Vad Afrika

Tabu

Fekete végzet

Baski Sándor

Tom Hardy sorozata az 1814-es Londonban játszódik, de Afrikából visszatért főhőse a kizsigerelt gyarmatok és népek démonaként jelenik meg.

Markáns szerzői életmű nem csak rendezőként vagy forgatókönyvíróként építhető, Philip Seymour Hoffmantól Seth Rogenen át Sylvester Stallone-ig példák sokasága bizonyítja, hogy szerepválasztásaival a színész is kialakíthat magának egy sajátos alkotói perszonát, még ha ezzel nem is kerül automatikusan auteur státuszba. A siker kulcsa a jó önismeret, aki tisztában van erősségeivel és gyengeségeivel, az képes kiválasztani a személyiségéhez leginkább passzoló szerepeket.

Tom Hardy még ennél is többet ért el: a sajátjává tett, sőt monopolizált egy karaktertípust. A brit színész szociopatákra, bűnözőkre, antihősökre specializálódott, alakjában a nyers férfiasság, a kontrollálhatatlan őserő és a zsigeri indulatok testesülnek meg. Erre a típusra a Nicolas Winding Refn-féle Bronsonnal talált rá, Nagy Britannia leghírhedtebb bűnözőjét ösztönvezérelt vadállatként és a l’art pour l’art pusztítás megszállottjaként alakította. A sötét lovag – Felemelkedésben ennek a figurának egy összetettebb verzióját játszotta el, a terrorista Bane esetében az emberfeletti fizikai erő intellektussal párosult, a Bronsont is feszítő anarchia iránti vágyat becsatornázta egy ideológiába. Hardy a Visszatérő prémvadászaként vagy a Twist Olivér Bill Sikes-jaként is a civilizációs és morális normákon túllépő, öntörvényű és egoista vadembereket személyesített meg. A klasszikus Hardy-figura pozitívabb szerepkörben sem kevésbé megközelíthetetlen és közveszélyes, a Warrior háborús hősből lett ketrecharcosa traumáktól terhelt indulatbomba, a Mad Max – A harag útja Max Rockatanskyja pedig klasszikus főhős helyett pórázát letépő veszett kutyára hasonlít. Hardy ezekben a szerepekben is a fenyegető fizikai jelenlétére épít, de ugyanilyen meghatározó a vokalitása is. Figurái nem bőbeszédűek, általában tőmondatokban, odavetett szavakkal kommunikálnak (a megértést a vaskos akcentusok és rossz artikuláció is nehezíti), sőt a mélyről feltörő hangok időnként dörmögéssé és morgássá alakulnak át.

A Tabuban Hardy ezeknek az ikonikus szerepeknek a szintézisét alkotta meg – és ezúttal a szerzői státusza is megkérdőjelezhetetlen. A nyolcrészes szériát producerként is jegyzi, hosszú éveken át dédelgetett alapötletéből apja, Edward „Chips” Hardy és Steven Knight írta meg a tökéletesen rászabott forgatókönyvet. A főszereplő frankensteini fogantatását egy nyilatkozatában maga is kiemelte: az általa alakított James Delaney-t többek közt Bill Sikes-ból, Heathcliffből, Hannibal Lecterből, Sherlock Holmesból és Hasfelmetsző Jackből gyúrták össze, de a történet váza a Monte Cristo grófjára is rímel.

Az 1814 Londonjában játszódó sorozat a halottnak hitt James Delaney visszatérésével indít. A tékozló fiú 12 éve hajótörést szenvedett Afrika partjainál, nem derül ki azonnal (és később se nagyon), milyen borzalmakat kellett átélnie, de amikor megjelenik apja temetésén, már más ember. Határozott céljai vannak, a szülői örökség kijátszásával egyszerre tesz keresztbe a brit Koronának, az amerikaiaknak és a mindenható Kelet-indiai Társaságnak. Fokozatosan kerülnek elő a súlyos családi traumák részletei az apai ősbűntől a vérfertőző féltestvéri kapcsolaton át az eltitkolt fattyúig, Delaney-t ennek ellenére mindvégig a kiismerhetetlenség aurája veszi körül.

Ellentmondásosságát már a megjelenése is tükrözi: miközben felöltőt és cilindert visel, testét afrikai törzsi tetoválások díszítik, és úgy mozog, mint egy tagbaszakadt dokkmunkás. Keveset beszél, válasz helyett sokszor csak morog és nyög, amikor mégis megszólal, tömören és szellemesen fogalmaz. Ha megtámadják, barbár bennszülötté lényegül át, ellenfeleit kibelezi, a szívüket megeszi, de bonyolult terveket szövő stratégaként is ugyanilyen hatékony.

Az első évadnak felróható lenne dramaturgiai hibaként, hogy nem tisztázza főhőse motivációit, nem árulja el, honnan szerzi információit, vagy milyen képességekre tett szert Afrikában, de pontosan ezeknek a homályban hagyott részleteknek köszönhető, hogy – méltó ellenfél hiányában – James figurája nem válik érdektelenné.

A sorozat világképe és történelemszemlélete is legalább ilyen összetett. A szövevényes hatalmi harcokban egyik játékos sem tekinthető makulátlannak, a fedett ügynökökkel operáló amerikaiakat, a régensherceg (Mark Gatiss) kormányozta Koronát és a Kelet-indiai Társaságot egyaránt a mohóság és az irigység motiválja, Hardyék mégis az utóbbit festik le a legsötétebb színekkel. A történelmi hitelességet helyenként zárójelezve, a Társaságot a tisztességtelen eszközökkel nyerészkedő globális multicégek elődjeként mutatják be, az elnöki székben egy korrupt és gátlástalan kiskirállyal (Jonathan Pryce). Delaney-t látszólag ugyanúgy a bírvágy mozgatja, elmondása szerint azért akarja megtartani magának az amerikai-brit ütközőzónában fekvő Nootka tengerszorost, hogy kereskedelmi monopóliumot zsarolhasson ki magának, de aligha ez az igazi végcélja.

Hogy pontosan mi, az az első évadból még nem derül ki, de a kulcsot valószínűleg az rejti, ami a maga konkrétságában meg sem jelenik a képernyőn: Afrika. James a fekete kontinens partjainál majdnem vízbe fullad, de újjászületik – erre (is) utalnak a főcím stilizált képsorai. Ha régi életét a húgával folytatott vérfertőző viszonya határozta meg (talán ezért kellett távoznia Angliából), akkor az újat a kulturális vérfrissítésnek köszönheti. Amikor 12 évvel később visszatér Londonba, magával hozza Afrikát is. Látomásai, tetoválásai, vuduszertartásra hasonlító rituáléi azt sejtetik, hogy valamiféle beavatáson esett át, és elsajátított egy misztikus tudást. Személyében a periféria sötét valósága tör be a nyugati civilizáció egyik központjába – kannibalizmusról, véráldozatokról és más kimondhatatlan szörnyűségekről pletykálnak vele kapcsolatban –, élő mementójaként szolgálva a gyarmattartó birodalom bűneinek. Mintha a kizsigerelt kontinensek és népek bosszúálló démonaként jelenne meg, tevékenysége ugyanakkor vezeklés is, mert mint az az évad végére kiderül, maga is aktív részese volt a Társaság titkos rabszolga-kereskedelmének.

A kizsákmányolás központi motívumát erősíti Delaney családi háttere is, aki már születését is egy ilyen tranzakciónak köszönheti. Zsákmányszerző amerikai útjáról apja egy megvásárolt indián feleséggel tért haza, majd a gyerek születése után a megzavarodott nőt – aki állítólag vízbe akarta folytani az újszülöttet – elmegyógyintézetbe záratta. Delaney flashbackjeiben és látomásaiban az indián és afrikai motívumok, az örökbe kapott és az elsajátított kulturális kódok egybemosódnak. Nem véletlen, hogy a férfi valódi természetét egyedül egy másik félvér, a páriasorsú kislány, Winter képes felismerni, aki példaképként tekint rá – halála meg is rázza Jamest, úgy, mint semmi más esemény.

Bármilyen látványos is a misztikus szál, Hardyék az első évadban inkább csak hangulatfokozó elemként használják, nem lökik át a sorozatot a fantasy határvidékére. A Tabu működik kémtörténetként is (még az az olvasat sem zárható ki, hogy Delaney csak egy életre kelt bábú a britek és az amerikaiak sakkjátszmájában), hangulatában erősen épít a klasszikus gótikus horrorokra, de akár rendhagyó romantikus drámaként, vagy – az utolsó két epizód miatt –heistfilmként is nézhető.

Hardy jutalomjátékán túl a széria a miliőteremtésben a legerősebb. Steve Knight író- és kreátortárs már előző kosztümös sorozatában, a Birmingham bandájában is a realisztikus hétköznapi kulisszák kialakítására törekedett, de a Tabu még tovább fokozza a naturalizmust. Egy pillanatra sem romantizálja a korabeli Londont, a város úszik a sárban és a mocsokban, minden a széthullás és a pusztulás állapotában van. A hatalmasságok világa is csak annyira vonzó, mint Róma a hanyatlás utolsó éveiben, a Koronát képviselő régensherceg (a későbbi IV. György király) nem csak belül, de kívül is rohad, felpuffadt teste, ragyás bőre kiválóan szimbolizálja az elit morális degeneráltságát. A kikötők világa sem sokkal barátságosabb, az úri családból származó Delaney mégis itt, a társadalom peremén élők közt keres és talál szövetségeseket a terve végrehajtásához, hogy végül közösen hajózzanak el az Újvilág irányába új életet kezdeni.

TABU (Taboo) – brit-amerikai, 2017. Rendezte: Anders Engström és Kristoffer Nyholm. Írta: Steven Knight, Chips Hardy, Tom Hardy. Kép: Mark Patten. Zene: Max Richter. Szereplők: Tom Hardy (Delaney), Oona Chaplin (Zilpha), Jonathan Pryce (Sir Strange), David Hayman (Brace). Gyártó: Hardy, Son & Baker / Scott Free Production. Az HBO bemutatója. 10x60 perc.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2017/05 24-26. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13212

Cikk értékelése:

szavazat: 3 átlag: 7