Maár GyulaA fiatal Maár kritikáiTöltőtolltól kameráigBáron György
Maárra hajdani kritikusaként is emlékezünk.
Maár Gyula, tudjuk, az irodalom felől érkezett a filmhez. Az egyetem befejezése után, huszonévesen tekintélyes könyvkiadók szerkesztőjeként-lektoraként tevékenykedett, majd többéves literátusi gyakorlattal a tarsolyában, viszonylag későn, 1963-ban, harminc éves korában nyert felvételt az akkori Színház- és Filmművészeti Főiskola filmrendező szakára. Az irodalomtól a mozgóképhez, mint oly sokaknál, nála is a kritikán keresztül vezetett az út. A magyar filmszakma előbb ismerte meg Maárt, a filmkritikust, mint Maárt, az írót és filmrendezőt. Főiskolás évei kezdetétől rendszeresen publikált az akkori, kéthetenként megjelent kis alakú Filmvilágban, amely egy ideig – a Bíró Yvette-féle Filmkultúra megalapításáig – a honi filmes élet egyetlen szakmai orgánuma volt. A rendszeres kritikaírás feltehetően kézenfekvő pénzkeresetet is jelentett az írás és a mozgókép iránt egyaránt fogékony diáknak, ám ha föllapozzuk a korabeli Filmvilágban megjelent cikkeit, nyilvánvaló, hogy többről volt szó. A filmekről írottak átmenetet képeztek számára az irodalom világából a mozgóképébe, ismerkedést annak nyelvével, technikájával, hatásmechanizmusával. Ezekben a cikkeiben fogalmazta meg először, a látott filmek – New York árnyai, Lotna, Eroica, Intim megvilágításban, Tücsök, Fotó Háber – kapcsán, a későbbi filmművész ars poeticáját. Ugyanazt az utat járja be, amelyet néhány évvel korábban a nouvelle vague Cahiers du Cinéma köré csoportosuló lázadó fiataljai, Godard, Truffaut és a többiek. „Mi magunk annakidején az irodalomtól indultunk el… – írja A legújabb nemzedék című 1964-es cikkében. „Moziba – legalábbis kezdetben – a puszta szórakozás kedvéért mentünk, a másfélórás gondűzésért, de ha problémáink igazán rangos, adekvát megfogalmazását kerestük, akkor a könyvespolcnál kötöttünk ki. Aztán a filmnek a neorealizmus óta megindult fejlődése magával ragadott bennünket. A nézőtéren egyszerre köszöntött ránk a szívszorító élmény, a vásznon látott világ egyre inkább kezdett hasonlítani a miénkhez… olyan dolgok nyertek néha megfogalmazatlanul is megfogalmazást, amelyek ábrázolásához még a korszerű irodalomnak sincs többnyire szótára…” Maár ezekkel a szavakkal egész nemzedéke fejlődéstörténetét fogalmazza meg: ahogy „legjobb elméi” felfokozott érdeklődéssel fordulnak a mozgókép felé - Párizsban, Prágában, New York-ban és Budapesten. Három évvel később az ifjúi eufóriát a mozgókép természetével történő tudatos szembenézés váltja fel: „Azt hiszem, valami alapvetően fontoshoz érkeztünk – írja 1967-ben Passer Intim megvilágítása kapcsán. - A nagykorúvá lett… film leglényegesebb kérdéséhez, amely közönségesen úgy hangzik, hogy miként lehet a felületi valóság mögött kirajzolni a lényeget… Miként lehet a szétszóró és mindent magába foglaló natura közegébe írni a valóságot szervező műalkotást.” Nem tudni, Maár ismerte-e a Cahiers ezzel kapcsolatos írásait, ám ugyanazokat a gondolatokat fogalmazza meg, mint Bazin az elméleti alapvetéseiben. „A kérdésre a válasz sokféle” – teszi hozzá. Ennek szellemében, egy másik írásában, a cinéma vérité dokumentarizmusát és a szerzői film személyességét, mint két egyenrangú, különböző pólusokról induló, ám végső soron ugyanoda vezető utat dicséri. Ugyanakkor, s ez is a különböző utakhoz tartozik, némi lelkiismeretfurdalással, kritikusi skizoiditással vallja be, hogy bizony nagyon szereti a „kritikusi mércéje alatti” kommersz csacskaságokat, melyek andalító hazugságaira, állítja, éltető szükségünk van, akár gyermekeknek a megnyugtató mesére. „A népmeséket felváltja a film paradox folklórja” – írja a Rossz filmnek apoteózisa című cikkében.
A fiatal Maár biztos ízlésű, tájékozott, elméletileg is alaposan felkészült filmkritikus, aki, akárcsak hajdan Truffaut-ék, a bírálói praxist arra (is) felhasználja, hogy mások filmjeiről írva fogalmazza meg esztétikai elképzeléseit. Aztán elérkezik a pillanat, amikor, Szajna-parti nemzedéktársaihoz hasonlóan, a gyakorlatba ülteti át a leírtakat: a teoretikus-kritikus köpenyét levetve előlép a művész.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 348 átlag: 5.48 |
 |
|
