidéken forgattunk, hasonló kisvárosokban, mint amilyen a filmbeli fiktív városunk, sok olyan fiatallal találkoztam, akik rokonságot mutattak a mi főhőseinkkel. Azzal együtt, hogy nagyon talpraesett és agilis fiatalok voltak, mindannyian azt mondták, hogy van bennük egyfajta reménytelenség a munkanélküliség, a kilátástalanság miatt. És abban a pillanatban, amikor lehetőségük adódik, szeretnének eljönni ezekből az iparvárosokból. Nyilván nem mindenki gondolkodik így, de akikkel mi találkoztunk, erről számoltak be. Amit a fővárosban látok, a középiskolások és egyetemisták, akiket ismerek, nem feltétlenül ilyen problémákkal küzdenek.

Amikor megtalálta a két főszeplőt, ifj. Vidnyánszky Attilát és Klem Viktort, akkor nyilván elképzelte a figurákat, és azt gondolta, hogy ők állnak a legközelebb a filmbeli főszereplőkhöz. Ők, a színészek, alakítottak valamit ezeken az elképzeléseken?

Picit mindig alakítanak. Klem Viktor rögtön olyan volt, mint amilyennek szerettünk volna. A Vidnyánszky Attila által alakított karaktert kezdetben másnak képzeltem. Szerettem volna, ha a két testvér jobban hasonlít egymáshoz, de ez volt a legkevesebb, amit el lehetett engedni cserébe azért, amit Attila hozott ehhez a karakterhez.

Korábbi filmjei, a Csak szex és más semmi, a Szabadság, szerelem vagy a Kaméleon egészen más vonalat jelentenek. Itt teljesen más világba kellett beugrania. Ha volt egyáltalán régi vonal, akkor arról hogyan tudott leszakadni?

Igen, más világ, de az a rendező dolga, hogyha van egy történet, akkor annak találja meg a megfelelő műfajt. Szerintem magyar trend, hogy egy alkotó csak egyféle filmet csinálhat, és ha abból kimozdul, akkor nem igazi művész. Engem az érdekel, hogy egy történet megtalálja a maga műfaját, és hogy én abból a legjobbat hozzam ki.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/10 18-20. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12409