KritikaTiszta szívvelKét gyerek, négy kerékSoós Tamás Dénes
A Tiszta szívvel hiteles portré a kerekesszékesek életéről, és izgalmas
játék a bérgyilkosfilmek archetípusaival.
Ehhez a merész címadáshoz
tapadó elvárások alól csak olyan természetes lazasággal lehet kibújni, ahogy
azt Till Attila teszi. Második nagyjátékfilmjébe cseppnyi sem szorult a nemzet
ikonikus versének kijáró pátoszból, annál több a szenvedélyből, amely a költőt
fűtötte. Az árvalét és a vele járó kétségek, a kitaszítottság és a gyülemlő
düh, az erkölcsi magaslatról elkövetett törvényszegés – ezekről a Tiszta szívvel című mozifilm is mind
szót ejt, miközben a mozgáskorlátozottak hétköznapjairól mesél. Zolika a
mozgássérültek intézetében él barátjával, Barba Papával, csak anyja jár hozzá
látogatóba. A helyzetén javító műtétet sem akarja vállalni, mert ahhoz a gyerekét
és feleségét elhagyó, Németországba költözött apától kellene pénzt kérni. Így
aztán kapóra jön neki, amikor a balesete után kerekesszékbe kényszerült
tűzoltó, Rupaszov (a minden közegben természetesen létező Thuróczy Szabolcs) bevonja
őket zűrös maffiaügyeibe, és nekik is csurranhat valami mellékes. 37 ezer
forintos rokkantnyugdíjból mégsem lehet megélni!
Könnyű lenne tehát a
magyar film szociálisan érzékeny hagyományát emlegetni, vagy a zsánerfilmezést,
a véres leszámolások akciórobbanására építő bérgyilkosfilmeket, amik suspense-ét
Till Attila ügyesen csatornázza át saját filmjébe. A Tiszta szívvel azonban nem alkalmazza, inkább kiforgatja a
tradíciókat, archetípusokkal és toposzokkal játszik, vegyítésükből pedig saját
világot gyúr. Ennek a világnak az alapja a fiúk képregények iránti rajongása. Már
a felütés, és a vagány, animált főcím is megelevenedő képregényként tárja elénk
a történetet, és a filmet végigkíséri a gengszterfikció és a mozgássérültek
életének realizmusa között kipattanó feszültség. Tilla gördülékenyen működteti
a kerekesszékben élők mindennapi nehézségeit ecsetelő epizódok és a
lakonikus-ironikus stílben tálalt leszámolások véres duettjére építő
dramaturgiát. Bár valóság és fikció viszonya csak a fináléra tisztázódik, az
már kezdettől fogva egyértelmű, hogy a film metaforaként, a mozgáskorlátozottak
benső vívódásainak illusztrálására használja a gengsztertörténetet. Bűnözni
nemcsak adrenalinfröccsöt, de lázadást is jelent: a srácok kilépnek abból a
passzív szerepből, amit a társadalom ír elő számukra, és csajozni, szórakozni,
alkotni kezdenek.
„Ritka, hogy valaki
belerajzolja magát a képregényébe” – mondják a fiúknak, de nemcsak a képregényen,
hanem magán a filmen is átüt a személyesség, amely legalább annyira a Zolikát
és Barba Papát játszó, valóban mozgáskorlátozott Fenyvesi Zoltán és Fekete Ádám
személyessége, mint a rendezőé. A filmbe a kerekesszékes maratonfutó bajnok
Zoltán és az SZFE-n végzett, karakterre és külsőre is Christopher
Mintz-Plasséra emlékeztető Ádám személyes élményei is szervesülnek. Az olyan megaláztatások,
mint amikor a jóindulatú kisnyugdíjas, aki a kerekesszéke miatt hajléktalannak
nézi Zoltánt, adományt akar rátukmálni, vagy a (vicces) kellemetlenségek, mikor
a mozgáskoordinációját nehezen uraló Ádámnak még a pálinkáspohárral is
meggyűlik a baja.
Ha a profi színészek
játékában fellelhető érzelmi gazdagság rovására is, de Fenyvesi és Fekete
jelenléte megfizethetetlen autentikusságot kölcsönöz a filmnek. És egyedi
humort ad mellé: a film valódi bravúrja, hogy úgy tudja felszínre hozni akár az
Ádám mozgásában rejlő burleszkes humort, akár a mozgássérültek
életszemléletében megbúvó iróniát, hogy a viccek nem válnak se politikailag
inkorrekté, se túlzottan óvatossá. Tilla – az anya elnagyolt karakterét
leszámítva – természetes, hús-vér karaktereket teremt, akiknek helyzetéből,
jelleméből egyenesen következnek a filmklisékkel játszó poénok, a zenére vágott
vonulás közben lemerülő aksik, és a frappánsan megírt leszámolások is, amikben
fizikailag hátrányt, de pszichológiailag előnyt jelent a kerekesszék, hiszen
még az ember- és fegyvergyűlölő gengsztervezér is lenézi és lebecsüli Rupaszovékat.
Felróható ugyan a filmnek pár hiba, mint a jelenetekről leváló, néhol harsány
zenehasználat, vagy a kissé suta végső leszámolás, de Till Attila, akár a
szereplői, többnyire előnyére fordítja a hátrányokat, és kreativitással pótolja
azt, ami a költségvetésből hiányzik. Ötletes, keresetlen, és őszinte mozi a Tiszta szívvel – jól áll neki ez a kis
fésületlenség.
TISZTA SZÍVVEL – magyar, 2016.
Rendezte és írta: Till Attila. Kép: Juhász Imre. Zene: Kalotás Csaba. Vágó:
Gothár Márton. Hang: Zányi Tamás. Producer: Stalter Judit. Szereplők: Thuróczy
Szabolcs (Rupaszov), Fenyvesi Zoltán (Zolika), Fekete Ádám (Barba Papa), Balsai
Móni (Zita), Danish Lidia (Évi), Dr. Vitanovics Dusán (Rados). Gyártó: Laokoon
Filmgroup. Forgalmazó: A Company Hungary. 100 perc.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 25 átlag: 5.2 |
|
|