KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
   2021/január
MOZIK KARANTÉNBAN
• Varró Attila: A hegy Mohamedhez Vírus és mozi
• Soós Tamás Dénes: Csődközelben Mozik a járvány alatt
MAGYAR MŰHELY
• Petényi Katalin: Emléktöredékek Gyöngyössy Imre (1930-1994) – 2. rész
• Schubert Gusztáv: Mag a földben Jób lázadása
• Benke Attila: Szimpátiafilmezés Külföldi filmek az ’56-os forradalomról
• Vízkeleti Dániel: Kísértetek földjén Beszélgetés Bergendy Péterrel
SEAN CONNERY
• Géczi Zoltán: A neve Connery Sean Connery (1930-2020)
• Varga Zoltán: Valami igazságféle Kultmozi: A támadás
ÚJ RAJ
• Árva Márton: Válságtünetek Új raj: Rodrigo Sorogoyen
KÉPREGÉNY-LEGENDÁK
• Baski Sándor: Alkonyzóna Thomas Ott: The Number
KÉPREGÉNY LEGENDÁK
• Kránicz Bence: Sztráda a semmibe Tillie Walden: Are You Listening?
FELLINI 100
• Harmat György: Fellini és a napszemüveg Harmat György Egy eszköz vándorútja
A FILMKRITIKA KLASSZIKUSAI
• Ádám Péter: Töltőtoll és kamera Cahiers du Cinéma
FESZTIVÁL
• Gerencsér Péter: Látható periféria Verzió 2020
PANORÁMA
• Kránicz Bence: „Segített, hogy kihullott a hajam” Beszélgetés Colin Firth-szel és Stanley Tuccival
FILM / REGÉNY
• Fekete Tamás: Amerikai mélyálom J.D. Vance: Vidéki ballada az amerikai álomról
• Greff András: Herointól halkésig Ron Howard: Vidéki ballada az amerikai álomról
FILM + ZENE
• Pernecker Dávid: Félreértett hangok Ben Frost
• Déri Zsolt: Amerikai karakter Western Stars
KRITIKA
• Varró Attila: A kíntornás Mank-ja David Fincher: Mank
TELEVÍZÓ
• Andorka György: Nehéz istentelennek lenni A farkas gyermekei
STREAMLINE MOZI
• Jordi Leila: Cities of Last Things
• Forgács Nóra Kinga: Hazug tánc
• Lovas Anna: Mother – Eltorzult szeretet
• Lichter Péter: Super Dark Times
• Huber Zoltán: Arkansas
• Pethő Réka: Előttem az élet
• Vajda Judit: Kenyér, szerelem és…
• Tüske Zsuzsanna: Casino Royale
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar Műhely

Jób lázadása

Mag a földben

Schubert Gusztáv

Miközben világszerte elismerték, 1984-ben az Oscar-díj fináléjáig jutott, a Jób lázadása hazai elismerése elmaradt.

 

Nemcsak a könyveknek, a filmeknek is megvan a maguk sorsa. A Jób lázadása méltatlanul maradt ki a magyar film klasszikusai közül. Nem gondolom, hogy ennek a korabeli állami cenzúra, a kánon merevsége, a kritikusok rosszindulata, egyáltalán bármiféle összeesküvés lett volna az oka. Újra nézve a filmet (épp egy éve, hogy felújított kópiáját bemutatta a Filmintézet), és újra olvasva a korabeli recenziókat, felsejlik egy lehetséges magyarázat. A Jób lázadása egy kettős hendikep miatt nem kapta meg, az őt megillető helyet a magyar filmtörténetben. A filmet sokan „olvasták” félre, ami nem a film hibája, nem is az alkotóké, és igazából nem is hiba, hanem alkati adottság, olyasmi, mint amikor egy arcba belelátunk valamit (akár jót, akár rosszat), és onnantól ezen az előítéleten át fogjuk nézni a másik személyiségét. A Jób lázadása holokausztfilm, de rendhagyó holokausztfilm, és ezzel próbára tette ítészeit, a profi kritikus ugyanis szabálykövető, a mintakönyv szerint mér, és a tökéletességet kéri számon a filmen. A tökéletesség ügyében inkább ragaszkodnék Meidzsi császár 92. vakájának bölcsességéhez: nem minden drágakő hibátlan. Ami fonákjáról is igaz: a hibátlan film nem feltétlenül remekmű.

Ami a Jób lázadásában hibának látszhatott: nem tartja magát a holokauszt-filmtől elvárt hangnemhez. A Jób lázadás nem koromfekete dráma, hanem mese. Mégpedig élettel, örömmel, vigasszal teli varázsmese. Még akkor is, ha a féktelen gonoszság árnyéka az első perctől az utolsóig rávetül erre a mesebeli történetre.

Az előítéletek, akár a vírusok, évszázadokig, sőt ezredekig fertőzőképesek maradnak, az esztétikai előítéleteknél sincs ez másképp. Roberto Benigni holokauszt komédiáját (Az élet szép, 1997) ugyanígy félreolvasták a dogmatikus ítészek: hogyan lehet viccelődni a holokauszttal? Benigni természetesen nem viccelődött, csak épeszű, tiszta szívű és ép humorérzékű emberként mesélte el az elmesélhetetlent. Épp azzal szállt szembe a lélektelen nagyüzemi gonoszsággal, ami abból hiányzik: szívvel, lélekkel, fantáziával és nem utolsósorban a humorával lázadt. A vakhit mindig kegyetlenséget szül, és mindig humortalan. Nem mellesleg a filmbeli Jóbnak (Zenthe Ferenc színészi és emberi remeklése; ezt szerencsére észrevette és díjazta a korabeli magyar kritika) szintén a csendes derű a legerősebb fegyvere, a védőpajzsa az emberi gonoszság ellenében.

A Jób lázadása csak néhány szállal kapcsolódik a bibliai történethez. A Jób könyve erkölcsi és lételméleti vitairat, ezért is lehet az Ótestamentum legnagyobb hatású példázata. A makulátlanul tisztességes, vallásos, gazdag és boldog Jóbot az Úr – nem mellesleg a Sátán kaján ötletétől sarkallva – próba alá veti: Vajon akkor is imádni fogja, ha elveszi tőle szeretteit – hét fiát és három leányát – valamint földi javait?  A próbatételnek már az ötlete is sátáni, hiszen, ha az Isten elfogadja a logikáját, maga is ördögien gonosszá válik.

A bizalmatlanság – a szeretet hiánya. Akit szeretünk, azt nem vetjük ilyen alávaló próba alá. A gyermekeit elvesztő, szörnyű betegséggel sújtott, földönfutóvá tett, porban fetrengő Jób lázadása ezért nemhogy nem istenkáromlás, hanem éppenséggel a világrend helyreállítására tett kísérlet. Jób lázadása a gondolkodás: Ha Isten igazságos és mindenható, hogyan lehetséges a rengeteg gonoszság a Földön? (A sok könyvespolcnyi Jób-irodalomból Ernst Bloch esszéjét és Eörsi István bölcs monográfiáját – Utasok a senkiföldjén – érdemes leemelni.)

Gyöngyössy Imre és Kabay Barna Jóbja szelídebb és praktikusabb gondolkodású, igaz, rajta még nem telt be teljesen a megpróbáltatás, hét fiát már elvesztette, de a végső megpróbáltatás még előtte áll. A tiszaháti Jób másképpen áll ellen a gonosznak, mint bibliai őse. Lázadása nem teoretikus, hanem cselekvő. Cselt vet: ha az Úr elvette hét fiát, csak azért is egy árva kisfiút fogad örökbe, aki majd túléli őt – aki már kijelöltetett a kínhalálra –, mert hiszen a fiúcska keresztény. Erre mondta annak idején egy nagytudású alkalmi filmkritikus, egy történész (történetesen épp a Filmvilágban), hogy a Jób lázadása történelmileg nem hiteles, hiszen a zsidótörvények értelmében 1943-ban Jób már nem is fogadhatott volna örökbe keresztény gyermeket. Hát persze, hogy nem, de itt nem a valóságban járunk, hanem a képzeletben, egy álomban a történelem rémálmáról, amelyben a fertelmes gonoszság ellenében valaki (Jób) egy tündérálmot álmodik az emberhez méltó életről.

A film végén belovagol a halál, a falusi zsidókat a pusztulásba viszik a csendőrök kísérte társzekerek. Jób terve mégis sikerült: örökbe adta földi javait, hitét, szeretetét, kultúráját, és ezzel megment egy kallódásra, árvaságra ítélt életet.

Dramaturgiai közhely: az alaptörténetek száma csekély. A Jób lázadása azonban eredeti, nagyformátumú történet, amelyben a történelem őrjöngése ellenében a szeretet csele győz. Ha ezt nem őrzi meg az emlékezet, akkor „mindnyájunknak el kell menni.”       


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2021/01 15-16. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14762