Magyar animációDargay Attila (1927–2009)Álomszerű szemüvegen átOrosz Anna Ida
Dargay Attila filmrendező és képregényrajzoló, a
klasszikus stílusú rajzfilmek legjelentősebb hazai mestere idén lenne 90 éves.
A hazai közönség körében máig legnépszerűbb magyar
animációs filmeket, a Lúdas Matyit, a
Vukot, valamint a Szaffit jegyző rendező a magyar
rajzfilmgyártás hőskorában, az ötvenes évek legelején indult. Pályafutása
egybeesik a vele egy időben kibontakozó hazai rajzfilmgyártás történetével. Tanulmányait
a Képzőművészeti Főiskolán festőszakon kezdte meg közvetlenül a második világháború
után, 1945-ben. Azonban pár évvel később, 1949-ben kirúgták, mivel az egyetemi
életben is egyre szigorodó kommunista ideológiai elvárásoknak nem felelt meg
állítólagos kulák származása miatt (édesapja falusi főjegyző volt a háború
előtt). A pályatárs Nepp József Dargay főiskolai elbocsátását viccesen azzal
magyarázta, hogy az azért történt, mert Dargay modellrajzolás közben is Miki
egereket firkált a vázlatfüzetébe. Ez azért sem lenne valószínűtlen, mert a
rendező visszaemlékezése alapján azóta, hogy első osztályos elemistaként látott
egy Disney-filmet a moziban, rajzfilmesnek készült. Az 1998-ban megjelent Kockáról-kockára című kötetben így mesélt:
„Én már a kezdet kezdetén is Walt Disney-figurákat másoltam. Amik hozzánk
elkerülhettek, a Disney Stúdió különböző termékeinek rajzait próbáltam a
magamévá tenni, de úgy, hogy én magam is benne maradjak. Élveztem a
profizmusukat. Azoknak volt arckifejezésük, azoknak volt karakterük, azok ki
voltak találva. Általuk valami meseszerű, álomszerű szemüvegen át néztem a
világot.”
Dargay a Főiskola után a Macskássy Gyula vezette maroknyi
rajzfilmkészítő csapatba került gyakornoknak a Híradó- és Dokumentumfilmgyárba.
A Macskássy-féle rajzfilmes stáb, ahogy később a Pannónia Stúdió műhelye is,
számos, hozzá hasonlóan osztályidegennek kikiáltott alkotó menedékhelye lett (például
a rajzoló Máday Gréte és Hont-Varsányi Ferenc, majd később Jankovics Marcell). Dargay
neve már az állami filmgyártás legelső, mérföldkőnek számító animációs
produkciója, A kiskakas gyémánt félkrajcárja stáblistáján
fázisrajzolóként feltűnt. Az
ötvenes évek első felében született klasszikus meseadaptációkban a Macskássy
vezette stábnak sikerült ötvöznie a magyar folklór motívumait a korabeli
szovjet és a Disney-rajzfilmek realista stílusvilágával. Dargay mellett ezekben
a filmekben kezdte a pályáját több olyan alkotó, köztük Szabó Szabolcs, Csermák
Tibor, Nepp József, Mata János vagy Cseh András, akik a hatvanas években indult
újhullám időszakában már önálló rövidfilmek rendezőjeként értek a ranglétra
csúcsára.
Macskássynak a hazai rajzfilmkészítés létjogosultságáért
folyamatos közelharcot kellett vívnia a pártfunkcionáriusokkal: a Népművelési
Minisztérium 1954 szeptemberében elrendelte a rajzfilmgyártás leépítését a
rajzfilmek előállításnak túl magas költsége miatt. A takarékossági szempontból
megcsonkított stáb, köztük a fiatal Dargayval, átkerült a Magyar
Szinkronfilmgyártó Vállalathoz, ahol 1955-ben még sikerült befejezniük a
korábban megkezdett Két bors ökröcske munkálatait, amit 1956 január
végén mutattak be a hazai mozik, nagy sikerrel. A Két bors ökröcske elkészítését követően, az ötvenes évek derekán
készített filmekben a megnyirbált létszámú „brigád” egy sajátos, munka- és
időtakarékos módszert volt kénytelen alkalmazni. Felértékelődött a
reklámanimációk készítése, és az államilag rendelt mozgóképes hirdetésekből –
azokat némileg átvariálva – önálló filmként is forgalmazható rövid mozifilmet
készítettek. Így például a Takarékbetétkönyvet népszerűsítő közel tízperces, az
anakronisztikus gegekre épülő reklámfilm, az 1955-ben bemutatott Okos lány kisfilm-változatát
egy évvel később mutatták be. Az azonos című, parodisztikus mesefilm sajátos
befejezése már a rajzfilmek „önpromóciója.” (Az Okos lányban szereplő infantilis öreg király figurája később Dargay
1963-ban készített Dióbél királyfi
című Móra-adaptációjában tűnt fel ismét.) A német területre importált magyar
mézet népszerűsítő, Liszt II. magyar rapszódiájára
komponált reklámfilm, a Magyar méz – Honigland Ungarn (1957) adta a következő évben
bemutatott népszerű mesefilm, A telhetetlen méhecske (1958) alapötletét,
amelyben a virágméz egy technicizált méhkaptárban készül. Mindkét film
figuratervezője Dargay Attila volt, akire ekkor már nemcsak reklámfilmek
figuratervezőjeként és animátoraként (pl. Ház
tíz személyzettel – Elektromos háztartás, 1957) dolgozott, hanem
rendezőként is számos animációs hirdetést bízott mestere, Macskássy Gyula (köztük
a Symphonia cigarettamárkát reklámozó filmjei: Rómeó és Júlia, 1957; Csodálatos
Szimfónia I–II, 1957).
Ezekből, az ötvenes évek második felében készített,
modern környezetbe helyezett, történetmesélő reklámfilmekből kirajzolódnak a
korszakra jellemző modernizálódó családi élet hétköznapjai. A történeteken túl
a stilizált formavilág, amelyet az alkotók az egyes filmekben kikísérleteztek,
már a következő évtizedet meghatározó animációs újhullám korszakát készítette
elő. A radikális tartalmi és formai koncepcióváltásnak köszönhetően a korábbi,
gyerekeknek szóló mesefilmek helyett a felnőtteknek szóló, groteszk humorú,
egzisztencialista szemléletű és epigrammatikus tömörségű, 8-10 perces
társadalmi szatíra vált a modern magyar animáció vezérműfajává. Az újhullámos
filmek látványvilága a karikatúrához és a kortárs tervezőgrafikához hasonlóan
stilizált volt.
Az újhullám két első fecskéje, az 59–60-ban készült
Dargay-féle Ne hagyd magad, emberke!
és a Macskássy Gyula–Várnai György rendezte A
ceruza és a radír című rövidfilmek voltak, amelyekben valami addig
teljességgel szokatlan jelent meg, és (ennek megfelelően) a korabeli kritika
értetlen fanyalgással fogadta ezeket. A Filmvilág
akkori szerzője például a következőket írta 1959-ben: „A rajzfilmek témája
előtt azt kellene eldönteni: kinek szól. (...) A Pannónia Filmstúdióban készülő
filmek inkább a felnőttek, mint a gyerekek örömére készülnek (...). A Pannónia
gyár évente két rajzjátékfilmet készít. Úgy tűnik, a művészek ebbe a két filmbe
szeretnének mindent beleadni. Két filmmel kifejezni vagy húszra való
szempontot. Gyerekfilm is legyen, felnőttfilm is legyen, aktuális, de örök
emberi mondanivalója is és nagyon rajzos és így tovább. Nyilvánvaló, ez a
szándék megoldhatatlan.”
A Ne hagyd magad,
emberke! című egyedi (azaz nem megrendelésre vagy sorozatba szánt)
rövidfilm volt Dargay debütáló alkotása rendezőként. A címbéli direkt
megszólítás szó szerint értendő, ugyanis Dargay első egyedi filmje a társadalom
dolgos kezű, ámde túlságosan jóhiszemű kisemberét öntudatra nevelő oktatófilm,
amely a filmnek a korszakban hangoztatott és elvárt társadalmi hasznosságáról
tanúskodik. A film definíciószerűen alkalmazza a reklámfilmekben kialakított
dramaturgiai formulát, miszerint „a kívánt propagandahatás szórakoztatás közben
érhető el.” A film formavilágára – a Dargay
által az ötvenes évek végén, hatvanas évek első felében készített reklám- (Lift, 1959; Don Quijote La Mancha búsképű lovag, 1960; KIOSZ, 1961) és mesefilmekben is használt (Galilei, 1962; Dióbél királyfi, 1963) leegyszerűsített, vastag
kontúrvonalas, gömbszerű karakterek a jellemzőek.
Az évtized második felében készített Variációk egy sárkányra (1966) című filmje viszont már szakít
mindennemű realisztikus térábrázolással, a hagyományos történetvezetéssel, és
egyenesen a romantikus Disney-meséket parodizálja. A rövid, epizodikus gegfilm
a sárkányölő királyfi legendáját állítja a feje tetejére, amikor a középkori lovag, a hercegnő és az őt elrabló
sárkány hármasából kialakuló lehetséges szituációkat variálja.
A modern animációs stílust
követő „limitált animáció” legfontosabb felvevőpiaca a televízió lett: a fázisrajzok redukálására épülő, költséghatékony
gyártás a hatvanas–hetvenes években nagy számban készülő tévésorozatokban hasznosult.
A Pannónia Filmstúdióban készített legelső tévészériában, a külföldi
bérmunkában született Artúr, az angyal (1961–62)
című sorozatban Dargay Attila már mint tervező–rendező dolgozott.
A sorozatgyártásnak köszönhetően megszületett első magyar
rajzfilmsztárok közül a hatvanas évek elején tűnt fel előbb rövidfilmekben,
majd az évtized derekán egy önálló sorozat címszereplőjeként a magyar animáció
egyik legemblematikusabb figurája, Gusztáv, a csetlő-botló, önző kisember, aki
Hulot úr és Mr. Bean kelet-európai megfelelője. Dargay a Gusztáv-sorozatra mint szakmai pályafutása első nagy
fordulópontjára emlékezik vissza: „Imádtam, mert alkotótársaimmal – Nepp
Józseffel és Jankovics Marcellel – (hármunk között 7–7 év a korkülönbség) igazi
csapatszellemben dolgoztunk. Mindannyiunknak volt egynéhány megvalósulatlan
ötlete, olyan rövidfilm-sztorik, amelyekre nem jutott pénz. A Gusztávhoz kiválogattuk a
legjobbakat, természetesen hozzáformálva a sorozat jellegéhez. Szívvel-lélekkel
csináltuk, és teljes egészében saját, egyedi filmünknek tekintettük ezeket a
saját ötletből készült epizódokat.” (Egyébként több legenda is kering róla,
hogy miért pont a Gusztáv nevet adták a főszereplőnek. Az egyik verzió szerint
Dargay Attila a közismert ostoba bohócfigura, Dummer August után keresztelte el
a sorozathőst Gusztávnak; a másik visszaemlékezés szerint ugyanő találomra
rábökött egy névre a telefonkönyvben. A legvalószínűbb mégis, hogy a figura az
1961-ben elhunyt polihisztor–orvos–zeneszerző, Ilosvay Gusztáv emlékére kapta a
nevét, aki a korai Macskássy-reklámfilmek mellett olyan filmeket hangszerelt,
mint A ceruza és a radír.) A Nepp–Dargay–Jankovics trió által indított
szériához öszesen 120 epizód készült a hatvanas–hetvenes években, amelyeket a
hazai mozikon és a televízión túl több mint 70 országban forgalmaztak.
A hatvanas évek legeleje óta – az akkor már nemzetközileg
is sikeres magyar animációs filmeknek köszönhetően – folyamatosan készültek
külföldi bérmunkák is a Pannónia égisze alatt, amelyek tovább gyarapították a
stúdió külhoni reputációját és anyagi lehetőségeit. Francia megbízásra készült
a La Fontaine meséi című sorozat, amelynek a vezető rendezője Dargay Attila lett.
A sorozat tervezését a karikatúragrafikus Sajdik Ferencre bízták, aki Dargay
későbbi rövidfilmjeinek (Rendhagyó
történetek, 1970; Hajrá, mozdony!,
1972; Ámor op. 1., 1972; Pázmán lovag, 1973) és népszerű
tévésorozataiban is figura- és háttértervezőként vállalt társalkotói szerepet (Pom Pom meséi, 1979–80; A nagy ho-ho-ho-horgász, 1980, 1986).
A stúdió a nyolcvanas évek elejére Európa egyik
legnagyobb animációs gyárává nőtte ki magát. 1973 és 1989 között összesen 23
magyar gyártású, egészestés animációs filmet mutattak be a hazai mozik és a
televízió. Ezek közül a legsikeresebbek a Dargay-féle rajzjátékfilmek lettek,
amelyek kivétel nélkül a gyermekkorosztálynak készültek. A szépirodalmi
ihletésű filmekben (Lúdas Matyi,
1976; Vuk, 1981; Szaffi, 1985) és a saját forgatókönyvön alapuló bűnügyi
mesefilmben, Az erdő kapitányában
(1987) dominálnak a valósághű térszerkezetek, amelyeket a rajzfilm-operatőrök a
trükkasztalon az ún. Multiplán-fényképezéssel értek el. Az érzelmi azonosulást
segítő realisztikus látványvilágokba Dargay elsősorban – a rendező ars
poeticája alapján – legszívesebben állatfigurákat helyezett: „ők az igazi
mesefigurák, velük minden megtörténhet. A natúr emberfigurák szerepeltetésétől
irtózom.” Ennek megfelelően filmjeinek szereplői jellemzően egyénített,
antropomorf állatkarakterek (Lúdas Matyi lúdja, Szaffi macskája), akik olykor
egyenesen főhősként kapnak szerepet a filmekben (Vuk, Az erdő kapitánya);
az emberkarakterek közt Dargay kézjegyét az olyan karikaturisztikusan
elrajzolt, stilizált figurák viselik magukon, mint a korpulens Döbrögi, a
sasorrú Ispán, a „diliszelepes fejű” Feuerstein lovag vagy szolgája, a bilifülű
Puzzola. (Ismeretes, hogy a Lúdas Matyi
valamennyi karakterét eredetileg Dargay Attila tervezte volna, el is készültek
a korai tervek, ám a főhős, Lúdas Matyi, továbbá pár pozitív emberszereplő
figuráját [mint az idősebb lovász vagy a fiatal lovászlegény] végül Jankovics
Marcellre bízták, hogy realisztikusabb stílusban rajzolja meg őket.) Dargay
nagy álma, a végül soha meg nem valósult Csongor
és Tünde-adaptáció egy különleges misztikus fantasy lett volna, amelyről
1979-ben így mesélt: „Úgy terveztem, hogy Mirigy egy igazi lápi boszorkány,
csupa köd és pára, árnyék; az ördögfiókák lángocskák, tűzgolyócskák. Tünde
teljesen az ellentettük, a lehető legtündérebb; Csongort viszont egy tipikus
teenagernek álmodtam meg...”
Dargay egészestés mesefilmjeiben az etalont mindig
Disney, illetve az ötvenes évekbeli klasszikus Macskássy-mesék jelentették.
Ahogy azt Varga Zoltán filmtörténész 2016-ban megjelent A magyar animációs film című kötetében megállapítja, „Dargay
egészestés művei szinte programszerűen folytatják azt az utat, amit a
hagyományos Macskássy-meseanimációk alapoztak meg, s ennek eredményeként a Disney-hatás magyarosításának
legmeggyőzőbb példáit kínálják: Dargay Attilát illeti a »magyar Walt
Disney« címkéje.”
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 8 átlag: 2.63 |
|
|