Láttuk mégIntervencióBáron György
Gennagyij Poloka filmje 1968-ban készült, s csak jó két évtized elteltével kerülhetett le arról a bizonyos „polcról”. S akárcsak Gelman, Aszkoldov, Muratova és a többiek dobozból előkerült filmjei, ez is rádöbbenti a nézőt: milyen mély és erőteljes filmkultúra volt a Szovjetunióban a kulturális apály éveiben, a föld alatt virágozva, a kíváncsi szemek elől gondosan elrejtve. Alig valószínű – ha egyáltalán a cenzorok indokait találgatni érdemes –, hogy a betiltás fő oka a főszereplő személye, Vlagyimir Viszockij lett volna, bár a polcra kerüléshez gyakorta kicsiny, ép ésszel fölfoghatatlan ürügy is elegendő. Valószínűbb, hogy a film szabad, friss és jóízűen szemtelen hangvétele válthatta ki a kulturális perzekutorok rosszallását. Mert a film a szovjet társadalom egyik legfontosabb „eredetmítoszáról”, a forradalmat követő győztes polgárháborúról szól, első látásra csöppet sem ájtatos, szakrális hangnemben. Mégis, hűen az eredeti forradalmi eszményekhez: fiatalosan, szertelenül és meghökkentően szabadon. Abban az őszinte tekintélyromboló modorban, ahogyan a korai szovjet avantgárd nagyjai fogalmaztak. Az első képsorokon látható rikító színházi plakáton, mely az Intervenció című Lev Szlavin színmű megtekintésére buzdítja a nagyérdeműt, aligha véletlenül tűnik fel egy pillanatra Mejerhold neve: az ő avantgárd színháza lehetett e film egyik ihletője. A másik pedig Bertolt Brecht: az elidegenítő effektusok és politikai dalművek teoretikusa.
„Drámai bohózat énekkel, tánccal, lövöldözéssel arról, hogy mindenki Napóleon akar lenni” – tudatja velünk a film alcíme, majd felgördül a függöny, s a színpadon a Patyomkin nevezetes lépcsője tárul elénk, hangsúlyozottan díszletszerűen, rajta fölfelé masírozik, kegyes tánclépésekben, az intervenciós hadsereg. Köztük nők bajusszal, férfiruhában – „micsoda férfiak!”– sóhajt fel ábrándosán egy unatkozó úriasszony –, a franciák soraiban pedig megannyi Voltaire, Balzac, Georges Sand menetel. Az elrajzolt díszletvilág az expresszionista filmeket idézi, a stílus azonban inkább Kandinszkij mértani formáira emlékeztet. Egy célgömb rajzolatú teremben például fehér tiszt ül a célkereszt közepén, és vadul különböző dobokat ver; egy menekülő ósdi autó különös termek tucatjain száguld át, nyomában az üldözőkkel, a szobák némelyikében emberek ülnek az asztaloknál, s ugrálnak el ijedten az autós üldözés elől. A bankrabló anarchistákat jócskán meglepi, hogy az öreg portás sorra leüti mindnyájukat, míg végül – hangos „szétaprítom!” kiáltással – termetes asszony teszi ártalmatlanná és cumit dug a szájába. A széfek szakértője, mikor minden álkulcsa csődöt mond, végül fogpiszkálóval nyitja ki a banktrezort, a széfajtó mögött azonban hálószoba látható, melynek ágyán az igazgatónő hentereg az egyik tiszttel. A másik trezorral sem járnak jobban: revüszínpadra nyílik, félpucér görlök emelgetik lábaikat. Ilyen és ehhez hasonló képtelenségek sora az egész film. „Kérdem én magát – panaszkodik az öreg zsidó patikus –, hová tűntek a régi jó betegségek. Csak a sebesülések. Két éve már, hogy nem végeztem vizeletvizsgálatot. Az embereket nem érdekli a vizeletük. Csak a forradalom.”
A szovjet némafilm-remekek óta nemigen tudok filmről, amely hívebben adná vissza a hősi idők naiv pátoszát, a forradalom „diszkrét báját”, mint Poloka alkotása. Az Intervenció olyan felbolydult világot ábrázol, melyben a régi értékek már szétfoszlottak, újak még nem kristályosodtak ki. E fölbolydult világot – melyben senkit sem érdekel már és még a vizelete – megriadt polgárok, mord katonák, sanda haszonlesők és lánglelkű forradalmárok népesítik be. A rendező rokonszenve kétségkívül az utóbbiaké: a cserfes kis forradalmár-lányé, a rendíthetetlen komisszár-asszonyé és Voronové, a bolsevik hősé. Voronovot Viszockij játssza, lehetetlen nem gondolnunk az ő személyes sorsára is, amikor a börtönben saját dalát énekli: „És vár rád a fekete láda, a fa-öltöny, fiúk, fiúk!” Viszockij már nem érhette meg a film bemutatóját, pedig e nagy színésznek kevés igazán jó filmben adatott meg szerepelnie. Jó újra látni őt a húsz év előtti képeken, újra hallani rekedtes énekét, s tudni, hogy valahol az égi filmszínházban, Mejerhold, Majakovszkij és Brecht társaságában, lábukat lógázva egy nadrágba bújtatott felhőről, ha némi keserűséggel is a szívükben, de talán örülnek az Intervenció váratlan megkerülésének.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1271 átlag: 5.54 |
 |
|
