Kritika

Nemzeti dokumentumfilm

Hol egy Nemzeti süllyedt el

Kolozsi László

Alföldi színházának bevétele a kultúrharc része volt, megért volna egy véres-verítékes haditudósítást.

Alföldi Nemzetijének utolsó heteiről, a végállapotról dokumentumfilmet készíteni nem csak kivételes lehetőséget, hanem egyúttal és még inkább, nehéz felelősséget is jelent. Salamon Andrásnak adatott meg, hogy annak a színháznak, ami a körülötte dúló politikai harc miatt több lett színháznál (a jobboldallal szövetségre nem lépő kulturális ellenállók egyik legfontosabb védereje) utolsó óráit, a könnyes búcsú pillanatait megörökítse. A kritikákon és Csáki Judit elemző és összegző könyvén kívül ennyi marad meg az Alföldi-korszakról.

A kiemelt szerep az Alföldi-korszak gyengébb előadásait is magasabbra emelte. Ez volt az a színház, amely nem csupán előadásokat adott, hanem hitet is, ami nem csak közönséget, de közösséget is teremtett. Az utolsó időkben már majdnem minden előadás demonstrációba torkollott: ezt a színházat nem lehetett a hagyományos módon befejezni, itt messze nem arról volt szó, hogy lejárt az igazgató mandátuma, és helyére új dirigens került. Salamon András dokumentumfilmjének azt gondolnánk erénye, hogy erről, a hátországról, arról, ami a színfalak mögött zajlott csatákról, nem vagy csak alig szól, holott nem az: ez a történet csak az adott politikai kontextusban érvényes és érdekes igazán. Ha van olyan helyzet, amikor elengedhetetlen a politikai háttér lefestése: ez az.

Szomorú, mennyire hiányoznak ebből a filmből a konfliktusok – a nyilatkozók többsége fájlalja, hogy az Alföldi-korszaknak vége, de nyilatkozataik megmaradnak egy átlagos interjú színvonalán, mert a rendező nem akarta vagy nem tudta megszólítani azokat, akik maradtak (egyetlen kivétel: Szarvas József), akik támogatták az új vezetést. Holott az ő drámájuk legalább annyira fontos és rettenetes, mint azoké, akik elmentek.

Rettenetes, amennyiben ezt a drámát sem gondoljuk megrendültség és könnyek nélkül megúszhatónak. E dráma nem a gyász drámája, hanem a megalkuvásé: az ott maradók sorsa már csak azért is érdekes (érdekelt volna, mint nézőt), mert ők érthetik és élhetik meg igazán és mélyen a próbált utolsó darabot a Mephistót. A háttérben zajlanak a tárgyalások, a színház új ura rendre behívja, míg a próbák zajlanak, a színészeket. Nem csak az az érdekes, mit gondol a távozó Radnay Csilla, de az is, mit gondol a Vidnyánszkynál maradó Tompos Kátya. De neki sem jut megszólalási lehetőség. Ahogy nem tudunk meg szinte semmit a drámai tárgyalásokról sem. Salamon Andrásnak ott kellett volna állni az ajtóban, kamerával várva a kilépőket. Ez fontosabb lett volna, mint egy zajos teremben megkérdezni Gothár Pétert, rossz fényviszonyok közt Závada Pált, mint hosszasan beszéltetni a darabról Törőcsik Marit.

A kép és a hang rossz minősége is azt az érzetet erősíti, mintha a téma ereje miatt a gondos kivitelezés kevésbé lett volna fontos. Mintha a film elsősorban azoknak szólna, akiket nem kell meggyőzni arról, hogy itt súlyos igazságtalanság történt, akik az utolsó időkben már nem is véderőnek vagy utolsó bástyának gondolták Alföldi Róbert színházát, hanem templomnak. Pedig a filmnek a nem Alföldi-rajongókat is szembesíteni kellene azzal, hogy a semmiféle politikai cél nem szentesítheti egy kreatív színházi közösség szétverését.

A filmnek azok a legerősebb, eleven részei, melyekben emberi érzelmek, súrlódások tanúi lehetünk. Amikor Alföldinek a főszereplő Stohl András egy alkalommal javaslatot tesz, hogyan kellene a jelenetet játszani, és Alföldi letorkolja. Ez erős, szinte durva jelenet, a film egyik legjobb pillanata. Ahogy erős és megrendítő a zárlat is, a „Köszönjük” táblát emelő nézők látványától elérzékenyülő Alföldi Róbert a függöny mögött. De ezt a valóban fontos, fényérzékeny pillanatot is elrontja egy hibás rendezői döntés – a belassítás.

Nemzeti dokumentumfilm – magyar, 2013. Rendező: Salamon András. Kép: Salamon András, Vízkeleti Márton, Ferge Roland, Kemény Eszti, Tóth Levente. Zene: Kazai Ági. Producer és vágó: Incze Ágnes, Megszólalók: Alföldi Róbert, Törőcsik Mari, Molnár Piroska, Stohl András, László Zsolt, Kulka János, Bánfalvi Eszter, Radnai Csilla, Hevér Gábor, Szarvas József, Nagy Mari, Mohácsi János . Gyártó: Cinework Studio. 90 perc.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2014/06 52-52. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11878

Cikk értékelése:

szavazat: 137 átlag: 5.1