Magyar Műhely

Magyar filmesek és a hatalom (1947-1953)

Hét szűk esztendő

Gervai András

A Rákosi-rendszer cenzúrája annyira éber volt, hogy a sztahanovista szellem és a határtalan paranoia jegyében még a propagandacéllal forgatott, a hatalomhoz készségesen igazodó játékfilmek közt is jókora pusztítást végzett.

A XX. századi magyar történelem, a politikai és társadalmi folyamatok gyakran megnehezítették, ellehetetlenítették a művészek helyzetét, munkáját. Különösen a kommunista diktatúra kultúrpolitikáját jellemezte az adminisztratív eszközök, a cenzurális tilalmak alkalmazása. Az 1948-tól, Rákosi Mátyás hatalomra kerülésétől Nagy Imre 1953. júliusi miniszterelnöki kinevezéséig tartó időszak ilyen szempontból (is) sötét és reménytelen időszak. A hatalom kizárólag csak az értékrendjének, ideológiai elképzeléseinek megfelelő műveknek és alkotóknak biztosított teret. A kommunisták azonban már a koalíciós időkben ízelítőt adtak kultúrpolitikájukból, gőzerővel folytatták a kultúrharcot. 1947-ben a filmesek számára (is) beköszöntött a hét szűk esztendő.

Kultúrharc

A kommunista kézben levő Belügyminisztérium – amely a mozik üzemeltetéséről és a filmek cenzúrájáról döntött – az akkor készült négy új magyar filmből hármat betiltott, abból a paranoid előfeltevésből kiindulva, hogy a filmgyártást jobboldali szociáldemokraták illetve közvetlenül az ellenség irányítja.

Szőts István először 1943-ban próbálkozott Móra Ferenc Ének a búzamezőkről című regényének megfilmesítésével, de a Filmkamarától nem kapott forgatási engedélyt arra hivatkozva, hogy egy orosz és egy magyar katona nem foghat kezet a filmvásznon. 1947-ben Szőts saját gyártásban kezdett filmje megvalósításához. A belügyminisztérium által előírt forgatókönyvi változtatásokat végrehajtotta, de Horváth Márton kultúrpolitikus kérését – hogy egyes jeleneteket vágjon ki a filmből, és forgasson új, sematikus szelleműeket – visszautasította. A pártközpontban alig kezdődött el a film vetítése, amikor Rákosi Mátyás (a körmenet képsoránál) felpattant a helyéről és tüntetőleg elhagyta a termet. A balladisztikus szépségű filmet ezután betiltották, kópiáit elkobozták. A sajtóban azzal támadták, hogy mindszentysta, vallásos, reakciós és pacifista.

A Tamási Áron Vitéz lélek című színművéből forgatott Mezei prófétára a Szabad Nép, az MKP lapja és szócsöve valóságos össztüzet zúdított. Molnár Miklós szerint Bán Frigyes rendezése silány, tudatosan butító, reakciós, közönséges kispolgári giccs, álnépies szirup. A magyar filmgyártás szégyene. Tamási faluját „fél-, és egész bolondok lakják. Kótyagos, ködös, zavaros fejű álemberek”, akik nem tudják „tartalommal megtölteni posvány életüket.” Tamási „esetlen hülyének ábrázolja” a parasztokat, „nyíltan a másik oldalra állt.” (A színdarabot 2013-ban a Nemzeti Színház mutatta be.)

Kerényi Zoltán vágó élete első és egyben utolsó rendezése a Könnyű múzsa, amelynek forgatókönyvét Békeffy István jegyezte, szerepeit a korszak ünnepelt sztárjai alakították. A film kópiát az ÁVO a bemutató előtt egy nappal elkobozta. A Szabad Nép szerint a harmincas években a pesti körút, és a New York-kávéház környékén játszódó mozi a régi magyar filmek világát, szellemét idézi, olcsó szellemtelenség jellemzi. „Igénytelenséggel takarózó hazug álművészet.”

Radványi Géza 1945 tavaszán játszódó, neorealista ihletettségű, humanista filmjét, a Valahol Európábant ugyan nem tiltották be, de az 1947. december végi bemutató előtt Rajk László belügyminiszter utasítására néhány részt kivágattak belőle. A kritikusok általában elismerő értékeléseibe sok fenntartás és fanyalgás vegyült. A Szabad Népben Molnár Miklós azt rótta fel Radványinak, hogy emberábrázolása nem mentes az álromantikától, az „emberi jóságot, szeretetet gyakran a szentimentalizmus hagyományos torz tükrében mutatja.”, a megoldás pedig „kissé zavaros, túlságosan szimbolikus.”

Aznap, amikor 1948 augusztusában vetítették volna a filmet a velencei fesztiválon, Radványit Budapestről telefonon utasították, hogy diplomáciai okokra hivatkozva vonja vissza művét a hivatalos versenyből.

Sötétség déltől

1948: a fordulat éve. A művészeti élet végérvényesen pártfelügyelet alá került. Államosították a filmipart, a forgalmazást, a mozikat is. Augusztusban létrejött a Magyar Filmgyártó Nemzeti Vállalat. Vezetője a kulturális élet teljhatalmú urának, Révai Józsefnek a testvére, Révai Dezső lett. Nyers, beosztottjait durván megalázó, alkalmatlan vezetőként jellemezte őt 1950 szeptemberében a minisztérium Filmfőosztályának vezetője, Kende István a párt Káder Osztályának vezetőjéhez, Csendes Károlyhoz küldött feljegyzésében, és a leírtakhoz hozzátette, hogy a filmgyárban „általános szervezetlenség uralkodik.”

1949 májusában megalakult a Népművelési Minisztérium, annak Filmművészeti Főosztálya vette át a feladatokat a megszűnő Országos Filmhivataltól. A minisztérium élére 1949 júniusától Révai Józsefet nevezték ki, aki rajta tartotta a kezét (szemét) a filmgyártáson is. Ő is szovjet emigrációból tért haza. 1945-46 között az MKP, 1948-tól 1953-ig a MDP Központi Vezetőségének a titkára volt. Kultúrforradalma jegyében harcot hirdetett az avantgárd, a polgári irányzatok, és a „régi” művészet ellen. (Egy ideig például nem játszhatták Bartókot, és az Ember tragédiáját sem.) Számára ábrázolásmódként, stílusként csak a – nem létező – szocialista realizmus létezett.

A kultúrharc pályákat tört derékba. Szőts 1948 után saját elhatározásából a filmszakmán kívül maradt: egy pesti és egy vidéki szövetkezetnek fényképeket készített, esküvői fotókat retusált. 1957-ben Ausztriába emigrált. Radványi Géza a filmjét ért támadások és az itthoni politikai események miatt 1948-ban az emigrációt választotta, még Kossuth-díja átvételére sem jött haza. (Filmje főszereplője – a kitelepített színész-kollégáin segíteni próbáló – Somlay Artúr pedig 1951. november 10-én öngyilkosságba menekült a diktatúra elől.)

A szovjet emigrációból hazatért Balázs Béla író, költő, filmesztéta 1949. május 17-én, 65 éves korában agyvérzést kapott, és meghalt. Ebben nyilván közrejátszott, hogy 1948-tól félreállították, nem taníthatott többé a Színművészeti Főiskolán, művei nem jelenhettek meg. Az Ének a búzamezőkről művészeti tanácsadójaként, és a Valahol Európában egyik forgatókönyvírójaként a két film „eszmei hibái” miatt őt is támadták.

A „megrendeléseket” pontosan teljesítő rendezőket ugyanakkor kitüntetésekkel halmozták el. Bán Frigyes és Keleti Márton például 1956-ig 3-3 Kossuth-díjat kapott. A megbízható művészek más juttatásra is számíthattak: a párt, vagy maga Rákosi lakást, villát utalt ki a számukra. A rendezők egyébként havi 1700-3100 forintot kerestek, míg egy munkás, vagy alkalmazott havi 405 forintot.

A sok politikai áldozat egyike Angyal György volt, aki 1946-tól a Kommunista Párt filmvállalata, a MAFIRT ügyvezető igazgatója, majd vezérigazgatója, később az Országos Filmhivatal elnöke lett. A Rajk-ügyben 1949. július 31-én őt is letartóztatták. Nyilvánvalóan a „gyanús” múltja miatt: 1930-31-ben Berlinben a Filmtechnikai Főiskolán tanult, 1934 és 1945 között franciaországi emigrációban élt, fordítóként a Pathé filmhíradónak dolgozott. Belépett a Francia Kommunista Pártba, részt vett az ellenállásban. A háború utáni Magyarországon a kommunista káderek között azon kevesek egyike volt, aki értett ahhoz, amit csinált. Ez lett később a veszte: a kémkedés mellett ugyanis – amit nem sikerült rábizonyítani –”izgatás és terv bűntett”, szabotázs miatt indult ellene nyomozás, mert „a MAFIRT vezetőjeként olyan beállítottságú filmeket vásároltatott, amelyeket tartalmuk miatt nem lehetett bemutatni.” Az 1947-48-ban általa vagy utasítására vásárolt 22 angol filmből 12-t, a 15 olasz film közül pedig egyetlen bemutatást sem engedélyeztek politikai okokból. Az ellenségei által is jó kereskedőnek tartott Angyalnak ennél is nagyobb bűne volt, hogy visszautasította szovjet filmek átvételét, amelyek nagy részét később egy bizottság megvette. „A MAFIRT-nál munkatársai előtt több esetben tett a szovjet filmeket becsmérlő kijelentéseket.” Angyal 1949 augusztusában – az ÁVH több évvel későbbi dokumentuma szerint – a börtöncellájában öngyilkosságot követett el. Az is könnyen elképzelhető azonban, hogy agyonverték. 38 éves volt. 

Akadályverseny

1949 végégig a Somlyó György költő vezette – néhány fős – lektorátuson, és a New York palotában, a Háy Gyula író vezette dramaturgián bábáskodtak a játékfilm-forgatókönyveken. 1950-ben a Hunnia filmgyárban szovjet mintára létrehozták (4 dramaturggal, 9 szerkesztővel) a „szövegkönyvszerkesztőséget”, vagyis a Központi dramaturgiát. Vezetője a 26 éves Kovács András volt, munkatársai közé tartozott Bacsó Péter, Fehér Imre, Nádasy László, Szász Péter és az akkor tilalmas szerzőnek számító, katolikus író, Thurzó Gábor.

A merev struktúra, a soklépcsős, bonyolult engedélyeztetési eljárás miatt a filmkészítés valóságos akadályversennyé vált. A könyvek egy része politikai és ízlésbeli okok miatt már a Dramaturgián elvérzett. A forgatókönyv megíratását gondos és nehézkes előkészítő munka, viták előzték meg. A minisztérium a filmgyárral egyeztetve kijelölte azokat a – a párt ideológiai célkitűzéseit népszerűsítő, a közvetlen tudatformálást szolgáló – témákat, amelyekből filmnovellákat, majd forgatókönyveket kellett íratni. Ilyeneket: a Párt, a honvédség, béke, ellenség, építő munkásság, munkáskáderek, munkaverseny, az üzemi kultúrmunka, mezőgazdaság, szövetkezés, 1919 – magyar munkásmozgalom; ellenállás. 1948-ban 13, 1950-ben 26 témát (illetve műfajt) jelöltek meg a tervekben. „A témakör alapján való tervezésről az állam és a párt nem mondhat le” – jelentette ki a Film- és Színházművészek II. kongresszusán Révai.  

A jónak tartott forgatókönyvek a filmgyárban először a – csupán tanácsadási jogkörrel rendelkező – Művészeti Tanács elé kerültek. Tagjai: a gyár művészeti vezetője, helyettese, a dramaturgia vezetője, a gyári pártszervezet és üzemi bizottság képviselője, neves filmrendezők, írók, operatőrök, színészek. (Egy 1950-es javaslat szerint többek között: Bán Frigyes, Gábor Miklós, Gellért Endre, Gobbi Hilda Háy Gyula, Horvai István, Illés György Keleti Márton, Méray Tibor)

A könyvek – szerencsés esetben – a minisztérium Filmfőosztályán landoltak. A döntő szót a Kollégiumi Bizottság mondta ki, amelynek 4-6 állandó és változó tagját filmenként választották ki. Közöttük ott volt a Párt Központi Vezetősége illetve a Népművelési Minisztérium munkatársa, vagy osztályvezetője, egy-egy művész, illetve alkalmanként egy-egy sztahanovista, élmunkás, és a Szabad Nép újságírója. A Különös házasság és a Kis Katalin házassága című filmek forgatókönyveinek elbírálására például Losonczy Gézát, a miniszter helyettesét, Nemes Dezsőt, a minisztérium főosztályvezetőjét, Szirmai Istvánt, a Párt Szervező Bizottságának titkárát, a Csillagosok és a Sztálini műszak elbírálására Dobozi Imre írót és Szirmai Istvánt jelölték ki. (Nemes és Szirmai később az MSZMP KB titkára lett.)

1951-ben 12, 1952-ben 14 film leforgatását irányozták elő. A minisztériumi feljegyzések szerint Somlyó György-Kuczka Péter-Herskó János Ságvári Endréről írt filmnovellát, készülőben volt a Talpalatnyi föld III. részének, Bacsó-Várkonyi: Banditák című antiimperialista filmjének, Fábián Sándor: Aratástól mélyszántásig című zenés vígjátékának a forgatókönyve. Tervezték, hogy Örkény István 1919-ről, Háy Gyula Eötvös Lórándról, Méray Tibor és Békeffy István Erkelről ír forgatókönyvet, továbbá filmre viszik Arany János Toldiját, Tolnai Lajos Urak, Eötvös József A falu jegyzője, Gárdonyi Géza Egri csillagok és Veres Péter Próbatétel című regényeit. Ami tény: 1951-ben 9, 1952-ben 5 film készült el. A tervezettek közül egyedül az Erkel valósult meg.

Rákosi, a dramaturg

A minisztérium, illetve Révai döntésébe gyakran párt-, vagy állami vezetők is beleszóltak. Megesett, hogy filmügyekben maga Rákosi döntött.

Rákosi az összes művészet közül a filmet tartotta a legfontosabbnak, akárcsak tanító mesterei, Lenin és a forgatókönyvekbe beleíró, még filmdalszövegeket is fabrikáló Sztálin. A Magyar Dolgozók Pártja (majd MDP) vezetői a filmipart szinte stratégiai ágazatként kezelték.

Rákosi is szocialista realizmusban utazott. 1955. augusztus 17-én egy fejtágítón arra buzdította a filmeseket, hogy sajátítsák el az elméletet, hogy segíthessék az írókat „/…/ addig nyaggatjuk és simogatjuk őket, amíg rá nem térnek a szocialista realizmus útjára. /.../” A pártvezér téveszméje szerint a haladó olasz filmesek – értsd: a neorealista alkotók – „jórészét is mi vittük előre. /…/ Hollywood mögött is kifejlődött egy szocialista realizmus felé haladó filmgyártás /…/ „

Rákosi főcenzor, de „dramaturg” is. A szuhakállói bányaszerencsétlenség történetét feldolgozó Életjel (1954) elkészítését például – ahogy állította – ő forszírozta. Amikor Máriássy Félix Vörös Csepel címmel, egy munkáscsalád életéről tervezett nagyszabású filmet, Rákosi három-négyszer is a villájába rendelte őt konzultálni. Többször átíratta vele a forgatókönyvet, amelyből azonban végül nem lett semmi. Feltehetőleg Rákosi utasította Máriássyt arra is, hogy a magyar kommunista mozgalom üdvtörténetét feldolgozó Magyar proletárdiktatúra 1919 című dokumentumfilm összeállításakor a sok tízezer méternyi archív anyagból ássa elő azt a két, villanásnyi felvételt, amelyeken ő látható; Kun Béla és még néhány vezető (köztük Lukács György) viszont nem tűnhetett fel a filmvásznon. (1919 egyébként rázós téma: Várkonyi Zoltán is csak egy átdolgozott, „lebutított” forgatókönyv elkészítése után forgathatta le a proletárforradalmat felidéző A harag napját.)

Cenzúratörténet

A korszak filmtörténete részben cenzúratörténet. Az ötlettől a film leforgatásáig akár több év, a forgatás megkezdésétől befejezéséig pedig – a folyamatos beavatkozások miatt – egy év is eltelhetett. A drákói filmcenzúra ellenére, különösen az első években előfordultak malőrök, amikor – hiába volt „szocialista eszmeiségű” az adott film – csak a betiltás „segített”.

A Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatói 1949-ben Makk Károly rendezésében, Úttörők címmel játékfilmet forgattak. A felvételek vagy kilencven százaléka elkészült, amikor a forgatást leállították. A kópiát elkobozták (azóta sincs meg), Makkot egy évre eltávolították a főiskoláról. A gyermeteg, sematikus forgatókönyv arról szólt, hogy milyen szép a filmbeli úttörők élete, az Utolsó Bölények banda tagjai pedig milyen rémesek: a filmből azonban ennek éppen az ellenkezője derült ki. A miniszteri értekezlet jegyzőkönyve szerint a film „a burzsoá ideológia megnyilvánulása, elsősorban azzal, hogy a közösséget, a demokratikus mozgalmat uniformizált, nem rokonszenves tömegnek, a demokráciaellenes „bandát’ szabad egyének vonzó csoportosulásának tünteti fel.”

1950-ben Ranódy László Csillagosok című, a tsz-szervezéseket bemutató filmje forgatását állították le. Az 1951. március végi Kollégiumi Bizottsági ülésen ismét foglakoztak a filmmel: eszerint Új vetés címmel elkészült az új – szintén Urbán Ernő írta – forgatókönyv, amelynek sorsáról hamarosan dönt a Kollégium. A forgatást július, augusztus hónapra már tervbe is vették, végül azonban ebből sem lett semmi.

Egy 1950 eleji – ismeretlen szerzőjű – minisztériumi dokumentum szerint az Úttörők betiltása „kb 1.100 000 Ft tiszta veszteség”. A gyár „a legutolsó filmek befejezése óta nem forgat, ami hozzávetőleges becslés szerint 100.000-200.000 Ft havi kárt jelent”. (A szerző egyébként úgy vélte, hogy a fordulat éve a filmgyártásban alig hagyott nyomot. „A magyar filmek – nem számítva egy-két kivételt – komoly, magas művészi nívót nem képviselnek, eszmei, politikai tartalmuk gyenge és ennek következtében nevelő hatásuk csekély.”)

     A kultúrpolitika az utolsó betűig ellenőrizte a forgatókönyveket, és többször is átíratta azokat. Máriássy Félixnek például a Kis Katalin házassága (1950) forgatókönyvét háromheti forgatás után kellett átírnia: az eredeti történettel szemben – amelyben a hősnő házassága azért kerül válságba, mert férje sztahanovista akar lenni – végül a pártonkívüli szövőnő feleség ébred öntudatra, 120 százalékra teljesít, még a pártba is felveszik. A kész filmhez újabb jeleneteket forgattak le. Herskó János talán csúcsot állított fel azzal, hogy neki a földalatti építkezésen játszódó, A város alatt (1953) forgatókönyvét nyolcszor kellett átírnia, legutoljára néhány nappal a tervezett forgatás előtt. Csoda egyébként, hogy bemutatták a filmet, időközben ugyanis leállították a metróépítést.

   A forgatókönyv átszabása gyakran nem bizonyult elegendőnek: a kész filmből jeleneteket vágtak ki és/vagy újakat forgattak hozzá. A korszak egyik legjobb alkotását, a Bán Frigyes rendezte Talpalatnyi földet (1948) is átvágatták, s új jelenetekkel egészítették ki. Vagy: a vasgyári asszonyokról szóló Szabóné forgatókönyvét (Máriássy Félix, 1949) – Nagy István erdélyi munkásíró novellájából – Bacsó Péter és Banovich Tamás írta, akik tapasztalatszerzés céljából eljártak a Ganz-Mávag üzemébe, és napokon át figyelték a dolgozó nőket. Révai dührohamot kapott a filmtől, mert az szerinte rossz színben tünteti fel az asszonyokat, akik csúnyán beszélnek. Pótforgatást rendelt el, még lakkozóbb jeleneteket, és új dialógusokat íratott Háy Gyulával. Tanulság: a valóság a filmvásznon – még a legkisebb dózisban is – veszélyforrás. Csattanó: a Szabóné Karlovy Varyban megkapta a legjobb forgatókönyv díját.

   Ebben – a klasszikus hollywoodi stúdiórendszerhez hasonló –filmgyári struktúrában felértékelődött a forgatókönyv és a forgatókönyvíró szerepe, a rendező feladata kimerült a forgatókönyv legyártásában. Beszédes ellentmondás, hogy az „új idők új dalait”, az 1948 és 1956 októbere között készült 64 film felét 6 régi rendező (Apáthy Imre, Bán Frigyes, Gertler Viktor, Jenei Imre, Kalmár László, Keleti Márton) készítette. Keleti egymaga 12 filmet jegyzett.

Szellem a palackból

A Sztálin halálával kezdődött olvadás hatására 1953. július 4-én Rákosi Mátyást leváltották, Nagy Imre lett a miniszterelnök. Még ebben a hónapban menesztették Révai Józsefet is, testvérét, Révai Dezsőt pedig 1954 februárjában. (1956 után a Magyar Televízió gazdasági vezetője lett.)

      A Filmfőosztály és az Országos Moziüzemi Igazgatóság összevonásával létrejött a Filmfőigazgatóság. 1954 februárjában a miniszteri értekezleten javaslat született a filmátvételi bizottságok átszervezésére is. Míg 1948-tól az amerikai és nyugati filmeket a Párt haladás-, és szovjetellenesnek tartotta, most úgy ítélték, hogy nyugati filmek bemutatását „baloldali túlzásból vagy bizonytalanságból” utasították el.

       A belpolitikai enyhülés kulturális, művészeti téren is éreztette hatását, a filmcenzúránál is enyhült a szigor, bár a kézi vezérlés több eleme megmaradt. A filmkészítés hosszú átfutási ideje miatt a tematikai, szemléletbeli változás nem azonnal jelentkezett. 1954-től már viszonylag kevés sematikus, papirosízű történet készült, viszont leforgattak néhány, részben vagy teljes egészében ideológiamentes vígjátékot, több igényes, kortárs és klasszikus adaptációt, és valóságos társadalmi problémákkal foglalkozó filmet. Végre érvényesülhetett a rendező tehetsége, egyéni stílusa, világlátása. (Jó példa erre, hogy Máriássy 1953 előtt, illetve után született 3-3 filmje között – Szabóné, Kis Katalin házassága, Teljes gőzzel, illetve a Rokonok, a Budapesti tavasz, és az Egy pikoló világos – minőségileg fényévnyi a távolság.) Erre az időre esik Makk és Fábri pályakezdése (olyan művekkel, mint a Liliomfi, A 9-es kórterem illetve a Körhinta és a Hannibál tanár úr). Rajtuk kívül még négy fiatal hat filmet rendezhetett.

     1955 áprilisában ugyan leváltották Nagy Imrét, és Rákosi hatalma újra megerősödött, de a szellem már kiszabadult a palackból. Augusztusban a pártvezető egy fejtágítón instruálta a filmeseket. Az írók ma „meg vannak zavarodva, 1953-ig nyílegyenesen mentek előre, aztán ez a helyzet megváltozott, és ezek a zavarok ma is megvannak. /.../” Leszögezte: „A filmre természetesen nagyon vigyázunk /…/ s ha valami nincs rendben, hamarabb közbelépünk.”

De hiába fenyegetőzött. Példa erre a Gázolás „ügye”. A bíró és a büntetését megúszni akaró rózsadombi úrilány kapcsolatát ábrázoló film bemutatása ellen az ügyészségi párt alapszervezet a Népművelési Miniszter helyettesénél, Nonn Györgynél és a Párt Tudományos és Kulturális osztályvezetőjénél is tiltakozott. Andics Erzsébetnek azt írták, hogy Gertler Viktor filmje „a bíróságnak az osztályellenség elleni harcát helytelenül, a valóság ismerete nélkül, rosszul ábrázolja. /…/ hiányzik belőle a párt, a kommunisták ábrázolása /…/ tipikus példája a kulturális élet terén megmutatkozó jobboldali elhajlásnak.”

A Gázolás, és a sokat támadott, az egészségügy helyzetét, az orvosi morált vizsgáló A 9-es kórterem – ahogy Gergely Ágnes Két szimpla a Kedvesben című nemrég megjelent memoárjában írja – „az értelmiségi becsület nyelvét beszélték.” A két film 1955 második felében mégis elkerült a mozikba, 1956 nyarán pedig két olyan filmet is forgattak (Eltüsszentett birodalom, Keserű igazság), amelyeket aztán évtizedekre dobozba zártak. De, ez már egy másik történet.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2014/02 10-13. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11591

Cikk értékelése:

szavazat: 638 átlag: 5.71