Példásan konzervatív Viktor Tregubovics filmje. A jó kedélyű ifjú sofőr beleszeret a kislányát egyedül nevelő könyvtárosnőbe, kinek szíve talán nem is marad érintetlen. Ám megérkezik a volt férj, s az asszony boldogan csomagol. Hősünk pedig önfeláldozóan cipeli a család kofferjait az állomásra.
Végső soron semmi kifogásunk sem lehetne e gondosan kiegyengetett szerelmi háromszög ellen, ha nem ilyen magától értetődően egyenesedne ki. Az alaphelyzet kínálkozó drámájából a rendező semmit sem érzékeltet, felületesen ábrázolt és zavaros események követik egymást, melyeknek vajmi kevés közük van a végkifejlethez. A nézőnek óhatatlanul a legendás színiiskolás tankönyv jut eszébe: széles vigyor – jókedv, zord tekintet homlokráncolással – belső vívódás, tenyerek közé szorított arc – fájdalmas töprengés.
Szerelmi gondokon kívül másféle gondok nem zavarják ezt a felhőtlen történetet. A falu mindennapi életéről kedélyes félmondatok tudósítanak, amelyeket hősünk vált jártában-keltében. Mert ő – hiszen sofőr – állandóan úton van. Csak arról feledkezett meg a rendező, hogy a teherautó rakterét meg is töltse valamilyen áruval.
