KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

             
             
             
             
             
             
   2015/szeptember
LÁZADÓ IFJÚSÁG
• Baski Sándor: Okkal lázadók Zöld rebellisek és cyberforradalmárok
• Sepsi László: Az ellenállás hasztalan Nima Nourizadeh: BeSZERvezve
• Varró Attila: Világot jelentő deszkák Larry Clark kamaszai
• Sándor Anna: Kertvárosi választások John Green: Papírvárosok
• Jankovics Márton: Ballagás előtt Jake Schreier: Papírvárosok
HIROSHIMA ÁRNYAI
• Andorka György: Lidércfény Hiroshima: A Manhattan-terv
DIGITÁLIS REALIZMUS
• Margitházi Beja: Kamera-szoftver hibridek Franchise-ok és digitális effektjeik
• Kránicz Bence: Kétbites Kalibánok / Digitális félelmeink Chris Columbus:Pixel
• Soós Tamás Dénes: A forradalom után CGI és Hollywood
• Sepsi László: A szabadság határai Műfajelmélet és számítógépes játékok
MAGYAR MŰHELY
• Erdélyi Z. Ágnes: Szerdai gyerek Beszélgetés Horváth Lilivel
• Sípos Júlia: Az öreg tölgy krónikája Beszélgetés Molnár Attila Dáviddal
• Bernáth László: Mikrokozmosztól az Univerzumig Tudomány és film
• Murai András: Képszűkítés, újrateremtés A Saul fia és a „holokausztfilm” kódjai
• Kozma György: Halott fiúk Saul fia – másképp
• Kozma György: Halott fiúk Saul fia – másképp
ÚJ RAJ
• Simor Eszter: Mágikus dokumentarizmus Mark Cousins
• Pernecker Dávid: A hülyeség szabadversei Adam McKay
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Jubileumi válságok Karlovy Vary
• Csiger Ádám: Transzilván gótika TIFF – Kolozsvár
TELEVÍZÓ
• Pernecker Dávid: Toleranciaburger Bob burgerfalodája
KRITIKA
• Sághy Miklós: A másság és a hatalom Meleg férfiak, hideg diktatúrák
• Kovács Kata: Arcok a párnán 45 év
• Varró Attila: Párhuzamosok találkozása Guy Ritchie: Az U.N.C.L.E. embere
MOZI
• Gelencsér Gábor: Csendes szív
• Vincze Teréz: 1001 gramm
• Forgács Nóra Kinga: Tízezer km
• Kovács Kata: Suite Française
• Andorka György: Az Eichmann-show
• Varró Attila: Abszurd alak
• Tüske Zsuzsanna: Az ajándék
• Soós Tamás: Önkívület
• Huber Zoltán: Kész katasztrófa
• Simor Eszter: Mélyütés
• Baski Sándor: Fantasztikus Négyes
• Kránicz Bence: Mission: Impossible – Titkos nemzet
• Csiger Ádám: Irány a bárka!
DVD
• Gelencsér Gábor: Utazás a koponyám körül
• Kránicz Bence: Kegyes hazugság
• Soós Tamás Dénes: Az Almanach projekt
• Soós Tamás Dénes: A megváltás
• Pápai Zsolt: A Heineken-emberrablás
• Tosoki Gyula: Az élet dala
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Meleg férfiak, hideg diktatúrák

A másság és a hatalom

Sághy Miklós

A közelmúlt történelme meleg férfiak nézőpontjából.

Takács Mária dokumentumfilmje a rendező 2009-ben bemutatott alkotásának, az Eltitkolt éveknek a párdarabja. A korábbi filmben középkorú leszbikus nők vallanak arról, hogy milyen volt megélni másságukat a késő Kádár-kor puha diktatúrájában, s hogy milyen fordulatot hozott személyes életükben a rendszerváltás. Mivel a téma kibontása döntően interjúk formájában történik, leggyakrabban a nőket látjuk a vásznon mesélni, akiknek szavait korabeli fotók (sokszor saját felvételeik) és archív mozgóképek illusztrálják.

A Meleg férfiak, hideg diktatúrák több szempontból is ellép az Eltitkolt évek egyébként jól működő „beszélőfejes” technikájától. Fontos újítása, hogy a homoszexuális férfiak bemutatásakor segítségül hívja a fiatalabb generációt. A főszereplő, hét korosabb férfit ugyanis négy harminc körüli, meleg fiatalember faggatja arról, hogy miképpen élték meg másságukat az államszocializmus idején. Bevallott motivációjuk pedig nem kevesebb, minthogy az idősebbek stratégiáiból tanulva könnyebben boldoguljanak a jelen társadalmi és politikai viszonyai közt, melyet a fokozódó homofóbia jellemez. A generációk dialógusa mellett fontos újítása Takács Mária mostani alkotásának, hogy a kamerával rögzített interjúkon túl megrendezett jelenetekbe helyezi főszereplőit. Egy ízben például az Egyetem Presszó belső világát idéző díszletek közé invitálja őket, ahol megilletődve ismerik fel a korabeli, egyik legnépszerűbb meleg találkahely mását. A pultban a fiatal generáció tagjai nőnek öltözve alakítják a hajdani kiszolgáló személyzetet. Az ehhez hasonló megoldások célja a múlt megidézése, „jelenvalóvá” tétele volna, közvetve pedig az interjúalanyok helyzetbe hozása, reakcióra, emlékezésre késztetése.

Önmagában is érdekes egy viszonylag „zárt” szubkultúra világába bepillantani, ám Takács Mária dokumentumfilmjében mindez kiegészül a közelmúlt kontextusával. Nem általában kíváncsi ugyanis (fiatal kérdezőivel együtt) az idősebb melegek szexualitáshoz, párkapcsolathoz, családhoz, szülőkhöz fűződő viszonyára, hanem az is legalább ennyire érdekli, hogy miképpen fest a Kádár-kor egy speciális szubkultúra nézőpontjából. Az interjúkból kiderül, hogy az államszocializmus időszaka sem volt maga a pokol. Léteztek találkahelyek, melyeket eltűrt a rendszer, nem okozott azonnali állásvesztést, ha kitudódott valakiről a mássága és így tovább. Persze akkoriban sem volt könnyű melegnek lenni, hisz az állam türelmének ára a szexuális másságnak a szigorúan privát szférában tartása volt. Látható közösségekbe szerveződésre csak a rendszerváltás után nyílt lehetőség. A nyilvánosan vállat melegség (aminek egyik legszembeötlőbb eseménye a Pride Fesztivál) ugyanakkor a magyar társadalom pozitív és negatív reakcióit egyaránt kiváltotta, ide értve a melegekkel szembeni türelmetlenség fokozódását. Az idősebbeknek a Kádár-érában az elfogadás szempontjából alapvetően más problémái voltak. Részben ezért sem igazán működhet a filmben az a generációs dialógus, melynek tétje az „öregek” stratégiáinak jelenkori alkalmazhatósága volna. Párbeszédük ellenében hat az is, hogy sajnos a fiatalokról alig tudunk meg valamit, ők leginkább csak kérdeznek, s velünk együtt hallgatják az idősebbek válaszait.

A múltrekonstruáló jelenetek, mint például a már említett Egyetem Presszó-beli vagy a film elején egy rendőrségi vallatás megidézése nem tesznek hozzá sokat az interjúkban elmondottakhoz. Talán az egyetlen kivétel ez alól a közös tengerparti utazás, ahol a múlt tereinek bejárása a nézők számára is kellő láttató erővel idézi meg hőseink fiatalkorát. A megszólaltatott férfiak azonban jól megoldják ezeket az amúgy inkább erőltetett helyzeteket. Szellemesen, okosan, és kellő humorral viszonyulnak a mesterkélt szerepjátékokhoz. Megejtő az őszinteségük, nyíltságuk, amivel az életükről mesélnek. Takács Mária filmjének fontos érdeme, hogy képes ilyen módon megszólaltatni főszereplőit. Az őszinte portré ugyanis nagyon hatásos fegyver a negatív sztereotípiák ellen, melyek nem kis mértékben a tudatlanság és az információhiány gerjesztette félelmekből fakadnak.

 

 

Meleg férfiak, hideg diktatúrák – magyar dokumentumfilm, 2015. Rendezte és a forgatókönyvet írta: Takács Mária. Kép: Trencsényi Klára, Szőnyi István, Vizkelety Márton, Michel. Zene: Jiři Kaderábek. Vágó: Palotai Éva. Hang: Almásy Péter. Producer: Ugrin Julianna. Gyártó: Éclipse Film Kft. 90 perc.

 

      

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/09 51-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12368