KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/január
KRÓNIKA
• Schubert Gusztáv: Samuel Fuller

• Szilágyi Ákos: Iván árnyékában Változatok rettentőre
• Csejdy András: Hinta, palinta Az erőszak vége
• Bori Erzsébet: Tiszta sor Az ifjú Wenders
TELEVÍZÓ
• Zachar Balázs: Piac-kép Kereskedelmi televíziók
• Békés Pál: Ha az ember Scolába jár Híradó-világ

• Varga Balázs: Megszállottan Sorsfilmezés
• Kornis Mihály: Felfelé a lejtőn Töredékek a hatvanas évek filmművészetéről
• Csejdy András: Epe és lép Hatvanas évek
• Hirsch Tibor: Örök élet, sok kis halállal A kosztüm lehull
• Déri Zsolt: Klipsz: szemrevaló fülbevalók Popvideók
• Fáy Miklós: Igazságot Georges Delerue-nek! Filmzene
• Nyírő András: Házi dj Internet
KRITIKA
• Báron György: Szerelmese Tamás és Juli
• Bikácsy Gergely: A becsvágyó Filmszakadás
LÁTTUK MÉG
• Csejdy András: Szigorúan bizalmas
• Báron György: Intim kapcsolatok
• Schubert Gusztáv: És a nyolcadik napon
• Nevelős Zoltán: Alul semmi
• Takács Ferenc: Csillagközi invázió
• Ardai Zoltán: Földön egy angyal
• Kovács Kristóf: A gyűjtő
• Csordás Lajos: A holló 2.
• Hungler Tímea: Összeesküvés-elmélet
• Turcsányi Sándor: Tűzhányó
• Tamás Amaryllis: Spawn

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Filmszakadás

A becsvágyó

Bikácsy Gergely

Ferrara filmje versenyre kel a delíriummal.

 

Abel Ferrara nehezen beskatulyázható rendező: a bűnügyi film különböző fajtáival próbálkozik, általában vegyes eredménnyel: ez a filmje nem érdektelen, ám rossz munka.

Miami esti fényei. Az alkoholista és drogos színészt, akiről becsületszóra kell elhinnünk, hogy nemcsak divatos „menő”, tán tehetséges is – éppen, mikor feleségül venné –, elhagyja Annie, a szerelme. A színész mélyre zuhan. Egyre mélyebbre. Már azt sem tudja, mikor van ébren, mikor vizionál. Hűtlen szerelmének hasonmását véli felfedezni egy pincérlányban: beviszi a tévé-stúdióba, ott igazi hasonmássá öltözteti-maszkírozza, s videoproducer barátjának főszerepre ajánlja – hiszen a „valódi Annie” is az lett volna szakításuk előtt. Balladai kihagyás következik. Hősünk most már egy hűséges természetű, csendes mosolyú bocika-élettárssal él, a múlt azonban fogva tartja, s mint a lélektani ponyvákban: „érte nyúl”. Most kezdődnek csak a borzalmak. Talán még az is kiderül: gyilkos…

Ferrara hajlékony filmnyelvet használ, kézügyessége elragadó. Idővel és térrel olykor bravúrosan játszik. Cassavetes ugrándozva szaladgáló-botladozó kamerája idéződik fel néha – az egész film meg kicsit Atom Egoyan ábrázolásmódjára emlékeztet, főként a történetet bonyolultan keresztező videó-forgatások ellenpontjaival. Nem Abel Ferrara kereste a párhuzamokat. Neki valószínűleg eszébe sem jutott a két rendező, s ha mégis, csak azért, hogy megmutathassa: ő még jobban tudja ugyanazt. Sajnos nem tudja jobban, s ami még nagyobb baj, most azt sem tudja, amit saját régebbi filmjében színvonalasan és tehetségesen tudott: a lélektani és kisrealista bűnügy csöppet sem kényelmes műfaj-határvidékén feszült és épkézláb munkát készíteni. A Filmszakadás a becsvágyó bravúrkodás kudarca. Hősének delíriumát a film gyorsan pörgő éjszakai lila képsorokkal és művésziesen kapkodó ritmusban ábrázolja, mintegy versenyre kel a delíriummal.

„Senki sem ismerheti önmaga énjének homályos zugait, elfojtott emlékeit…” – ilyen önparódia szintű dedós tanulság gomolyog a nagyigényű víziók elültével a nézőben. Béatrice Dalle érdekes színésznő; szép és boszorkányosan rút egyszerre, szexuális vonzereje nem akármilyen – sajnos fukar kezekkel mérték szerepét. A főhőst modoros és üres klisékkel megelevenítő színész hol bosszantó, hol érdektelen. Az viszont felettébb érdekes, hogy a két Annie – a valódi, meg a hasonmás – megelevenítői meztelen testüket is adják a filmhez, de a bocika mosolyú élettársat játszó Claudia Schiffer nem vetkőzik le. Ravaszul megható e talpig öltözöttség – csakhogy a topmodell színészi játéka értékelhetetlen, s ha mégis muszáj, nyersen azt mondom: nagyon gyenge.

A Filmszakadás legnagyobb értéke a mozi közelmúltjának értékesebb korszakából „itt maradt” Dennis Hopper, a félelmetes és titkokat tudó videobártulajdonos és rendező szerepében. Lenyűgöző figura. Épp a Nanát forgatja, s közben Renoir klasszikus alkotásának némely képsora pereg a videóján. Miért ez az utalás? Nálam dörzsöltebb, s főként amerikai kritikus talán ezt is megmagyarázná.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/01 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3579