KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/július
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• N. N.: Hibaigazítás
• Turcsányi Sándor: Vlastimil Brodský (1920–2002)
MAGYAR FILM
• Vaskó Péter: Keleten a helyzet Magyar közönségfilm
• Stőhr Lóránt: Álomgyár álmodói Beszélgetés Hirsch Tiborral, Schubert Gusztávval és Varga Balázzsal
• Zachar Balázs: Reklámtigrisek A spottól a játékfilmig
MÉDIA
• Székely Gabriella: A köz, a jó, meg a televízió Beszélgetés Gombár Csabával, Horvát Jánossal és Tímár Jánossal
• R. Hahn Veronika: Fentebb stíl BBC és közszolgálat
• Róka Zsuzsa: A Köztársaság televíziója Francia képszabadság

• Bikácsy Gergely: Húsosfenékkel a sajttortán Ferreri nitrátnői
• Csantavéri Júlia: Hatvannyolcasok Új olasz filmek
• Pintér Judit: A filmtörvény kapujában Azúr mozik
KULTUSZMOZI
• Hungler Tímea: Képáldozat Michael Powell: Peeping Tom

• Ádám Péter: A mélység virtuóza William Wyler
TELEVÍZÓ
• Kolozsi László: Nők a kult mögött Claudia és Mónika

• Halász Tamás: Mozdulatok a szabadban Brit táncfilmek
FESZTIVÁL
• Bakács Tibor Settenkedő: Le a Földről Mediawave
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Merülő forraló Ulrich Seidl: Kánikula
• Zoltán Gábor: Befejezetlen útitörténetek Michael Haneke: Ismeretlen kód
• Herpai Gergely: Választási hadjárat George Lucas: Star Wars II. – A klónok támadása
• Muhi Klára: Már nem pancsol Fonyó Gergely: Na végre, itt a nyár!
DVD
• Pápai Zsolt: Múltunk diszkrét bája Fred F. Sears: A repülő csészealjak támadása
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Iris – Egy csodálatos női elme
• Takács Ferenc: Rabold a nőt!
• Tosoki Gyula: Penge 2
• Kovács Marcell: Pókember
• Ádám Péter: Isten nagy, én kicsi vagyok
• Köves Gábor: Tiszta ügy
• Mátyás Péter: Szitakötő
• Baross Gábor: A pokoli torony balekjai
• Varró Attila: A fehér léggömb
• Pápai Zsolt: Gépállat SC

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

George Lucas: Star Wars II. – A klónok támadása

Választási hadjárat

Herpai Gergely

Korrupt politikusok, taktikázó Jedik, árulók, kémek, meghasonlott hősök: a mitikus mese bonyolult drámává nőtte ki magát.

 

George Lucas vállán óriási felelősség nyugszik. A Star Wars filmek igazi sikere vagy bukása már régóta nem csak a bevételről vagy a toplisták meghódításáról szól. Az eredeti történet olyan multikulturális mítosszá vált, amelyet tilos „hamis hangon” elregélni. Az elnyomó birodalom és a hősies lázadók Jó–Rossz küzdelme helyett az alapkonfliktus a Phantomban már a Kereskedelmi Szövetség pénzéhsége, illetve a kivetett adók körül forgott. „A Jedi trükkök nem fognak rajtam! Csak a pénz!” – mondja gúnyosan Watoo, amikor Qui-Gon Jinn megpróbál rá az Erővel hatni. Ez a mondat sajnos a Baljós árnyak készítőit is jellemezte: a nagyobb bevétel érdekében gátlástalanul vetették be azokat a „fiatalabbaknak” szóló, hihetetlenül infantilis jeleneteket, amelyek Jar-Jar Binks szerencsétlenkedéseit és a „jajdearanyos” kisgyerek, Anakin irreális hőstetteit ábrázolták. A Phantom és egyben a Star Wars sorozat legnagyobb balfogása, hogy azt a Qui-Gonn Jinn, Obi-Wan és Darth Maul közti hármas lézerkardpárbajt, amely a kalandfilm-történelem egyik leghíresebb jelenete lehetett volna, szinte teljesen nevetségessé tették az állandóan bevágott, rendkívül idétlen részek. (Jar-Jar Binks egy személyben nagyobb kárt okozott a Star Wars toposznak, mint a Birodalom az egész univerzumnak…)

 

 

Többdimenziós világ

 

A második epizód, A klónok támadása sokkal komolyabbra sikerült. A „politika” a szenátusi vitáknak és különféle frakcióknak köszönhetően ugyan már a Baljós árnyakba is beférkőzött, de a második részben kulminálódott igazán. Walt Disney-t teljesen száműzték a filmből, nem annyira a szerelemé, inkább az ármányé a főszerep. Ezt mi sem jellemzi jobban, mint hogy az erősen visszafogott Jar-Jar Binks a „közszereplés” helyett – kárpótlásul – egy szenátusi bársonyszéket kap, ahol azonban ő is hamarosan könnyen befolyásolható politikussá szürkül. A klónok támadásából alaposabban megismerhetjük a Jedi Tanácsot is: jól látható, hogy nem jóságos „védőszentekből” áll, hanem szigorú szabályok által irányított, néha túlságosan is taktikázgató, megfontolt Jedikből, akiket – mint az a filmből kiderül – a Gonosz könnyedén megtéveszthet.

Magának a romlás útján elindult Köztársaságnak sem egy elnyomó, ellenséges birodalommal, hanem szakadárokkal kell szembeszállnia. Az ellentétek és indulatok eleinte nem is kivont lézerkardok, pisztolyok vagy hatalmas űrhajók csatáin keresztül feszülnek egymásnak: a főszerepet különféle intrikák, merényletek kapják, és a később kirobbanó klónháború során sem teljesen egyértelmű, ki melyik oldalon áll, kit kerített hatalmába a Sötét Oldal.

Hőseink ezúttal nem a saját erejükből könnyedén érvényesülő sikeremberek, hanem sakkbábúk egy hatalmas játszmában. Obi-Wan Kenobi ugyan most is sokszor veszi elő fénykardját, de legfőbb tevékenysége mégis inkább egy nyomozgató titkos ügynök munkájához hasonlatos. Anakin Skywalker még Obi-Wannál is kevésbé bonyolódik az univerzum létét fenyegető ügyekbe: míg az előző részben gyakorlatilag ő dönti el a végső csillagháború kimenetelét, itt mindössze védőőrizetet kell biztosítania a királynőből – szintén nagyon jellemző módon – szenátorrá lefokozott Padmé Amidalának, majd személyes bosszút áll meggyilkolt anyjáért, sikertelenül próbálja megmenteni Kenobit, végül könnyűszerrel győzik le a végső hármas párbaj során.

Persze nehéz is lenne kivont fegyverrel rögtön a bujkáló ellenségnek rontani, hiszen a film elején még azt sem lehet biztosan tudni, a Jediknek kivel van dolguk, és a későbbiekben is inkább az ármánykodásokkal kell megküzdeniük. „Gyere át fiam, a Sötét Oldal erősebb!” – győzködi fiát könnyen átlátható módon Darth Vader, „Egy Sith lovag irányítja a szenátust, a rossz oldalon állsz!” – érvel ravaszul Dooku gróf Obi-Wannak. Ez a „Birodalom” bizony nem frontális támadással, hanem a szálak ügyes gombolyításával vág vissza. Lucas történetében akár párhuzamot is találhatnánk a modern nagyhatalmak politikusainak mesterkedésével, akik az erőszakszervezetek felállításának állítólagos szükségességét a szándékosan kitervelt és kirobbantott konfliktusokkal indokolják. A megnyerő modorú, és persze velejéig romlott Palpatine szenátor, alias Darth Sidious úgy tudja megragadni agyafúrt húzással a teljhatalmat és beindíttatni dédelgetett tervét, a klónokból álló hadsereget, hogy az „ellenséges” oldalon saját ügynöke, Dooku gróf (Christopher „Drakula” Lee tökéletes alakítása) az egykori Kereskedelmi Szövetséggel és más idegen lényekkel karöltve összeesküvést, merényleteket és egy másik droidcsapatot szervez. Aztán csak egymásnak kell eresztenie a két sereget: végső soron mindegy, melyik – általa befolyásolt – oldal győzedelmeskedik.

 

 

Hommage-hegyek

 

Ha a konfliktusok terén politikai, történelmi párhuzamokról beszélhetünk, ugyanez jellemzi a más filmekből és mítoszokból kiragadott motívumokat is. Lucas megint kedvenc klasszikusaihoz nyúlt: míg a Baljós árnyakban a pod-racing a Ben Hur harciszekér versenyét idézte, ezúttal egy Spartacus-féle gladiátorlátványossággal van dolgunk, ahol a leláncolt „mártíroknak” vadállatokkal kell szembeszállniuk.

Nem maradhatott ki James Bond sem a műsorból: az a rész, ahol Obi-Wan Kenobi kémként beépülve nyomoz a klónhadsereg után a Kamino bolygón, és kimért idegen lényekkel tárgyal, még vizualitásában is a hatvanas évek 007-es filmjeit idézi.

A leginkább azonban John Ford hatása érhető tetten. A Kutatók című 1956-os klasszikus westernfilmben, a John Wayne által alakított Ethan Edwards éveken keresztül mániákusan üldöz egy indián törzset, akik elrabolták unokahúgát, és végül véres bosszút is áll sérelméért. Ugyanígy ered Anakin is a rézbőrűekhez nagyon hasonlító nomád tuskenek nyomába, akik az anyját ragadták el, hogy aztán ő is hasonló kegyetlenséggel mészárolja le a lényeket. (Lucas egyébként már másodszor idéz a Kutatókból: a IV. részben és Ford filmjében is feltűnik egy porig égett tanya, benne a halott öreg házaspár.) Amikor pedig a magányos Anakin elmotorozik („ellovagol”, mint a cowboyok) a tuskenek felé, a naplementés, vöröses színű kanyon szintén a Ford westernek vizuális világát idézi.

A „vendégszövegek”, a stiláris hivatkozások sorából ne feledjük ki a különféle számítógépes programokból feltűnően ismerős dramaturgiai megoldásokat és szörnyeket sem. Mivel a Lucasfilmnek létezik egy számítógépes játékokat gyártó leányvállalata, a LucasArts, a film készítői nyilvánvalóan a saját cégük tapasztalatait is igénybe vették. Így kerülhetett bele a nagy sikert aratott horvát belső nézetes (First Person Shoster) lövöldözős játékban, a Serious Samben található őrülten támadó „vérbika” szakasztott mása a film Aréna epizódjába, az a jelenet pedig, amelyben Padmé hercegnő és Anakin a le-lecsapódó prések alatt ugrándoznak át a gyártószalagon, a Tomb Raiderhez hasonló platformos akció-kalandokat idézi. (Természetesen – mint a Baljós árnyak esetében – itt is nyilvánvaló árukapcsolásról van szó, hiszen már készülnek a filmet feldolgozó programok, de most jelent meg a Jedi Knigth 2 is, amely ugyan nem a második, hanem a hatodik epizód eseményeit dolgozza fel, de nyilván nem véletlenül dobták épp most piacra…)

 

 

Negatív karriertörténet

 

A rengeteg ismerős motívum mellett a filmben egyetlenegyet azért találunk, amelyben a második és a harmadik rész is igazán úttörő: az amerikai kalandfilmekben nem túl gyakori az Anakin Skywalker által befutott, „negatív karriertörténet”. Míg a legtöbb sztori egyfajta jellemfejlődést mutat be, a Star Warsban Anakinra inkább a „jellemleépülés” kifejezést használhatnánk, ahogy ártatlan kisfiúból, majd a Jedi lovagok legtehetségesebb tagjából a Sith legsötétebb bajnokává, Darth Vaderré válik. A kalandfilm világában ritka az ilyen mértékű „pálfordulás”, és ha mégis, inkább fordított előjellel történik, a gonosz hős valamilyen drasztikus élmény hatására hirtelen megjavul. (Például a Darkmenben). A gengszterfilmek, film noirok hősei állnak talán még a legközelebb Anakinhoz, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy ők kis gazemberekből válnak nagy gazemberekké.

Ha klasszikusoknál akarunk példát találni, az Arthur király mondakörben szereplő Lancelot du Lac-ot említhetnénk, aki a Kerekasztal legvitézebb lovagja, mégis becsapja a királyt, elszereti a feleségét, és ezzel nem csak uralkodóját, barátját árulja el, magánbűne a birodalmat is romlásba taszítja. Mindkét hős számára ugyanaz jelenti végül a megváltást: mielőtt meghalnak, öregkorukban egyetlen hősies tettel visszatérnek a jó oldalára.

Valami ilyesmi történt most az előző epizódban megbicsaklott Star Wars sorozattal is.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/07 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2614