Láttuk mégIsten nagy, én kicsi vagyokÁdám Péter
A jó szabónak is tudni kell, hogy kikerül-e a rábízott szövetből egy öltözet ruha. Ugyanígy illik a rendezőnek is tudnia, hogy az ötletéből mire futja, mennyi van benne. Woody Allen Hanna és nővérei című filmjében például az istenkeresés csak epizód, egyszerű mellékszál, semmi több; itt viszont a fiatal francia rendező – akinek a film már a harmadik munkája – épp ezt állította a középpontba. De sajna, sokat nem tud kihozni belőle. A főhős, mint nagyáruházban a télikabátot, úgy veszi sorra a különböző vallásokat, de valahogy egyiket se szabták rá, egyikben sem ismer a magáéra.
Michelle még csak húsz éves, de már úgy érzi, végzetesen elrontotta az életét. Összeveszett a fiújával, terhességét megszakíttatta, pocsékul érzi magát a bőrében. A bizonytalanság és szorongás ellen a hitben próbál támaszt, fogódzót keresni: előbb a katolikus vallásban, aztán a buddhizmusban, végül – miután új barátjával megismerkedik – a zsidóságban. Persze, más a vallás annak, aki beleszületik, és megint más annak, aki mentőövnek, utolsó szalmaszálnak, életvezetési tanácsadónak használja: az ilyen esetben elkerülhetetlen a nyelvzavar, és a film – ezt javára kell írni – nem hagyja kihasználatlanul a komikus lehetőségeket…
Társkapcsolati problémák, szülő-gyerek viszony, kétségbeesett identitáskeresés – nagyjából ez a témája, váza, terepe, háttere ennek az üdének üde, de zaklatott és fésületlen filmnek. De mintha itt nemcsak a főhős keresné önmagát, hanem egy kicsit a rendező is… Már van hangulat, már van képi stílus, de a sémák, jelenetek és szituációk valahogy nem állnak össze; van valami rögtönzésszerű, esetleges és kiforratlan ebben a – meglehet – ígéretes, de alapjában véve szárnyaszegett, iskolás filmben, s a végeredményen az Amélie csodálatos életéből ismert Audrey Tautou naiv bája se tud javítani…
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 910 átlag: 5.4 |
 |
|
