Magyar Műhely

Beszélgetés Fehér Bélával

Kossuthkifli és forradalom

Várkonyi Benedek

Egy pozsonyi cukrászmester bejglit küld postakocsin a frontvonalakon át Debrecenbe. 1849 szabadságharca a delizsánsz ablakából nézve.

Fehér Béla népszerű kalandos, ironikus történelmi regényéből, az 2012-ben megjelent Kossuthkifliből hatrészes tévésorozat készült, a Rudolf Péter rendezte adaptáció a Duna Televízióban látható. A főbb szerepekben: Haumann Péter, Lengyel Tamás, Reviczky Gábor, Nagy-Kálózy Eszter, Trokán Nóra, Kálloy Molnár Péter.

Ennek a műnek az az alcíme, hogy „hazafias kalandregény”, ezzel meg is mondja a műfaját. Csakhogy ez nem olyan, mint például a Jelky András kalandjai, hanem az 1848-49-es szabadságharc nem létező oldalát mutatja meg, benne a kor leírásával, paródiával. Ön mint a könyv írója milyen műfajnak tartja ezt igazán?

A hazafias kalandregény szerintem stimmel, mert a politika a maga módján végigvonul benne. A kalandregénységhez nem fér kétség, amerikai filmekben ezt zsarukocsikkal csinálják.

Igen, csak azokban nem ilyen régiesen beszélnek.

Ez nyelvileg tényleg más. A könyvet nagyon régóta terveztem. Sokáig nem tartottam elég érettnek magam arra, hogy hozzá lássak. Éreztem a történet könnyedségét, de a súlyát is. Mindig is tudtam, hogy 1848-cal fogok foglalkozni. Az Eötvös Gimnáziumban Bánhegyi Zoltán kémiatanárunk fölolvasta Damjanich búcsúlevelét. A levél rideg pragmatikussága nagyon megdöbbentett. Ahogy ma mondják, rácsavarodtam erre az egészre. Nagyon kezdett érdekelni, és ez az érdeklődés négy-öt évtizede sem múlt el. Mindent elolvastam róla. Történészi képzettségem nincs, nem is az érdekelt, hogyan játszódott le például az isaszegi csata. Ezekből az adatokból nem is használtam semmit. Tudtam, hogy nem történelmi regényt akarok írni, hanem azt a történelmet, ami valahol a függönyök mögött hallatszik. Olyan könyvet nem találtam, ami a kor hétköznapjairól szól.

De ez a regény mégsem a hétköznapokról szól, mert kitalált történet, és nem beszélnek úgy emberek, ahogy ebben a regényben. Hű akart lenni, vagy nem?

Ami történelmi tény van benne, az mindig igaz. Szemere a regény idejében csakugyan beszüntette a postajáratokat, Klapka Görgey kérésére tényleg küldte az ágyúkat a budai várba. Ez pont azon a napon volt. Ez írói dili, azt akartam, hogy az időpont stimmeljen. Katonai térképen megnéztem, hogy hol volt híd, hol volt rév. Nagyon élveztem, és ezek az előtanulmányok nagyon fontosak lettek.

A történelmi háttér valóságos, a kulissza, az út és körülötte minden ironikus, utalásokkal teli környezetben van. Honnan jött ez a karinthys-rejtős-móriczos műfaj?

Amikor készen álltam a rajtvonalnál, nagy gondot okozott a nyelv. Egyet biztosan tudtam: mai nyelven nem akarom írni, mert ahhoz nem volt kedvem, a Jókai-féle nyelvezethez sem. Valahogy eszembe jutott ez a kimódolt nyelv, ami ilyen is, olyan is. A nyelvtani szerkezetek modernek benne, de a kifejezések vagy maga a beszédmód tényleg parodisztikus. Mindez lassan alakult ki. Emlékszem, Sajkodon – ahol nyaranta töltöm az időt – a legkisebb fiam volt velem, aki most Párizsban tanul a Nanterre-i egyetemen. Megmutattam neki húsz flekket. Azt mondta, ezt senki nem fogja elolvasni, ő sem érti, hogy miről van szó. Rettenetesen haragudtam rá, de azután beláttam, hogy igaza van, és alakítottam rajta. Egy ponton az egész valahogy bezökkent ebbe a kerékvágásba, nem tudatosan alakult ki. Onnantól kezdve a kezembe volt. Több, mint három évig írtam, a közepén, a kísértetkastélyos résznél úgy éreztem, hogy csődben vagyok. El is tettem, három-négy hónapig állt.

Honnan jöttek a szereplők?

Ez nagyon érdekes, mert tulajdonképpen dekódolta magát a regény. Amikor tudtam, hogy Pozsonyból indul, megvettem Ortvay Tivadarnak az 1905-ben megjelent „Pozsony város utcái és terei” című művének reprintjét, ami egyébként kiváló olvasmány, bédekker. Le volt írva benne a regényben szereplő cukrászat. Abban a pillanatban tudtam, hogy ezzel megvagyok.

És ha van cukrászda, akkor ahhoz kell cukrász is, Vödric Demeter...

Igen, kell cukrász is, és amikor megvolt, nekiláthattam. Ez ilyen egyszerű. Tudtam, hogy mit akarok írni: a kisember a forradalomban.

1849-ben járunk, amikor a szereplők utaznak. Közben fölbukkannak metaforikus mondatok, amelyeket az egyik ember csak úgy odavet a másiknak: „Keservesen jajgatnak a kerekek, ráférne a kenyés. – Honunk is jajgat! Őt ki keni a szabadság olajával?” Ezek tudatos utalások, vagy csak fricskák?

Tudatos utalások, és ez rettenetesen nehéz egy ilyen olvasmánynál, mert ez nagyon fennkölt kor volt.

Nem csak mi látjuk ma annak?

Nem, el kell olvasni Petőfit, ma már nagyon vicces ezzel a fajta hazafisággal. Vagy el kell olvasni egy Kossuth beszédet. Ott van ez az őrült őrnagy, akinek teljesen mindegy, hogy Kossuth mit csinál. Mind ez teljesen tudatos, és erősíti ezt a kicsit infantilis közeget.

Ez az egész elsősorban a szabadságharcról szól, miközben vannak benne komoly célzások. Egyrészt az ügynökrendszert idézi föl, másrészt ilyeneket mondanak: „Transzlajtániai hőscincér”, másutt pedig: „Vigyázzon szavaira! Európa jövője a mi kezünkben van”. Vagy ott az eltéveszthetetlen utalás Nagy Imrére: „Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van.” Ezeket miért tette bele?

A transzlajtániai kifejezést akkor is használták, ha finoman akartak az osztrákra célozni. Nem akarok sem a filozófus, sem a történész szerepében tetszelegni, de ezek a forradalmak mindig ugyanazokat az igazságokat hordozzák, akár 1849-ről, akár 1956-ról van szó. Az első kiadómmal, Szántó György Tiborral beszélgettem, ő történész, és az az álma, hogy olyan történelemkönyvet ír, amelynek a vezérfonala a széthúzás. IV. Bélától kezdve, amikor bejött a tatár, és valamelyik krónikás ezt jegyzi le: „az urak örülének a király bajának”. Ez már akkor sem volt újdonság. Ez annyiban a korról szól, amennyiben minden ilyen történelmi fordulópont vagy izzó közeg magában hordozza a közhelyes igazságait. Ha valaki tanulmányozza a szabadságharc időszakát, akkor kiderül, hogy Kossuthnak hatalmas ellenzéke volt. Ezt mikor mondják el bármilyen koszorúzásnál? Ezek elképesztő részletek, és nyilván nem egy regény feladata bemutatni őket, de valahogy mégiscsak benne vannak. Nem én találtam ki, a feleségem mondta, hogy ez az egész tudás benne van. Lehet, hogy ennek a vadhajtásai ezek a mondatok, amelyek talán valóban kilógnak picit, de tényleg ilyen volt ez a kor.

És Nagy Imre mondatai hogy kerülnek ide?

Ez játék, utalás arra, hogy akkor ugyanúgy el lehetett ezt mondani. Csak az évszámban van különbség. A történelmi helyzet kicsit más, nem nagyon.

Benne volt a paródia szándéka is?

Nem.

Érdekes, mert én sokszor úgy olvastam, mint akár annak a kornak, akár a mainak valamilyen paródiája.

Annyiban Jókai-játék, hogy fekete-fehérek a figurák, és itt van egy Kossuth-hívőnek az infantilizmusa. Ennek minden korban volt megfelelője.

Erre is vannak utalások; egyik helyen ez a párbeszéd áll: „Vajon Kossuth Lajos tudja, hogy ez a hűség hadsereggel felér? – Kossuth mindent tud.” Tehát nemcsak a nyelvben van ez a számomra mindenképpen parodisztikus hang.

Igen, ez kicsit tényleg az. Nagyon jó barátom Cserna Szabó András. Amikor megmutattam neki a piszkozatot, azt mondta, hogy jó értelemben Rejtő felé el kell húzni az egészet. Hogy a komoly vagy nem komoly határán billegjen a történet. Ezek hangszerelési kérdések.

Bár nagyokat lehet röhögni rajta, de azért végül is komolynak szánta, nem?

Persze, remélem, van súlya, a visszajelzések erről szólnak. De mindenképpen el akartam kerülni, hogy egy Kőszívű ember fiai legyen belőle.

Mindaz, amit ebben a regényben meg akart írni, mennyire tudott „átmenni” a filmbe?

Elképesztő, hogy mennyire hogy átjön. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ebből film lesz, ráadásul a színészek nagyon élvezték. Ez nagy szerencse. Nagyon féltem tőle, és nem is bántam, hogy nem nekem kell a forgatókönyvet megírnom. 2013 tavaszán kaptam egy SMS-t: „olvastam a könyvet, isten vagy, mi a földön járunk. Rudi”. Utána rögtön föl is hívott, és azt mondta, hogy mindenképpen megcsinálja.

A filmrendező dolga, hogy egyben lássa az egészet. De amikor írta, akkor maga előtt látta filmszerűen a történetet?

Láttam kalandfilm paneleket. A legnehezebb a hétköznapok földerítése volt, mert a katonai térkép tanulmányozása csak az egyik oldala a dolognak. Jókainak van egy könyve, a „Forradalom alatt írt művek”, 1912-ben jelent meg, azt hiszem, azóta sem adták ki. Az csak a hétköznapokról szól, hogyan gondolkodtak róla. Napi reflexiók arról, hogy a parasztság még mindig nem érti az egészet. Az egészben a legmegdöbbentőbb a magyar parasztság, amelynek fogalma sem volt arról, hogy mi történik.

Amikor kiderült, hogy ebből film lesz, akkor Rudolf Péter kérte, hogy működjenek együtt, vagy minden az ő kezében volt?

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2015/04 16-18. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12126

Cikk értékelése:

szavazat: 106 átlag: 5.28