KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/szeptember
• Nemes Nagy Ágnes: Arckép–korkép Faludy György, a költő
• Kovács András Bálint: A hatalom dublőre Titánia, Titánia...
• Sipos Júlia: A monopólium vége? A filmforgalmazás jövőjéről
• György Péter: A technikai sokszorosíthatóság korában Filmpornográfia
• Fáber András: Őspornó
• Szilágyi Ákos: Sztálini idők mozija 1.
LÁTTUK MÉG
• Schubert Gusztáv: Anno 1988
• Báron György: Intervenció
• Nóvé Béla: Az én szép kis mosodám
• Tamás Amaryllis: A baltás ember
• Gáti Péter: Ahová a sasok merészkednek
• Zsenits Györgyi: Nézz körül!
• Nagy Zsolt: Tron, avagy a számítógép lázadása
• Hegyi Gyula: Az amerikai feleség
• Hirsch Tibor: Júdás hadművelet
• Vida János Kvintus: Évek múlva
KÖNYV
• Szemadám György: Egy találékony amerikai Walt Disney

• N. N.: Felhívás!
• N. N.: A Lengyel Filmművész Szövetség válasza
• N. N.: A Román Filmművész Szövetség válasza

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Walt Disney

Egy találékony amerikai

Szemadám György

 

Bob Thomas könyvéről megállapíthatatlan, hogy mely műfajhoz is illene sorolnunk. Monográfiának hiányos, hisz nem elemzi a Walt Disney nevével jelzett alkotásokat, életrajznak – különösen regényes életrajznak – egyszerűen olvashatatlanul száraz. A több mint háromszáz oldalas adathalmazt jórészt Walt Disney-vel, illetve az ő hozzátartozóival és munkatársaival készített interjúkból lapátolta össze a szerző. Ennek alapján arra gondolhatnánk, hogy a „sok kis színes pletykából” építkező lakáj szemlélet – mely már annyi nagy művész „igazi arcát” mutatta be „regényes művészéletrajzként” a kandi olvasónak – a szokásos érdekességekkel szolgál, de még ez sem igaz. A lakáj-perspektíva legalább rosszindulatú, és ezért érdekes. E könyv viszont tisztelettudóan sótlan, amihez talán a fordítók is hozzájárultak valamicskével, hisz ha némi invenciózussággal végzik munkájukat, nem szerepelhetne például a 141. oldalon olyan mondat, hogy „Fél tizenegy magasságában alváshoz készülődtem...”

A szerző által zseniális művészként emlegetett Disney

„kulisszatitkaiba” például a következő fontos és pontos adatok hívatottak bevezetni: 1925-ben Los Angeles belvárosában Foreman és Clark áruházában vásárolt egy szürkészöld, kétsoros öltönyt; leendő feleségének vett ajándékba egy kutyát, s néha együtt teázott vele, mármint leendő feleségével a Hollywood Boulevard-on; ekkoriban jutott egy használt, sötétszürke Moon márkájú autóhoz, melynek radiátorán (én itt a hűtő kifejezést használtam volna a fordítók helyében) lámpa is volt; a hétvégeket Po-monában vagy Riverside-ban töltötte, míg hétközben Glendale-be vagy Hollywoodba járt moziba; ugyanezév július 13-án húzta Lillian Bounde újjára azt az apró, kék zafír kövekkel díszített, háromnegyed karátos gyémántgyűrűt, melyet leszállított áron vásárolt hetvenöt dollárért; a fiatal pár a mézesheteket Mount Rainierben és Seattle-ben töltötte, s aztán Los Angelesben béreltek havi negyven dollárért egy teakonyhás lakást. Mindez pedig olvasható a könyv 66. és 67. oldalán, összesen huszonöt sornyi terjedelemben.

A némiképp komikus precizitás másik példája a könyv végén található név-, és tárgymutató (mégis egy tudományos művel volna dolgunk?), melyben a „Disney, Walter Elias” címszó alatt, többek között, az alábbi utalások találhatók: – aggódik szüleiért (128. o.) – bajuszt növeszt (70. o.) – bevásárlóközpontokat látogat (301. oldal), – erős dohányos (112., 201., 263. o.), megsérül pólózás közben (128. o.), – méltatása zseniként (309. o.), – olvasni tanul (21. o.). – öltözködése (172., 198. o.) – pajzsmirigy elégtelensége (116. o.), – utolsó verés apjától (30. o.).

Szó ami szó: Walt Disney magánélete nem dúslakodott fordulatos eseményekben és kalandokban, s mi sem állt tőle távolabb, mint az a művészextravagancia, mely számos borsos sztorival fűszerezhette volna a könyvet, ám ne higgyük azt, hogy ne lehetne akár Bob Thomas művéből is kihámozni azokat a tényezőket, melyek révén a Disney-jelenség egyedülálló volta igazolható. Disney ugyanis bizonyos szempontból korszakalkotó figura. Ő az, aki a huszadik század elejének kultúra-vesztett állapotában megtestesíti a tömegember intenzív igényére közvetlenül reflektáló tömegkultúrát, azaz a kultúrának egy olyan új típusát, melynek lényegi meghatározója a giccs, s amely nem csupán pótléka a valamikor-volt kultúrának, de egyúttal virulens kórokozója és halálos betegsége is.

Disney zsenialitása mindenekfölött abban állt, hogy maradéktalanul képes volt az átlagot képviselni. Csontváry kifejezésével élve: ő az, aki „soron volt”. Persze mindehhez a század első felének Amerikája kellett, ahol ez a nem különösebben tehetséges fiatalember már húszéves korában egy rajzfilmkészítő vállalat tulajdonosa lehetett, s ahol megtehette azt, hogy huszonhárom éves korától kezdve egy vonást se rajzoljon a filmjeibe. – Viszont maga mellé állította a bátyját – Royt –, aki élete végéig kitartott mellette, mint a Disney-cég fantasztikus üzleti vállalkozásainak pénzügyi szakembere, s egy sereg ambiciózus, ügyeskezű fiatalembert is meg tudott magának vásárolni.

Igaz is! Tudják, ki volt Ub Iwerks? Az a rajzoló, aki Disney első vállalkozásában az üzlettárs volt, aki képes volt napi hétszáz rajzot is elkészíteni egy rajzfilmhez, s aki megteremtette Miki egér figuráját. Nos, ebben volt zseniális Disney! Merthogy „természetesen” Ub Iwerks éppen akkor hagyja ott üzlettársát – Disneyt – és teremtményét Miki egeret –, amikor kettejük karrierje éppen elkezdett felívelni, így szokott ez lenni! És aztán persze Ub Iwerks vagy tizenöt év után visszatért a Disney-céghez, de a nevéről aztán alig hallani a későbbiekben. Eközben azonban Miki egér és Walt Disney – akik nemcsak a közönség szemében váltak eggyé, de maga Disney is egyfajta alteregójának tekintette Mikit, s akinek még a hangját is ő kölcsönözte – világhírűek lettek. Bob Thomas az alábbiakban véli megfogalmazhatónak kettejük sikerét: „Mindketten kalandvágyóak és egyenesek voltak, tele ifjonti lelkesedéssel, kitűnni vágyással. Nem volt bennük semmi mesterkéltség.”

Nos, a fenti állítás – Miki egér filmjei ismeretében – olyan eufémizmus, melyben a giccs-attitűd szép példájára ismerhetünk. Merthogy szó sincs arról, hogy Miki rendelkezne a fenti tulajdonságokkal! Mikit ugyanis teljes egészében az az ellenségesen viselkedő környezet határozza meg, melyben léteznie kell, s amelyben az azonnali improvizációt igénylő válaszokat csak hátráltatná bármiféle személyes jellemvonás, sajátos attitűd, vagy a gondolkodás. Mikinek semmiféle karaktere nincs, ám azzal, hogy létezni akar egy abszurd világban, lehetővé tette azt, hogy filmjeinek nézője azonosítsa magát vele. Ez a körülbelül százhúsz centiméter magas vidám szörny a tömegember önarcképe. Ezért volt 1931-re már egymillió tagja a Miki egér Klubnak. Id. Douglas Fairbanks Miki egér-filmek vetítésével próbálta megnyerni a polinéziai bennszülötteket, s nemcsak Mary Pickfordnak, de magának Franklin D. Rooseveltnek is Miki egér volt a kedvenc sztárja.

Mikit nem is találhatta ki mindenestől egyetlen ember, hisz a tömegművészet nem „one man show”! S Walt Disney volt a világon az első olyan ember, aki képes volt egy profi módon működő arctalan gépezettel – a Disney-szervezettel – helyettesíteni a személyes invenciót.

„Tulajdonképpen a Walt Disney név rengeteg embert jelent. Fogalmazzuk ezt meg becsületesen: ez szervezet, amelyben minden ember hajlandó a másikkal együtt dolgozni és ötleteit megosztani” – idézi Bob Thomas Disneyt, aki a fentieken kívül még azt is mondta, hogy: „Disney már nem én vagyok, érted? Valamikor én voltam Disney, de ez a név most már az, amit az idők folyamán a közönség tudatában kiépítettünk.” És: „... a Disney név fogalom, kép a közönség fejében. Úgy gondolnak ra, mint egyfajta szórakozásra, valami családiasra, és az egész ebbe a névbe van becsomagolva.”

Ebben a tömegembernek készülő tömegtermékgyártásban nincs és nem lehet helye semmiféle egyén-elképzelesnek, amint az kiderül a könyv azon részletéből, melyben Disney egyik fiatal munkatársa emlékezik arra, miként avatta be őt a főnök a cég munkájába, mondván: „Itt egyetlen árucikk van: a Walt Disney név. Ha ezt magadévá tudod tenni és ennek érdekében fejted ki igyekezeted, akkor az én emberem vagy. De ha azt forgatod a fejedben, hogy a saját neved add el, akkor jobb, ha rögtön távozol.”

Az adott árucikknek azonban technikailag tökéletesnek, „profinak” kellett lennie, s Disney a jó boltos távolra tekintő stratégiájával és a kispolgár kötelességtudatával követelte meg beosztottaitól, hogy még akkor se érjék be félmegoldásokkal, amikor ez rengeteg idő-, és pénzveszteséggel járt.

A gyártás „művészeinek” tekintett animációs rajzolókat tisztelte talán a legjobban – annál is inkább, mert ő nem értett az animáláshoz –, de szemléletének jellegére az vet fényt leginkább, hogy rajzfilmjei legfontosabb emberének a producert tekintette, aki összeillesztette a már ismert elemeket és ügyelt a költségekre. Walt Disney feltételezhetően kétféle embertől viszolygott: a dilettánstól és a zsenitől. Ő a tömegember kispolgári erényeire épített és azt vette célba, de egyúttal meg is testesítette ezt az ideálképet. Hűséges férj és jó családapa volt, szorgalmasan dolgozott, a dohányzást kivéve semmiféle szenvedélye nem volt, szerette a gyermekeket és a kutyákat. Ennyi! És éppen ezért lehetett ő az az ember, aki aránytalanul nagyobb mértékben volt képes hatást gyakorolni korának kulturális közegére, mint mondjuk Lorenzo Medici a sajátjáéra. Elképesztő! Vagy szörnyű? Illetve csodálatos? Disney ugyanis – aki az első rajz-jatékfilmet létrehozta, aki először alkalmazott a térmélység érzékeltetésére szolgáló multiplán-kamerát, színes technikát a rajzfilmben, és aki elsőként állított fel stúdiójában művésztovábbképző iskolát – több természetfilm és játékfilm mellett az elsők közt ismerte fel a tévé valós hatékonyságát is. Nevéhez továbbá olyan létesítmények fűződnek, mint egy sítelep, a Kaliforniai Művészképző, Disneyland, Wait Disney World és a Holnap Városának alapjai.

De mindez més mindig nem érezteti teljes valójában a Disney-jelenség elképesztő hatását, amelyhez Bob Thomas könyve két fantasztikus példával szolgál.

Az egyik: a háború alatt, 1942-ben Walt Disneyţ a pénzügyminiszter Washingtonba rendelte, s megbízta, hogy készítsen egy olyan rajzfilmet, mely a jövedelemadó fizetésének fontosságáról győzné meg a lakosságot. Disney pedig a Donald kacsa főszereplésével elkészítette Az új szellem című filmet, melyet hatvanmillióan néztek meg, s amely a Gallup Intézet felmérése szerint az adófizetők 37 százalékánál elérte a kívánt hatást.

A másik: 1943 nyarán Roosevelt és Churchill Quebecben kettesben nézik meg Disneytől A légierő győzelme című filmet, melyet másnap Roosevelt levetittet a vezérkari főnököknek is, s amely állítólag jelentősen hozzájárult a stratégia kidolgozásához a partraszállás alkalmával.

Fentiekhez, azt hiszem, semmiféle kommentár nem kell! – „Művészként és impresszárióként – egy egész korszaknak nyújtva szórakozást – Walt Disney megteremtette az amerikai folklórt” – mondta 1964. szeptember 14-én Johnson elnök, amikor Disneynek átnyújtotta a legmagasabb polgári kitüntetést, a Szabadság Érdemrendet, és még alá is becsülte egy kicsit Disney jelentőségét. Mert nem csupán az amerikai folklór, de a huszadik század embere egész életérzésének megformálásában szerepe volt. Bob Thomas könyvének olvastán néha arra gondoltam: mi változott volna, ha Walt Disneyt választják meg Johnson helyett elnöknek! Vagy esetleg: Miki egeret.

 

Bob Thomas: Wait Disney – Egy találékony amerikai; Könyvért kiadása, Bp. 1987. 333 oldal.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/09 62-63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4958