TelevízóUltraEz Spárta!Teszár Dávid
Simonyi Balázs és
versenytársai hosszú futására mindig számíthatunk. Ultramaraton-dokumentumfilm
külső és belső tájakon.
Simonyi Balázs nem
viccel, amikor a futásról van szó: 2008 óta űzi ezt a sportot, futással
foglalkozó saját blogot ír (nemaze.blog.hu), írt egy hosszú esszét a
futófilmekről a Filmvilágba (2015/10), és előadást is tartott már a témában (A futás mint tevékenység és filozófia –
Vírus klub). Eddigi tévés dokumentumfilmjeiben nem foglalkozott még a
kérdéskörrel, a Tour (2009) című
rövidjében viszont érintette már a mozgást az álmodozó Anti személyében, aki
közel kétszáz kilométert tervezett biciklizni egy hegyi szakaszon. Az HBO
égisze alatt készített Ultra a szerző
első egészestés dokumentumfilmje, amely legkedvesebb szenvedélyét, a futást,
azon belül is az extrém hosszútávfutást emeli a középpontba a Spartathlon névre
hallgató, 246 kilométeres ultramaraton kapcsán. A versenyzőknek (köztük a
rendező-színész Simonyival) ezt a brutális, Athén és Spárta közötti távolságot kell
teljesíteniük 36 órán belül.
Simonyi minden
tekintetben ambíciózus alkotása öt sportolót követ végig: egy francia apát és a
vele együtt versenyző fiát (miközben az anyuka autóval követi és segíti őket),
egy német hölgyet, egy magyar úriembert és magát a rendezőt, aki már négy
alkalommal teljesítette ezt a megmérettetést. A verseny és a futók fizikai és
lelki állapotának bemutatásán kívül képet kapunk az egyes szereplők múltjáról
és motivációjáról is: a német hölgy esetében a precízen kimért
információvisszatartási stratégia egy játékfilm dramaturgiáját idézi. A
narratíva maga is játékfilmes ihletettségű, hiszen Joseph Campbell, a világhírű
összehasonlító mítoszkutató által Az
ezerarcú hősben leírt „hős útjáról” van szó, amely valamennyi nagyvászonra
álmodott mítoszremix alapját képezi (egyúttal pedig minden
forgatókönyvíró-tanonc kötelező olvasmányának számít).
Az Ultrában a változatos domborzati és időjárási viszonyok a futóhősök
tudatállapotaira rímelnek: külső és belső tájakat barangolnak be, miként arról
az alkotás szemléletes posztere is tanúskodik, amely egy emberi figurán belül
ábrázol egy centripetális, önnön középpontja felé tartó örvénylést. Ezen a
befelé tartó spirálon futnak mind a szereplők, mind pedig a plakát apró
figurái. Ahogy azt a rendező mellett a másik magyar futó megjegyzi, ilyen
extrém terhelés mellett állandóan határokba, küszöbökbe ütközik az ember: a saját
belső küszöbeit szükséges átlépnie, amelyeket (Bulwer-Lytton kifejezésével
élve) a „küszöb őrzői” védenek. Mivel a hétköznapi, nyolctól-négyig
rutinegzisztencia kizárja a lélek mélységeit és magasságait megnyitó önbeavatás
lehetőségét, ezért – jórészt tudattalanul – az emberek különböző felfelé
(vagyis befelé), illetve lefelé (vagyis kifelé) tartó ösvényeket választanak
maguknak: önpusztító függőségekbe és mániákba menekülnek, vagy mint az Ultra esetében, konstruktívabb formába
öntik az emberben rejlő elementáris öntranszcendálási igényt. Persze az
ultramaraton-futás is elmehet a görcsös teljesítménykényszer és az arrogáns
nagyzolás irányába, de Simonyi munkája nem erről tudósít: őszinte
együttérzéssel és meglepően sok humorral mesél az egyéni korlátok
meghaladásáról és a küzdés heroizmusáról. A direktor sikerrel érzékelteti e
grandiózus próbatétel nyersességét és intenzitását a test fokozatos
kisebesedésétől a szélsőséges érzelmi hullámvasúton át az ébrenmaradás vagy épp
az éjszakai hegymászás nehézségéig. És mindezt miért? Miután megérintették a
célt jelző spártai hoplita-szobor lábát, a versenyzők nyereménye csupán egy
babérkoszorú: nyilvánvaló, hogy itt belülről fakad a motiváció és mindenki
kizárólag önmaga előtt bizonyít. Vision
quest (amerikai indiánok) és walkabout
(ausztrál bennszülöttek) híján ez lenne a modern nagyvárosi ember kínkeservesen
örömteli (vagy örömtelien kínkeserves) önbeavatási rítusa.
Noha egy monoton
tevékenységet dokumentál, az Ultra
egy pillanatra sem válik vontatottá, amely elsősorban a jó arányérzékű
struktúrának (versenyzői perspektívák, múltbéli életképek és gyönyörű
drónfelvételek váltakoznak), a tehetséggel kiválasztott hétköznapi
hősfiguráknak és a már említett szellemes humornak köszönhető, amely néha olyan
hatást kelt, mintha meg lenne írva. Kiváltképp üdvözlendő az a hír, hogy ez a
kiemelkedő és inspiratív munka nemcsak az HBO-n lesz elérhető, hanem a magyar
moziforgalmazásba is bekerül majd.
ULTRA – magyar
dokumentumfilm, 2017. Rendezte: Simonyi Balázs. Kép: Hernáth Csaba, Lovasi
Zoltán. Producer: Józsa László, Simonyi Balázs. Vágó: Thomas Ernst. Szereplők:
Simonyi Balázs, Szabó Béla, Táncsics Judit. Gyártó: HBO Europe, Speakeasy
Project, Anemon Productions. Forgalmazó: Mozinet. 83 perc.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 2 átlag: 7.5 |
 |
|
