Jancsó MiklósVendégjáték DebrecenbenJancsó feltámadtSzűk Balázs
Jancsó nemzetközileg
elismert, idős mesterként is fiatal maradt, kereste az új tehetségek, filmrendezők,
színészek, zenészek társaságát. Ennek egyik szép példája jelenése a Macerás ügyekben.
Aki meghalt, annak hírét költik. De Jancsó
nem halt meg, hiszen egyik utolsó groteszk blődlijében (Ede megevé ebédem, 2006) még fel is támasztotta önmagát, de már
korábban is játszadozott a saját halállal, hol merénylet áldozataként (Isten hátrafelé megy, 1991), hol hófehér
ruhában egy kerti medencében lebegve (Nekem
lámpást adott kezembe az Úr Pesten, 1998). Mondták prófétának, de inkább
münchauseni fájdalmas-nevető bohóc volt, aki mindig tudott újra kezdeni és
egyre keserűbbeket mondani a történelmi és emberi semmiről. Szinte mindig „eszmedrámákat”
forgatott a hatalom technicizált-apokaliptikus (Szegénylegények, Fényes
szelek, Technika és rítus, Szörnyek évadja) vagy groteszk-abszurd
rítusairól (Nekem lámpást adott kezembe
az Úr Pesten; Kelj fel komám, ne
aludjál; Oda az igazság!) Mindig
a fiatalok érdekelték, akik persze valamilyen módon szembeszálltak a zsarnoki
rendszerekkel: vitáztak, daloltak, zenéltek, táncoltak, összefonódtak,
szeretkeztek a történelmi kataklizmák ellenében (Csillagosok, katonák; Magánbűnök,
közerkölcsök; Még kér a nép, Szerelmem, Elektra, Szörnyek évadja, Kék Duna
keringő, Utolsó vacsora az Arabs
Szürkénél).
A Szegénylegények (1965) remekművétől kezdve teljesen eltűntette a
klasszikus értelemben vett kísérőzenét, ezek szerepét a pontos, dramaturgiailag
elhelyezett, többnyire a filmben valósan megszólaló dalok és zenei kíséretek,
zörejek vették át. Filmjeiben a szigorú geometriát és a történelmi kötött-koreografált
táncokat felváltotta a mellérendelő epizodikusság, s így egyre több lett
aktuálisan mixelt zenei vendégszöveg (Lovasi András/Kispál és a Borz, Sub Bass
Monstert, Burai Árpád és a Lyuhász Lyácint Bt, Burzsoá Nyugdíjasok, Belga, Lagzi
Lajcsi, Ivanovici-Szécsi, Sebő Ferenc, Szászcsávás Band, Ferenczy György stb.),
amelyek olyan jól kifejezték egy magatehetetlen kor szent-emelkedett és profán-szürreális
birkózását.
Debrecenbe megújulni
jött, vagy ő újította meg Debrecent. Mert izgatottan a fiatalokra figyelt, s a
fiatalok mindig találtak valami különöset, valami igazat benne. Ezek röpke idők
voltak, de szelleme ekkor ide költözött. Csengey Dénes drámai burleszkét a Cellát (1983), Sziki Károly-villódzó-protestáló
Villon alakításában szinte titokban rendezte az KLTE egyik klubjában (1984). Később
a Szörnyek évadjában (1987) Csengey
egyike lett a filmbeli professzor tanítványainak. A hőstelenítő Kapa-Pepe
sorozat antizenei világára (Anyád! A
szúnyogok – 1999.; Vacsora az Arabs
Szürkénél – 2000) is itt lelt a fekete bőrkabátos/hegesztőszemüveges Burai
Árpád és a Lyuhász Lyácint Bt. nyers, iparzenés hangzásvilágában. Az 1989-ben
alakult, Pszichokinetikus Ipari és Mezőgazdasági Tánczenét játszó, 8-12 fős „légvédelmi
brigád” a hagyományos gitárfelálláson kívül zajkeltő instrumentumokat is
használt bő fantáziával (centrifuga, mosógép, vashordó, fémtányér, lemezjátszó,
„hangtérkép”, fúrógép, flex, lyukasztó, reszelő-ráspoly). Az Anyád! A szúnyogok felvezető képsoraiban
a mozdonyforgató előtti ködben készülődnek a koncertre. Később ugyanitt
énekelnek el egy vad retrót: Szécsi Pál „Egy szál harangvirág” slágerét,
alaposan kifordítva. Emlékezetes ugyanebben az opusban, amikor a daru felemelkedik
a gellérthegyi Szabadság szobor üres-megpattogzott szeméig, és a Rákóczi induló helyett a „Vakpali,
vakpali mindent lát…” dalparódia józanít ki minket. De a zenészek ott ülnek,
állnak, hevernek és a falnak támaszkodnak a leégett Budapesti Sportcsarnok
egyik irtóztató hosszú folyosóján. Sőt a Lyuhász Lyácint Bt. nyolc tagja
átköltözik – bumfordi, fürdőnadrágos bandatagokká lezüllve – Hajdu Szabolcs debütáló Macerás
ügyek (2001) filmjébe is. S e film középpontjában a színházi bemutatóra
érkező híres fővárosi rendező, Jancsó Miklós áll, akiről állandóan beszélnek,
de csak egyetlen röpke pillanatra látjuk, a függöny mögül kukucskáló gyerekek
szemszögéből, aki a nézőtérre érkezik egy „riporter” társaságában. Második
találkozása Mikepércsen a fiatal középiskolás Lorca-színésznővel szintén meghiúsul.
E sorok írója (a
munkanapló anyagának gyűjtése közben) fiával jelen volt az imént említett
jelenet forgatásán a szépségessé varázsolt Békás-tó lampionerdejében.
Eredetileg én egy kérdező riporter lettem volna, aki kicsit szemtelenül
faggatja a Mestert inkognitóban érkezéséről. Mi tehát Jancsóval egy álbeszélgetést
folytattunk a nézőtéren, amit a kamera mi tudomásunk szerint folyamatosan vett.
De utólag ez a félpercnyi anyag, mint a Jancsó-mítoszt nem segítő fölösleges
töltelék, kimaradt a filmszövegből. Így Jancsó és én talán 5-6 másodpercre
látszunk a vendéget fogadó Gelányi József színész társaságában. A Macerás ügyek egyetlen 30 perces werk
filmjét én készítettem, ami a mai napig (pénz és érdeklődés hiánya miatt)
vágatlanul van a birtokomban, s várja, hogy felébredjen „csipkerózsika álmából”.
Egy ú.n. munkanaplót (a
mai napig kiadatlan) is készítettem a legfontosabb stábtagokkal. 2000
júniusában, a 16. forgatási napon volt lehetőségem egy rövidebb interjút kérnem
Jancsó Miklós epizódszereplőtől. A beszélgetés teljes anyagát átadtam Hajdu
Szabolcsnak, aki azt felajánlotta a Pesti Est 2001-es 33-as különszámának. Az
alábbi interjú arról tanúskodik, hogy Jancsó Miklós mennyire féltő figyelemmel kísérte
a tehetséges fiatal filmeseket, különösen a debreceni Hajdu Szabolcsot.
A forgatás 16. napján
volt módom Jancsó Miklós epizódszereplővel egy rövid beszélgetést folytatni a
Békás-tó színházi sátrai között. A Mester, a legtermészetesebben véve a fiatalodás
gesztusát, megengedte a tegező disputát:
*
A filmben egy színházi meghallgatás során téged kérnek fel, hogy
döntsél: válogass a szereplők között. Hogyan kaptad a felkérést Hajdu
Szabolcstól?
Előtte már sokat
beszélgettünk, találkozgattunk. Nem analizáltuk egymást, de egyes filmjeinket
sem, egyszerűen tetszett nekem, ami Szabolcsból sugárzott. Sok főiskolás
filmjét láttam, és az egyik filmjében (Kicsimarapagoda)
megjelentem egyszer. Én akkor azt mondtam viccelődve, hogy szegény Gábor Miklós
meghalt, nyilván őrá gondolt, de most én vagyok itt helyette.
A forgatáson mennyit tudsz és kívánsz segíteni?
Dehogy, nem lehet ebbe
beleszólni. Én csak nézője vagyok és kollégája.
Hogy érzed magad itt a fiatalok és a gyerekek között?
Nagyon jól, fiatalok
között mindig, különösen mikor Szabolcs dolgozik.
Szabolcsot egy nyilatkozatodban nemzedéke egyik legtehetségesebb
tagjának tartod.
Szubjektíven
természetesen. Nagyon sok tehetséges fiatal van manapság. Én Szabolcshoz
vonzódom leginkább, ahhoz, amit ő csinál. Az tényleg elég furcsa, és valami
egészen új dolog.
Miben látod filmjeinek furcsa nyelvezetét, különösségét?
Van benne valami
mágikus. Valami olyasmi, ami a valóságon túlemelkedik. Szóval, úgy hat, mintha
valóság lenne, de mégsem az. Majdnem olyan, mintha valami furcsa irodalmat
olvasnék.
A szöveg vagy a kép hordozza inkább a mágikusságot?
A kép főleg, meg, ahogy
a képet használja, a furcsa lélegzetszerűen lüktető montázsok. Mintha Fellinit
látnék. Angyali szürrealizmus. Szabolcs arról beszél, hogy lehet megnyugtatni a
világban levőket. Erre nem vállalkozik senki. Nemcsak itthon, más országokban
sem, vagy alig.
A forgatás nem idézte fel benned a hősi időszakot, a 60-as éveket?
Hát persze, ilyen banda
akkoriban is volt, most is tud lenni, de az ő csapata egészen különös. Nemcsak
a gyerekekkel tud bánni, hanem azokkal a kollégákkal, ifjú színészekkel,
akikkel filmre álmodja álmait, akik barátai. Ezt nem lehet másképp csinálni,
csak ilyen baráti szeretettel.
Profizmus ez vagy valami egészen más?
Nem tudom, mi az, hogy
profizmus. Ha a profizmus az, amit szoktunk látni a mozikban, ez egy másfajta
profizmus. Nem lehet másképp csinálni filmet, csak profi módon.
Hajdu Szabolcs színészi pályája mennyire segíti ezt a fajta nagyon
nagy érzékenységet?
A Jó éjt, királyfi! óta
ismerem őt, ekkor került be a szakmába. Színészként is jónak tartom. Sajnos nem
láttam azt a rendkívüli alakítását Marosvásárhelyen a Peer Gyntben. Mindenki azt mondja, hogy fantasztikus volt benne.
Hogyha időben befejezi a filmet, akkor remélem, a mienkben is „fellép” majd.
Szabolcsnak milyen titokzatos szerepet szánsz?
Még azt sem tudom,
milyen lesz a filmem, nem hogy a Szabolcs milyen lesz benne.
Hogyan látod a ma élő nemzedékek kapcsolatát, viszonyát?
Nem tudom, hogy mennyire
kell, hogy viszonyban legyenek a nemzedékek. Filmesek egymás közt – ez ma már más, mint valaha volt.
Akkoriban sokkal összetartóbb kellett, hogy legyen a szakma, hogy egymást
segítsék, főként azokkal szemben, akik akkor a producert jelentették. Ma nem
biztos, hogy ilyen nagy tábort kell alakítani. Ez már nem az a „cserkészet”,
ami azért kellett, hogy a „tábortűz” mellett mindenki tudjon melegedni.
*
Jancsó feltámadt. Nekem
egészen biztosan. Az előző történet már kibogozhatatlanul kettőnkké,
visszazökkentve a történelmi időt az igazmondás kerékvágásába, mint ahogy Kapa
és Pepe helyrebillentette az elrontott történelmet a Mohácsi vész (2004) megérdemelt időutazásában.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 120 átlag: 5.43 |
 |
|
