KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/július
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• N. N.: Hibaigazítás
• Turcsányi Sándor: Vlastimil Brodský (1920–2002)
MAGYAR FILM
• Vaskó Péter: Keleten a helyzet Magyar közönségfilm
• Stőhr Lóránt: Álomgyár álmodói Beszélgetés Hirsch Tiborral, Schubert Gusztávval és Varga Balázzsal
• Zachar Balázs: Reklámtigrisek A spottól a játékfilmig
MÉDIA
• Székely Gabriella: A köz, a jó, meg a televízió Beszélgetés Gombár Csabával, Horvát Jánossal és Tímár Jánossal
• R. Hahn Veronika: Fentebb stíl BBC és közszolgálat
• Róka Zsuzsa: A Köztársaság televíziója Francia képszabadság

• Bikácsy Gergely: Húsosfenékkel a sajttortán Ferreri nitrátnői
• Csantavéri Júlia: Hatvannyolcasok Új olasz filmek
• Pintér Judit: A filmtörvény kapujában Azúr mozik
KULTUSZMOZI
• Hungler Tímea: Képáldozat Michael Powell: Peeping Tom

• Ádám Péter: A mélység virtuóza William Wyler
TELEVÍZÓ
• Kolozsi László: Nők a kult mögött Claudia és Mónika

• Halász Tamás: Mozdulatok a szabadban Brit táncfilmek
FESZTIVÁL
• Bakács Tibor Settenkedő: Le a Földről Mediawave
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Merülő forraló Ulrich Seidl: Kánikula
• Zoltán Gábor: Befejezetlen útitörténetek Michael Haneke: Ismeretlen kód
• Herpai Gergely: Választási hadjárat George Lucas: Star Wars II. – A klónok támadása
• Muhi Klára: Már nem pancsol Fonyó Gergely: Na végre, itt a nyár!
DVD
• Pápai Zsolt: Múltunk diszkrét bája Fred F. Sears: A repülő csészealjak támadása
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Iris – Egy csodálatos női elme
• Takács Ferenc: Rabold a nőt!
• Tosoki Gyula: Penge 2
• Kovács Marcell: Pókember
• Ádám Péter: Isten nagy, én kicsi vagyok
• Köves Gábor: Tiszta ügy
• Mátyás Péter: Szitakötő
• Baross Gábor: A pokoli torony balekjai
• Varró Attila: A fehér léggömb
• Pápai Zsolt: Gépállat SC

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A fehér léggömb

Varró Attila

 

Feltehetőleg egyetlen nemzeti stílusirányzat sem köszönhet annyit a gyermekeknek, mint a késő nyolcvanas években konszolidálódó Khomeini-diktatúra idején feltámadt iráni új hullám, beleértve az olasz neorealizmust és az indiai Satyajit Ray-iskolát. Az ok egyszerű: míg De Sica vagy Rossellini számára gyermekhőst választani önálló művészi döntést jelentett, az iráni friss generáció – Rayhez hasonlóan – elsősorban a politikai-vallási nyomás elől menekült tömegesen a kiskorúak közé. Egyfelől a gyermekszereplők (akikre nem vonatkoznak olyan mereven az iszlám erkölcsi szabályai) nagyobb alkotói szabadságot kínáltak nekik, másrészt az Ifjúsági Minisztérium jelentős pénzösszegekkel járult hozzá a gyermekfilmek forgatásához. Ebből a gárdából nőtt ki Kiarostami és innen indult útjára egyik rendezőasszisztense, az 1995-ös Fehér léggömb című nagyjátékfilmjével cannes-i Aranykamerát kiérdemlő Jafar Panahi is.

Bár Panahi bemutatkozása felett első pillanatra a kelleténél erősebben kirajzolódik a mentor szelleme (Kiarostami az Olajfákon át forgatási szüneteiben mondta tollba a forgatókönyvet ifjú segédrendezőjének), a Fehér léggömb egyszerre több és kevesebb holmi nagyvárosi környezetbe helyezett Hol van a barátom házá?-nál. Az újévi aranyhalra kikönyörgött, majd többször elvesztett bankjegyért állhatatosan küzdő hétéves Razieh valós időben játszódó története alapötletében és szerkezetében alig különbözik a kor lakáskulcsát, iskolatársát, napi betevőjét kereső kisgyermekeinek repetitív felépítésű (rém)meséitől, megközelítésmódja is a kollégáktól megszokott önreflektív–dokumentarista. Az eredetiség hiányáért azonban bőségesen kárpótol az a mezítlábas empátia, amellyel Panahi figuráit kezeli, legyenek azok tízen innen vagy bőven túl. Nem tesz kijelentéseket és tartózkodik a végletektől. Kamerája kíváncsi gyermekszemmel, földközelből és tágra nyílt optikával figyeli a különös idegenekkel teli tiltott felnőttvilágot, amely újévről-újévre szorosabban zárul majd a csöppnyi hősnő köré: a tejfehér lufi oxidéndús légköréből előbb-utóbb fullasztó és láthatatlan szerepkör válik.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/07 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2625