KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
   2021/január
MOZIK KARANTÉNBAN
• Varró Attila: A hegy Mohamedhez Vírus és mozi
• Soós Tamás Dénes: Csődközelben Mozik a járvány alatt
MAGYAR MŰHELY
• Petényi Katalin: Emléktöredékek Gyöngyössy Imre (1930-1994) – 2. rész
• Schubert Gusztáv: Mag a földben Jób lázadása
• Benke Attila: Szimpátiafilmezés Külföldi filmek az ’56-os forradalomról
• Vízkeleti Dániel: Kísértetek földjén Beszélgetés Bergendy Péterrel
SEAN CONNERY
• Géczi Zoltán: A neve Connery Sean Connery (1930-2020)
• Varga Zoltán: Valami igazságféle Kultmozi: A támadás
ÚJ RAJ
• Árva Márton: Válságtünetek Új raj: Rodrigo Sorogoyen
KÉPREGÉNY-LEGENDÁK
• Baski Sándor: Alkonyzóna Thomas Ott: The Number
KÉPREGÉNY LEGENDÁK
• Kránicz Bence: Sztráda a semmibe Tillie Walden: Are You Listening?
FELLINI 100
• Harmat György: Fellini és a napszemüveg Harmat György Egy eszköz vándorútja
A FILMKRITIKA KLASSZIKUSAI
• Ádám Péter: Töltőtoll és kamera Cahiers du Cinéma
FESZTIVÁL
• Gerencsér Péter: Látható periféria Verzió 2020
PANORÁMA
• Kránicz Bence: „Segített, hogy kihullott a hajam” Beszélgetés Colin Firth-szel és Stanley Tuccival
FILM / REGÉNY
• Fekete Tamás: Amerikai mélyálom J.D. Vance: Vidéki ballada az amerikai álomról
• Greff András: Herointól halkésig Ron Howard: Vidéki ballada az amerikai álomról
FILM + ZENE
• Pernecker Dávid: Félreértett hangok Ben Frost
• Déri Zsolt: Amerikai karakter Western Stars
KRITIKA
• Varró Attila: A kíntornás Mank-ja David Fincher: Mank
TELEVÍZÓ
• Andorka György: Nehéz istentelennek lenni A farkas gyermekei
STREAMLINE MOZI
• Jordi Leila: Cities of Last Things
• Forgács Nóra Kinga: Hazug tánc
• Lovas Anna: Mother – Eltorzult szeretet
• Lichter Péter: Super Dark Times
• Huber Zoltán: Arkansas
• Pethő Réka: Előttem az élet
• Vajda Judit: Kenyér, szerelem és…
• Tüske Zsuzsanna: Casino Royale
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Streamline mozi

Hazug tánc

Forgács Nóra Kinga

White Lie – amerikai, 2019. Rendezte és írta: Yonah Lewis és Calvin Thomas. Kép: Christopher Lew. Zene: Lev Lewis. Szereplők: Kacey Rohl (Katie), Amber Anderson (Jennifer), Martin Donovan (Doug), Thomas Olajide (Jabari). Gyártó: Film Forge Production / Lisa Pictures. Forgalmazó: Netflix. Feliratos. 96 perc.

 

Katie moderntánc-szakos egyetemi hallgató. Fiatal lány, aki azt hazudja magáról, hogy a melanóma egyik ritka típusában szenved. Ebből a morbid alaphelyzetből az összeszokott kanadai alkotógárda – Calvin Thomas, Yonah Lewis és Lev Lewis – olyan filmet épített, amely zsigeri, érzelmi és intellektuális szinten is alaposan helyben hagyja nézőjét.

Katie nem egyszerű szélhámos, aki az adománygyűjtő kampányokból befolyó pénzért, a betegséggel kivívható szimpátiáért vagy kizsarolható szeretetért hazudik, és bár adná magát a magyarázat, nem is régivágású szociopata, aki múltbéli trauma miatt, az elhagyatástól való félelemből vagy esetleg kisebbrendűségi érzéstől motiválva manipulálja környezetét. Katie-nek nem tulajdonságai vannak, hanem képességei, nem jelleme, hanem működési módja. Az alkotói koncepció, valamint Kacey Rohl alakításának ereje éppen abban rejlik, ahogyan ezt a működést lassan felismerhetővé, átláthatóvá teszik.

A cselekmény és a képek által diktált pergő ritmus, a szuggesztív filmzene folyamatos feszültségben tart, miközben a sötét tónusú, deszaturált színek, a szűkös enteriőrök és az indusztriális környezetet hangsúlyozó hideg külső totálok deprimálóan hatnak. Az azonosulás zavarba ejtően kívánatos volna, és egyúttal lehetetlen, apró, rejtett „hibák” figyelmeztetnek erre újra és újra. A Hazug tánc hazug táncosa a róla kialakult képet akarja százszázalékosan kontrollálni, méghozzá úgy, hogy az a lehető leghatásosabb legyen. A tánc helyett ezt az előadóművészetét fejleszti tökélyre, míg végül a rugalmasan, mindig a helyzethez és a partnerhez igazodva alakítható önmaga válik produkcióvá. A Hazug tánc voltaképp az „igazság utáni korszak” szenvtelenül provokatív analízise: pszichothriller, amelyet hőséről nyújtott precíz karaktertanulmánya és az ezen keresztül megvalósuló kritikai önreflexió tesz korszerűvé.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2021/01 60-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14782