KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/szeptember
• Nemes Nagy Ágnes: Arckép–korkép Faludy György, a költő
• Kovács András Bálint: A hatalom dublőre Titánia, Titánia...
• Sipos Júlia: A monopólium vége? A filmforgalmazás jövőjéről
• György Péter: A technikai sokszorosíthatóság korában Filmpornográfia
• Fáber András: Őspornó
• Szilágyi Ákos: Sztálini idők mozija 1.
LÁTTUK MÉG
• Schubert Gusztáv: Anno 1988
• Báron György: Intervenció
• Nóvé Béla: Az én szép kis mosodám
• Tamás Amaryllis: A baltás ember
• Gáti Péter: Ahová a sasok merészkednek
• Zsenits Györgyi: Nézz körül!
• Nagy Zsolt: Tron, avagy a számítógép lázadása
• Hegyi Gyula: Az amerikai feleség
• Hirsch Tibor: Júdás hadművelet
• Vida János Kvintus: Évek múlva
KÖNYV
• Szemadám György: Egy találékony amerikai Walt Disney

• N. N.: Felhívás!
• N. N.: A Lengyel Filmművész Szövetség válasza
• N. N.: A Román Filmművész Szövetség válasza

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Tron, avagy a számítógép lázadása

Nagy Zsolt

 

Vajon melyikünk fejében nem fordult meg gyermekkorában az a gondolat, hogy a számítógép dobozában tulajdonképpen egy hihetetlenül okos, gyorsan számoló, kicsi ember ül, aki helyettünk végzi a műveleteket? Ez a képtelen ötlet kulcsfontosságú szerephezjutott S. Lisberger – Walt Disney-produkcióban készült – „filmjében”. Hogy miért az idézőjel? Nem vagyok meggyőződve arról, hogy egy, a számítógép-monitorok színes formavilágára építő, a videó-játékok szokványos terepét emberléptékű „valósággá” transzformáló munka filmnek tekinthető-e egyáltalán. A nézőnek ugyanis az a benyomása, hogy egy vetítővászon nagyságú monitor előtt ül és csak a joystick hiányzik a kezéből, azaz képtelen az események befolyásolására. Erre pedig nagy szükség lenne, mert a forgatókönyvíró által kiagyalt történetnél egy jól programozott számítógép sokkal változatosabb és fordulatosabb játszmát tudott volna produkálni.

Az Encom cég – micsoda véletlen – Dillinger nevű fővalakije az önállósult fővezérlő programmal együtt világuralomra tör, de a leleményes és jóképű programozó saját fegyverével legyőzi a mesterséges agyat. A film nagyobbik fele egy számítógép belsejében játszódik és ennek megfelelő képi ötletekkel, lézercsodákkal és koordinátarendszerekkel próbálja szórakoztatni a nagyérdeműt. Utóbbi azonban inkább feszeng és unatkozik, mert eszébe jut, hogy nem digitális játékterembe jött, hanem filmet nézni. Ettől azonban gondosan megóvják a lézermese készítői, akiknek a dolga körülbelül annyi lehetett, hogy megírták a film programját és a számítógéppel szépen megrajzoltatták a hátteret. Nemhiába mondják tehát a vásznon ténfergő megszemélyesített számítógépprogramok: ne bízz az alkalmazódban. Még akkor sem, ha az a Walt Disney-cég.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/09 53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4952