KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
   2023/január
ÚJ-HOLLYWOOD
• Greff András: Mi űzi az üldözőt? Paul Schrader megszállottjai
• Kovács Patrik: Egy világcsavargó Hollywoodban Bob Rafelson (1933-2022)
• Gyöngyösi Lilla: A kék szem átka Paul Newman
A MELODRÁMA ARCAI
• Pápai Zsolt: „Az időnek kaputt” A nemzetiszocializmus filmmelodrámái – 3. rész
• Varró Attila: Zsigeri pátosz Test és melodráma 1.: A jövő bűnei
• Kránicz Bence: A barátom odafent Felix Van Groeningen – Charlotte Vandermeersch: Nyolc hegy
MAGYAR MŰHELY
• Rudas Dóra: A kapunyitási pánik nemi differenciái Így maradtam
• Pauló-Varga Ákos: A szomorúság háromszöge Kárpáti György Mór: Jövő nyár
• Földényi F. László: Mi rejlik a bőr alatt? Nemes Anna: Beauty of the Beast
• M. Tóth Éva: Animációs „így jöttem” Kollarik Tamás – Takó Sándor: Csupó Gábor
FRANCIA KÖNYVEK
• Ádám Péter: A „könyv-ember” Truffaut irodalmi átdolgozásai
• Barabás Klára: „A történet soha nem ment ki a divatból” Beszélgetés Josée Dayannal
• Demus Zsófia: A befogadás szabadsága Luc Jacamon – Matz: A gyilkos (Le Tueur)
FILM / ZENE
• Pernecker Dávid: A madárcsicsergés is gyanús Rich Vreeland
ARCHÍVUMOK TITKAI
• Barkóczi Janka: Láthatatlan mozi Avantgárd és kísérleti filmek archiválása
FESZTIVÁL
• Bakos Gábor: A látvány diadala Szolnok – Alexander Trauner ART/FILM Fesztivál
• Navarrai Mészáros Márton: Jégbe zárva Reykjavík
TELEVÍZÓ
• Orosdy Dániel: A repülő pingvin Hugo Blick: Az angolok
KRITIKA
• Huber Zoltán: Szépítő távolság Steven Spielberg: A Fabelman család
• Gyöngyösi Lilla: Nem nyugodnak békében Madarász Isti: Átjáróház
MOZI
• Pauló-Varga Ákos: Eltitkolt történetek
• Kolozsi László: Valaki hall engem
• Csomán Sándor: A látogatás
• Bonyhecz Vera: Azt mondta
• Hegedűs Zsófia: A kis Nicolas
• Benke Attila: Vérapó
• Varró Attila: Gátlástalan örökösök
• Alföldi Nóra: Az új játék
STREAMLINE MOZI
• Huber Zoltán: Bardo
• Pozsonyi Janka: Lady Chatterley szeretője
• Árva Márton: Csoda
• Varga Zoltán: Wendell és Wild
• Rudas Dóra: Toto, a hős
• Déri Zsolt: Meet Me In The Bathroom

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Streamline mozi

Bardo

Huber Zoltán

Bardo – mexikói, 2022. Rendezte: Alejandro G. Iñárritu. Írta: Nicolás Giacobone és Alejandro G. Iñárritu. Kép: Darius Khondji. Zene: Bryce Dessner. Szereplők: Daniel Gimenez Cacho (Silverio), Griselda Siciliani (Lucía), Ximena Lamadrid (Camila), Iker Sanchez Solano (Lorenzo). Gyártó: Redrum / M Productions. Forgalmazó: Netflix. Feliratos. 160 perc.

Ahogyan a címben használt, buddhizmusból kölcsönzött bardo a halál és újjászületés közötti átmeneti létállapotot jelöli, úgy Alejandro G. Iñárritu személyes tudatfilmje is a legkülönfélébb határhelyzetekből kel életre. A visszatérő anyagi- és kritikai sikerével addigi alkotói karrierje csúcsára érkezett rendező a hatvanhoz közeledve impresszionisztikus szakmai és személyes számvetést végez. A sorvezető természetesen a 8 ½, de az öntörvényű önkeresés nála a gyökerekhez való visszatéréssel párosul. Iñárritu számára mindez elsősorban a tágabb családot és magát Mexikót jelenti, ez utóbbi itt a maga konkrét földrajzi és mélyebb szimbolikus értelmében is központi szerephez jut. Az átmenetiség ennyiben fizikai is, hiszen a rendező bő két évtizede elszakadt a szülőföldtől, de az ideiglenesnek tekintett hazában törvényszerűen idegen maradt. A ki- és bevándorlók számára ismerős permanens otthontalanság a múlt és a jelen, illetve az álom és ébrenlét közötti lebegéssel párosul.

Iñárritu egy alteregón keresztül szabadon bolyong a saját életében, kérdez és szembesít, de még a kritikusai is szócsöveket kapnak. Fellini mellett így Buñuel lesz Iñárritu másik fontos ihletforrása, a szabadon csapongó, markáns történetgerincet nélkülöző film szerkesztésmódja a szürrealista mester folyékony jelenetfűzését idézi. A mozgóképes előképek mellett legalább ennyire fontos Borges labirintusa és Márquez mágikus realizmusa, a néhol egészen lenyűgöző kompozíciók pedig Dalí és Magritte világaira rímelnek. Aki mesélte már el másnak az álmait, az pontosan tudhatja, a tudatalattiból feltörő képek logikáját nem érteni, hanem érezni kell. Ugyanez hatványozottan igaz Iñárritu bő két és fél órás egotripjére is, ahol kiváló ötletek folynak át lerágott csontokba és vissza. A kiszámíthatatlan sodródás egyszerre vérpezsdítő és megterhelő, hiszen a rendező folyamatos kötéltáncot jár az öntelt köldöknézegetés és a zseniális mozgóképes asszociációk között. Az említett határhelyzet tehát ezen a primer szinten is jelen van, ám e különös senkiföldjén épp ezért izgalmas céltalanul csatangolni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2023/01 61-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15633