MoziKeresztútSchreiber András
Kreuzweg – német-francia, 2014. Rendezte: Dietrich Brüggemann. Írta: Anna Brüggemann, Dietrich Brüggemann. Kép: Alexander Sass. Szereplők: Lea van Acken (Maria), Franziska Weisz (Anya), , Florian Stetter (Weber atya), Hanns Zischler. Gyártó: ARTE / ZDF. Forgalmazó: Cirko Film. Feliratos. 107 perc.
Enyhe túlzással és nem kevés felületességgel:
Dietrich Brüggemann mozijának a vallásfóbiások az ideális célközönsége. A Keresztút
tinédzser hősnője, Maria (Lea van Acken) próbál helyt állni a 21. században,
úgy, hogy ne tegyen ellene a bigottnál is bigottabb katolikus közösség, a
vallási reformokat – így a II. Vatikáni Zsinatot is – elutasító X. Szent Piusz
pápa nevű csoport útmutatásainak. Kamaszálmok kontra keményvonalas kereszténység
– a fundamentalizmus kritikája tizennégy stációban.
A tavalyi Berlini
Nemzetközi Filmfesztiválon forgatókönyves Ezüst Medvét nyert (a szkriptet a
rendező testvérével, Anna Brüggemann-nal közösen jegyzi) Keresztút azt
vizsgálja, milyen mentális károkat okozhat a túlzásba vitt dogmatika, hogyan
jut el az egyén a közösség nyomására az önfeláldozásnak beállított önfeladásig.
Ám ahogy a történetben Krisztus helyébe Maria kerül (ezt a helycserés
példabeszédet – Kazantzakisz regénye, az Akinek meg kell halnia nyomán –
Jules Dassin vitte tökélyre; nem is szólva a Brian életéről), a
vallási közösség/dogmatika helyére is könnyen beilleszthető bármely más
(ultra)konzervatív vagy épp (ultra)liberális társadalmi csoport/ideológia. A
film fő kérdése ugyanis az: meddig mehet el a közösség (és azon belül a család)
az általa elfogadott ideológia átadásában?
A véresen komoly drámát
átszövi a finom humor – talán nem véletlenül, hiszen Brüggemann korábbi
filmjeivel (3 Zimmer/Küche/Bad és Renn, wenn du kannst) telitüdővel fújta
le a port a német vígjátékról. A körülbelül tízperces, statikus jelenetekből
összeálló modern kálvária beállításai pedig nem csupán a krisztusi keresztúttal
rímelnek, de megelevenedő festményként megidézik a képzőművészet klasszikusait,
kezdve az első „stációval”: az elsőáldozásra felkészítő fiatal papot épp úgy
veszik körbe növendékei, mint Jézust Az utolsó vacsorán.
Ismét túlozva, de kevésbé
felületesen: a formanyelvi kisjátékkal Brüggemann saját szakmájának is
példabeszédet mond, miszerint a művészeteknek, benne a filmmel, semmi szükségük
dogmatikára, az alkotó szellemet megnyomorító ideológiára. A választás valódi
szabadsága úgyis a közönségé.
Schreiber András
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 127 átlag: 5.82 |
 |
|
