Láttuk még

Az a perc, az a pillanat

Harmat György

Mindenfelé bámulatra méltó tartalékai vannak a sematizmusnak. Ha egy régimódi fajtája csődöt mond, a filmírók, a rendezők új variánsokkal próbálkoznak. Ha a „pozitív hős kontra negatív környezet” képlet lejáratódott, vessük be a „pozitív hős negatív eszközökkel ugyanazt akarja, mint pozitív hős pozitív eszközökkel” formulát. Vagy – s ez történik Jiří Sequens filmjében –találjunk ki valami meglepőt: pozitív hőst a film feléig mutassuk negatív hősnek, legyen megtérése annál dicsőségesebb.

Honza Kodet főorvos csak a hivatásának él, politikai tevékenységet nem folytat. Amikor 1944-ben ifjúkori barátja, Brázda partizánként a segítségét kéri, Kodet elutasítja. Ha röpcédulát talál, beviszi a Gestapóhoz, amiért is megvetik az emberek. Ám egyszer, mikor Brázda megsebesül, a főorvos felmegy érte a hegyekbe, lehozza, elbújtatja, s eközben addig-addig pergetik a dialógust, amíg sikerül a film eszmei mondanivalóját kimondaniok. A rajtaütéskor Brázda öngyilkos lesz, s az immáron hőssé átgyúrt főorvos pedig német katonák által körülvéve megdicsőülten vonul a biztos halálba.

Az effajta filmek azért kínálják magukat az ironizálásra, mert alkotóik azt hiszik, hogy pusztán felvetvén a „nagy” kérdéseket, művészetet csinálnak. Holott csak érdektelen figurákat tologatnak élettelen konstrukcióban.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 1983/05 46. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6795

Cikk értékelése:

szavazat: 1517 átlag: 5.48