KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/július
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• N. N.: Hibaigazítás
• Turcsányi Sándor: Vlastimil Brodský (1920–2002)
MAGYAR FILM
• Vaskó Péter: Keleten a helyzet Magyar közönségfilm
• Stőhr Lóránt: Álomgyár álmodói Beszélgetés Hirsch Tiborral, Schubert Gusztávval és Varga Balázzsal
• Zachar Balázs: Reklámtigrisek A spottól a játékfilmig
MÉDIA
• Székely Gabriella: A köz, a jó, meg a televízió Beszélgetés Gombár Csabával, Horvát Jánossal és Tímár Jánossal
• R. Hahn Veronika: Fentebb stíl BBC és közszolgálat
• Róka Zsuzsa: A Köztársaság televíziója Francia képszabadság

• Bikácsy Gergely: Húsosfenékkel a sajttortán Ferreri nitrátnői
• Csantavéri Júlia: Hatvannyolcasok Új olasz filmek
• Pintér Judit: A filmtörvény kapujában Azúr mozik
KULTUSZMOZI
• Hungler Tímea: Képáldozat Michael Powell: Peeping Tom

• Ádám Péter: A mélység virtuóza William Wyler
TELEVÍZÓ
• Kolozsi László: Nők a kult mögött Claudia és Mónika

• Halász Tamás: Mozdulatok a szabadban Brit táncfilmek
FESZTIVÁL
• Bakács Tibor Settenkedő: Le a Földről Mediawave
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Merülő forraló Ulrich Seidl: Kánikula
• Zoltán Gábor: Befejezetlen útitörténetek Michael Haneke: Ismeretlen kód
• Herpai Gergely: Választási hadjárat George Lucas: Star Wars II. – A klónok támadása
• Muhi Klára: Már nem pancsol Fonyó Gergely: Na végre, itt a nyár!
DVD
• Pápai Zsolt: Múltunk diszkrét bája Fred F. Sears: A repülő csészealjak támadása
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Iris – Egy csodálatos női elme
• Takács Ferenc: Rabold a nőt!
• Tosoki Gyula: Penge 2
• Kovács Marcell: Pókember
• Ádám Péter: Isten nagy, én kicsi vagyok
• Köves Gábor: Tiszta ügy
• Mátyás Péter: Szitakötő
• Baross Gábor: A pokoli torony balekjai
• Varró Attila: A fehér léggömb
• Pápai Zsolt: Gépállat SC

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Gépállat SC

Pápai Zsolt

 

A kortárs brit mozi sikerkovácsai nem ülnek nyugodtan a babérjaikon, és üres óráikban is kasszarobbantó produkciókon törik a fejüket. Guy Ritchie nevét a brit gengszterfilm reneszánszának egyik pionírjaként kapta szárnyra a világhír, és a direktor mára odáig jutott, hogy producerként is kipróbálhatta magát. A Gépállat S.C. tető alá hozásakor napjaink Hollywoodjának sikerrecepjét használta, amikor egy klasszikushoz – Robert Aldrich 1974-ben kelt Hajrá, Fegyencváros!-ához – fordult, és annak modernizált változatát készítette, pontosabban készíttette el az eleddig televíziós munkáiról ismert Barry Skolnick rendezővel.

A film abban is az amerikai trendeket követi, hogy műfajkeveréssel – a gengsztermozi és a sportfilm összeturmixolásával – kísérletezik. A kiöregedett sztárfutballista börtönbe kerül, ahol fel kell készítenie a rabokat a smasszerek elleni futballmérkőzésre. A motiváltság mindkét térfélen igen nagy: a meccs tétje a bebukottak oldaláról önbecsülésük és büszkeségük megizmosítása, a börtönőrök oldaláról viszont a haszonszerzés, és ez – a dolog természetéből következően – sokszor sportszerűtlen viselkedésre ragadtatja őket. Ennyi elég is a konfliktushoz. Az alkotók kevés ponton nyúltak bele az eredeti mű történetvezetésébe, ám ezek mind lényegi változtatásokat eredményeztek. Aldrich munkájával ellentétben, amely a közönség részéről az amerikai foci némely szabályának ismeretét feltételezte, Skolnicknak sikerült a sportban járatlan nézők számára is érdekessé varázsolni a sztorit, továbbá a figurák motivációt is alaposabbá tette. Dicséretes továbbá, hogy mivel a mese fordulatai és végkimenetele a mezei mozista számára is könnyűszerrel megjósolhatóak, a direktor – Guy Ritchie rendezőként jegyzett munkáit sorvezetőként használva – igyekezett a történet biztosította helyzet- és jellemkomikumban rejlő lehetőségek kiaknázására is nagy hangsúlyt fektetni. Igaz, e téren már gyengébben teljesített. Talán Aldrich műve hatott rá bénítóan, hiszen az felülmúlhatatlan a nyers humor terítésében.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/07 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2626