KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/július
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• N. N.: Hibaigazítás
• Turcsányi Sándor: Vlastimil Brodský (1920–2002)
MAGYAR FILM
• Vaskó Péter: Keleten a helyzet Magyar közönségfilm
• Stőhr Lóránt: Álomgyár álmodói Beszélgetés Hirsch Tiborral, Schubert Gusztávval és Varga Balázzsal
• Zachar Balázs: Reklámtigrisek A spottól a játékfilmig
MÉDIA
• Székely Gabriella: A köz, a jó, meg a televízió Beszélgetés Gombár Csabával, Horvát Jánossal és Tímár Jánossal
• R. Hahn Veronika: Fentebb stíl BBC és közszolgálat
• Róka Zsuzsa: A Köztársaság televíziója Francia képszabadság

• Bikácsy Gergely: Húsosfenékkel a sajttortán Ferreri nitrátnői
• Csantavéri Júlia: Hatvannyolcasok Új olasz filmek
• Pintér Judit: A filmtörvény kapujában Azúr mozik
KULTUSZMOZI
• Hungler Tímea: Képáldozat Michael Powell: Peeping Tom

• Ádám Péter: A mélység virtuóza William Wyler
TELEVÍZÓ
• Kolozsi László: Nők a kult mögött Claudia és Mónika

• Halász Tamás: Mozdulatok a szabadban Brit táncfilmek
FESZTIVÁL
• Bakács Tibor Settenkedő: Le a Földről Mediawave
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Merülő forraló Ulrich Seidl: Kánikula
• Zoltán Gábor: Befejezetlen útitörténetek Michael Haneke: Ismeretlen kód
• Herpai Gergely: Választási hadjárat George Lucas: Star Wars II. – A klónok támadása
• Muhi Klára: Már nem pancsol Fonyó Gergely: Na végre, itt a nyár!
DVD
• Pápai Zsolt: Múltunk diszkrét bája Fred F. Sears: A repülő csészealjak támadása
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Iris – Egy csodálatos női elme
• Takács Ferenc: Rabold a nőt!
• Tosoki Gyula: Penge 2
• Kovács Marcell: Pókember
• Ádám Péter: Isten nagy, én kicsi vagyok
• Köves Gábor: Tiszta ügy
• Mátyás Péter: Szitakötő
• Baross Gábor: A pokoli torony balekjai
• Varró Attila: A fehér léggömb
• Pápai Zsolt: Gépállat SC

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Ulrich Seidl: Kánikula

Merülő forraló

Bori Erzsébet

35 foknál még egy tüchtig kertváros is bűzlik.

 

Thomas Bernhard egy évtizede halott, a derék osztrák kispolgárok mégsem nyugodhatnak békében. A mester emberképe behatolt a moziba, és újabban olyan rendezők borzolják a jó kedélyt, rombolják az országimázst, mint Michael Haneke vagy a dokumentaristaként nevet szerzett Ulrich Seidl.

Seidl első fikciós darabja zsánerfilm; létező, de neve még nincs műfaj, amellyel egyre gyakrabban találkozhatunk. Az ilyen sokszereplős, mikrorealista, nyelvében, kifejezőeszközeiben szándékoltan szegény, történet nélküli, a véletlen dramaturgiájára épülő munkák a nagyvárosi ember, a tömegtársadalom létmódját próbálják leképezni.

A közös (egyben a leggyengébb) láncszem egy bolond csaj, csúnya és cserfes, az ártalmatlan, enyhébben értelmi fogyatékos fajtából. A szupermarketek parkolójában vadászik fuvarra. Viteti magát egy darabig, amíg bírja a sofőr cérnával, és ki nem löki az idegesítő utast. Mert a leányzó debilitásának legnyilvánvalóbb tünete, hogy nem képes, úgymond, disztingválni, dőlnek belőle a televízióból felszedett hülyeségek (reklámszövegek, dalocskák, szlogenek), „információk” (Melyik a tíz leggyakoribb/legnépszerűbb halálok/áruházlánc/közösülési póz?) és intim kérdések (Milyen gyakran él nemi életet? Ugye protézise van? Ilyen öregen még menstruál?). Nem csoda, hogy a bolond lány előbb-utóbb az útszélen találja magát, de sebaj, innen minden út egy áruházi parkolóba vezet.

Mert Seidl filmjének helyszíne a fővárost új lakóparkokkal, családi és sorházakkal övező déli agglomeráció, a hatalmas bevásárlóközpontokkal, ahol nem számít ritka fajnak a magyar konzumturista sem. De sűrűn megfordulnak itt Seidl hősei is, leggyakrabban talán a nyugdíjas Herr Walter, kinek pincéjében évekre elegendő készlet sorakozik élelmiszerből, meg egy elektromos mérleg, és ha csak két gramm híja van a sónak, lisztnek, cukornak, ő nem rest visszavinni. Metszőollóval, fűnyíróval pedáns rendben tartja a kiskertet; a fűnyíró a hangoskodó szomszédok megbüntetésére is jó, felbőgeti a motort a kerítés tövében, majd visszavonul a leeresztett redőnyök mögé. Fontos neki a biztonság, van térfigyelő kamerája, harci kutyája, és évente egyszer, megboldogult felesége születésnapján megenged magának egy kis ártatlan örömet. Ilyenkor éltes házvezetőnője – némi külön juttatás fejében – magára ölti az asszony ruháit, majd zenés sztriptízt mutat népszerű klasszikus zenére, ahogy Kim Basingertől látta a 9 és fél hétben.

Látunk még elvirágzott énektanárnőt, aki fanszőrzet igazítással készül a pásztorórára széthízott macho bunkó barátjával, kórosan féltékeny és agresszív fiatalembert, aki nem érti, miért nincs szerencséje a lányokkal, riasztóberendezésekkel házaló és másodállásban magánnyomozást vállaló ügynököt, egy fedél alatt élő elvált házaspárt, akik gyerekük halála óta nem tudnak meglenni sem egymással, sem egymás nélkül. Ők és a többiek főnek itt a maguk és egymás levében a napok óta tartó kánikulában Alsó-Ausztria kegyetlen napja alatt, kész csoda, hogy nem ragadnak láncfűrészt, hogy nincs ámokfutás, súlyos testi sértés, csak megmérgeznek egy kutyát, megerőszakolnak egy bolond lányt, elcsattan pár pofon a diszkó előtt, s valakinek le kell tolnia a gatyáját és égő gyertyával a fenekében el kell énekelnie az osztrák himnuszt.

A Kánikulának nincsen főcímzenéje, nincsen expozíciója. A főcím betűsorai közé a szereplők fürdőruhás képei vágódnak be, olajtól és izzadtságtól ragacsosan fénylő, tésztás állagú testek, amint szétvetett tagokkal, mozdulatlanná merevedve, elszántan főnek a napon. Aztán a kadáverek bemozdulnak, megelevenednek, és rájuk ismerünk: ők a mi embertársaink, kedves szomszédaink, a liftben, a buszon, a gangon, a boltban naponta látott ellenszenves figurák. Ezúttal – a kamera jóvoltából – bejutunk a lakásukba, kilessük a titkaikat, hogy a végén megerősítsenek minket első benyomásunkban: ezek tényleg ellenszenves népek. Ki-ki döntse el a maga tapasztalatai, mizantróp vagy filantróp érzületei alapján, mennyire életszerű ez így. Elfogadja-e a valóság véletlenszerű metszeteként, vagy él a gyanúperrel, hogy egy tendenciózusan megszerkesztett virtuális valóságba vezették bele.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/07 51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2612