KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
   2021/január
MOZIK KARANTÉNBAN
• Varró Attila: A hegy Mohamedhez Vírus és mozi
• Soós Tamás Dénes: Csődközelben Mozik a járvány alatt
MAGYAR MŰHELY
• Petényi Katalin: Emléktöredékek Gyöngyössy Imre (1930-1994) – 2. rész
• Schubert Gusztáv: Mag a földben Jób lázadása
• Benke Attila: Szimpátiafilmezés Külföldi filmek az ’56-os forradalomról
• Vízkeleti Dániel: Kísértetek földjén Beszélgetés Bergendy Péterrel
SEAN CONNERY
• Géczi Zoltán: A neve Connery Sean Connery (1930-2020)
• Varga Zoltán: Valami igazságféle Kultmozi: A támadás
ÚJ RAJ
• Árva Márton: Válságtünetek Új raj: Rodrigo Sorogoyen
KÉPREGÉNY-LEGENDÁK
• Baski Sándor: Alkonyzóna Thomas Ott: The Number
KÉPREGÉNY LEGENDÁK
• Kránicz Bence: Sztráda a semmibe Tillie Walden: Are You Listening?
FELLINI 100
• Harmat György: Fellini és a napszemüveg Harmat György Egy eszköz vándorútja
A FILMKRITIKA KLASSZIKUSAI
• Ádám Péter: Töltőtoll és kamera Cahiers du Cinéma
FESZTIVÁL
• Gerencsér Péter: Látható periféria Verzió 2020
PANORÁMA
• Kránicz Bence: „Segített, hogy kihullott a hajam” Beszélgetés Colin Firth-szel és Stanley Tuccival
FILM / REGÉNY
• Fekete Tamás: Amerikai mélyálom J.D. Vance: Vidéki ballada az amerikai álomról
• Greff András: Herointól halkésig Ron Howard: Vidéki ballada az amerikai álomról
FILM + ZENE
• Pernecker Dávid: Félreértett hangok Ben Frost
• Déri Zsolt: Amerikai karakter Western Stars
KRITIKA
• Varró Attila: A kíntornás Mank-ja David Fincher: Mank
TELEVÍZÓ
• Andorka György: Nehéz istentelennek lenni A farkas gyermekei
STREAMLINE MOZI
• Jordi Leila: Cities of Last Things
• Forgács Nóra Kinga: Hazug tánc
• Lovas Anna: Mother – Eltorzult szeretet
• Lichter Péter: Super Dark Times
• Huber Zoltán: Arkansas
• Pethő Réka: Előttem az élet
• Vajda Judit: Kenyér, szerelem és…
• Tüske Zsuzsanna: Casino Royale
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Ron Howard: Vidéki ballada az amerikai álomról

Herointól halkésig

Greff András

Nő-e még fű a bluegrass forrásvidékén?

 

Amerika nagy, és a problémái is méretesek. Egy óriástársadalom gondjai-bajai azonban nemcsak horizontálisan, mind több és több állampolgárt maguk alá gyűrve terejeszkednek, hanem rétegeik számát is folyamatosan gyarapítják, eljutva a pontig, amikor a statisztikák már akkor sem képesek a lényeget megragadni, ha tisztességes szándékokkal és gyakorlattal készültek el. A grafikonok formásak és tiszták, az eleven emberi lények azonban hajlamosak következetesen kilógni az ilyen szépen szabott keretek közül – ez a felismerés vezethette J. D. Vance kezét, amikor 2016-ban megjelentette Hillbilly Elegy, avagy a friss magyar kiadásban Vidéki ballada az amerikai álomról című memoárját, amely belülről kíván tudósítani egy igen sajátos embercsoport, az Appalache-hegység vonzáskörzetében tevékenykedő, többségében fehér alsó-középosztály mindennapjairól. Arcot és hangot adva tehát azoknak, akikről a nyertesek arrafelé országszerte a bugrisnak vélt hegylakókra bejáratott hillbilly jelzőt célra tartva próbálnak lehetőleg nem tudomást venni. Akik általában csupán az egyre riasztóbb ópiáthasználati szokásokról tudósító híranyagokban törik át a nyilvánosság kőfalát. Akiknek rossz az ízlése, kevés a foga, és elmaradottak a nézetei. Te is tudod, én is tudom, merre húz a kezük a szavazófülkében.

A lenézett és fájdalmasan lecsúszó rétegek számára azonban mégiscsak létezik egy utolsó menedék, ahol, ha mást nem is, legalább a maradék méltóságot meg lehet őrizni, egyúttal pedig kapcsolódási pontot létesíteni a süket és vak külvilággal. Ez pedig nem más, mint a markáns saját kultúra, amiben az amerikai hegylakók sem szenvednek hiányt, de Vance könyvének Netflixre került, Ron Howard rendezte adaptációjából szinte szimptomatikusan hiányzik. Persze, a rusnya trikók, a béna frizurák és a rozsdás kisteherautók – a vidéken szörnyűlködve keresztülzötykölődő idegenek benyomásai – nem hiányoznak, sőt talán több is van belőlük a kelleténél. A speciális örömöket, sajátosan koreografált ünnepeket, irigyelnivaló apró csodákat (a zsírban sistergő konyhai kéjektől a szívszorító dalokig – hiszen ez mégiscsak a bluegrass forrásterülete, ezt még a főhős elit egyetemi közösségének eltartott kisujjú nagymenője is tudja) azonban hiába keresnénk. A zavarba ejtően ellentmondásos igazság mindig a közhelyek kényelme mögött rejtőzik, kíván emlékeztetni Vance önéletrajzi kötete, amiből Ron Howard az év egyik legkényelmesebb filmjét készítette el.

Noha itt-ott kisebb repedésekkel a felületén. A Vidéki ballada egyetlen napot választ keretül, amelyben a sanyarú körülményei közül már kitört J. D. anyja túladagolásának hírére hazautazni kényszerül, az úgy belső, mint külső utazást pedig meg-megszakítják a jelenetek, jelenettöredékek a fiú süvölvényéveinek óriásairól a család felszínen maradását lényegében egymaga biztosító nagymamafigurával az élen. Ebben a múltbéli szálban ott lüktet egy másik mozi, a felnőtté válás érdekfeszítő történetének lehetősége, nem kis részben a gyerekszínész Owen Asztalos teljesítménye révén, aki kevés eszközzel is sokkal meggyőzőbb, mint a túlságosan is profi Amy Adams és Glenn Close páros, amely ugyanakkor kétségtelenül hozzáteszi a magáét ahhoz a filmszínészi hagyományhoz, mely szerint a kifejezőerő maximalizálása felé az emberi külső művi megcsúnyításán keresztül vezet a legbiztosabb út. A másik szál egy ordibálásban és könnyekben is felettébb gazdag anyamelodrámává gubancolódik, és nem sok szót érdemel.

A befejezésből azonban sokat tanulhatunk. „A gyökereinken múlik, hogy kik vagyunk, de mindennap döntenünk kell, kivé válunk” – hangzik el a nagymamától örökölt falvédőszöveg, és a filmváltozat J. D.-je le is teszi a garast a halkés szakszerű használatában manifesztálódó úri életpálya mellett, míg heroinfüggő édesanyját a nála semmivel sem kevésbé érzékeny nővére, Lindsey gondjaira bízza. Így fest ma a nyugati kultúrkör nyírott gyeppel tüntető övezeteiben egy nevelődési történet pozitívnak gondolt végkifejlete – amelynek sötét hamisságáról Lindsey bizonyára sokat tudna mesélni, őt azonban nem kérdezi senki sem.

 

VIDÉKI BALLADA AZ AMERIKAI ÁLOMRÓL (Hillbilly Elegy) – amerikai, 2020. Rendezte: Ron Howard. Írta: J. D. Vance könyvéből Vanessa Taylor. Kép: Maryse Alberti. Zene: Hans Zimmer. Szereplők: Gabriel Basso (J.D.), Amy Adams (Bev), Glenn Close (Mamó), Haley Bennett (Lindsay), Freida Pinto (Usha), Bo Hopkins (Papó). Gyártó: Imagine Entertainment. Forgalmazó: Netflix. Feliratos. 115 perc.

 

 

 

 

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2021/01 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14776