|
|
MoziJohn Wick: 2. felvonásJankovics Márton
John
Wick: Chapter 2 – amerikai, 2017. Rendezte: Chad Stahelski. Írta: Derek
Kolstad. Kép: Dan Laustsen. Zene: Tyler Bates. Szereplők: Keanu Reeves (Wick),
Riccardo Scamarcio (Santino), David Patrick Kelly (Charlie), Ian McShane
(Winston), Laurence Fishburne (Bowler King). Gyártó: Summit Entertainment /
Lionsgate. Forgalmazó: Freeman Film. Szinkronizált.
122 perc.
John Wick ott folytatja,
ahol az első rész végén abbahagyta – lelkiismeretesen mészárolja tovább a
meseszerű New York-i orosz alvilágot, hogy megbosszulja a kutyája halálát.
Aztán másodszor is megpróbál visszavonulni, hogy halott felesége fotója fölött
búslakodhasson az üres luxuslakásban, de a múltja persze megint visszarántja a
jó öreg bérgyilkos-üzletágba. A Mátrix
kaszkadőreiből rendezővé vedlett Chad Stahelski és David Leitch tehát nem
változtattak semmit a bevált recepten: a sztori éppolyan banális, az alvilág
éppolyan elrajzolt, az akciójelenetek pedig éppolyan ütősek, akárcsak a 2014-es
alapműben voltak. Hiszen épp ebben a kontrasztban rejlik a siker titka. A film
a faék egyszerűségű, vállaltan blőd történet és a teátrális gengszterközeg
színes celofánjába csomagolva szolgálja fel a feszültre koreografált,
hiperbrutális ütközeteket, amelyekben a stilizáció ellenére is fáj minden egyes
csontreccsenés.
Ezúttal mindössze annyi
az újdonság, hogy globális rendszerré tágítják az első rész romantikus lovagi
etikettre épülő alvilágát, így a New York-i night clubok után már a római
katakombákban is megcsodálhatjuk a véres balettelőadást, amelynek Wick a
sztártáncosa és egyedüli túlélője is. Közben persze a film tele van
utalásokkal, ám a rendező nem pajkos félmosollyal, hanem ugyanazzal az elszánt
pókerarccal kacsint ki a nézőre, ahogy főhőse gyilkolja halomra ellenfeleit.
Laurence Fishburne karaktere például egyszerre idézi meg a Szellemkutya postagalambokkal kommunikáló gengszterszamuráját, és
Keanu Reeves-szel közös sci-fi klasszikusát, a Mátrixot. A végső múzeumi ütközet pedig A sanghaji asszony híres fináléját dagasztja monumentális akciójelenetté,
végletekig fokozva a játékot a tükröződéssel, egyben utalva arra a
kultúrevolúciós alaptételre, hogy valójában minden akciójelenet korábbiak
tükörképe. Ez különösen őszinte ars poetica Keanu Reeves állandó dublőrétől.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 4 átlag: 5 |
|
|
|
|