KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/július
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• N. N.: Hibaigazítás
• Turcsányi Sándor: Vlastimil Brodský (1920–2002)
MAGYAR FILM
• Vaskó Péter: Keleten a helyzet Magyar közönségfilm
• Stőhr Lóránt: Álomgyár álmodói Beszélgetés Hirsch Tiborral, Schubert Gusztávval és Varga Balázzsal
• Zachar Balázs: Reklámtigrisek A spottól a játékfilmig
MÉDIA
• Székely Gabriella: A köz, a jó, meg a televízió Beszélgetés Gombár Csabával, Horvát Jánossal és Tímár Jánossal
• R. Hahn Veronika: Fentebb stíl BBC és közszolgálat
• Róka Zsuzsa: A Köztársaság televíziója Francia képszabadság

• Bikácsy Gergely: Húsosfenékkel a sajttortán Ferreri nitrátnői
• Csantavéri Júlia: Hatvannyolcasok Új olasz filmek
• Pintér Judit: A filmtörvény kapujában Azúr mozik
KULTUSZMOZI
• Hungler Tímea: Képáldozat Michael Powell: Peeping Tom

• Ádám Péter: A mélység virtuóza William Wyler
TELEVÍZÓ
• Kolozsi László: Nők a kult mögött Claudia és Mónika

• Halász Tamás: Mozdulatok a szabadban Brit táncfilmek
FESZTIVÁL
• Bakács Tibor Settenkedő: Le a Földről Mediawave
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Merülő forraló Ulrich Seidl: Kánikula
• Zoltán Gábor: Befejezetlen útitörténetek Michael Haneke: Ismeretlen kód
• Herpai Gergely: Választási hadjárat George Lucas: Star Wars II. – A klónok támadása
• Muhi Klára: Már nem pancsol Fonyó Gergely: Na végre, itt a nyár!
DVD
• Pápai Zsolt: Múltunk diszkrét bája Fred F. Sears: A repülő csészealjak támadása
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Iris – Egy csodálatos női elme
• Takács Ferenc: Rabold a nőt!
• Tosoki Gyula: Penge 2
• Kovács Marcell: Pókember
• Ádám Péter: Isten nagy, én kicsi vagyok
• Köves Gábor: Tiszta ügy
• Mátyás Péter: Szitakötő
• Baross Gábor: A pokoli torony balekjai
• Varró Attila: A fehér léggömb
• Pápai Zsolt: Gépállat SC

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Tiszta ügy

Köves Gábor

 

Ashley Judd-ot szereti a kamera. Ki merné ezért hibáztatni, a hölgy egyszerre bájos és szexepiles, egyszóval elragadó, az ember hol feleségül kérné, hol eszelős kalandba bocsátkozna vele, s ez eddig rendjén is van, hiszen a sztár attól lesz sztár, hogy megszállott rajongói lesznek. A baj akkor kezdődik, amikor Ashley csillogása és az aktuális szerep követelményei ütik egymást. A Tiszta ügy családi idillel indul, s ez még jól ál Judd-nak, ám thrillerről lévén szó, a film hamar stílust és tempót vált: a sztár ügyvédnő és férje reklámfilmbe illő turbékolását a katonai rendőrség erélyes fellépése szakítja meg, s mielőtt felocsúdnánk „meglepetésünkből”, kiderül, hogy az egykori katonát egy dél-amerikai falu teljes lakosságának ügybuzgó lemészárlásával vádolják. A film ezen a ponton a tárgyalótermi thrillerek sémái felé veszi az irányt, de hagyjuk a történet további részleteit, s térjünk kicsit vissza kedvencünkhöz. Neki most egy olyan nőt kéne játszania, akinek élete drasztikus fordulatot vesz: a boldogságnak annyi, születendő gyermeke apját tömeggyilkossággal vádolják, s ügyvédként a katonai igazságszolgáltatás átláthatatlan és a meggyőzés erélyesebb eszközeitől sem visszariadó gépezetével kerül szembe. A sztár egy kicsit visszavesz a ragyogásból, ám ez minden, amit egy vélhetően szélsőséges lelkiállapot érzékeltetésére tesz. Továbbra is jó nézni, de, mint a thriller központi alakja, elveszti erejét. Van a filmnek még egy sztárja: Morgan Freeman. Ő kétség kívül nagy színész, s ha lenne szerepe, még meg is menthetné a produkciót. De nincs neki ilyen, inkább csak magánszám az övé, a „hogyan igyunk kedves alkoholista módjára” – gyakorlatot adja elő, kellő szakértelemmel, élvezetesen. Arra a kérdésre pedig, hogy mi a fene történt Carl Franklin-nel, aki úgy egy évtizede megrendezte a Chandler világát fekete színekkel felruházó Kék ördögöt, valószínűleg egyszerű a válasz: a jól fizető alkalmazotti pályát választotta.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/07 60-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2623