Televízó

Hugo Blick: Az angolok

A repülő pingvin

Orosdy Dániel

Hugo Blick sorozata visszacsempészi a romantikát a westernbe, miközben nem enged revizionista szemléletéből sem.

A western eredendően romantikus műfaj, ami persze nem feltétlenül szentimentalizmust és kialakuló párkapcsolatok ábrázolását jelenti (ahogy azt a „romantikus” – a gyakorlatban inkább érzelgős – tragédiákban-komédiákban megszokhattuk), sokkal inkább az új kontinens határvidékének mitológiájával való azonosulást. A vadnyugati hős valóban hős, aki nagy tetteket hajt végre, miközben az Újat, a legfiatalabb kontinens nemzetét építi és történelmét gazdagítja; az élete tényleg kész regény, tele fordulatokkal, csodákkal, véletlenekkel és nagy érzelmekkel, de dalok és versek is születnek róla/hozzá; hazája, a frontier hamisítatlan peremvidék civilizáltak és vadak, realitás és a fantázia birodalma között.

A mainstream western – különösen a némafilm időszakában – alapvetően ezekkel a panelekkel dolgozott, azaz jó és rossz harcát mesélte el evidenciának tekintett legendák (értsd: leginkább már akkor sokszorosan cáfolt sablonok) alapján. Billy, a kölyök nem volt tömeggyilkos, a Pony Express hamar becsődölt, a cowboyok nem a kemény, de érző szívű igazságosztó életét élték, a revolverből a kakas tenyérrel történő, ritmikus lecsapásával legfeljebb a dilettánsok csináltak sorozatlövőt, az O.K. Corralnál vívott tűzharc egy percig sem tartott – és így tovább. Ahogy a film kezdett nagykorúvá válni, a western készítői és közönsége számára is érdekesebbé vált a tény a fikciónál, a lélektani hitelesség a kliséknél, a zord balladák a negédes meséknél. A revizionista western nem alakította száraz történelemkönyvvé a műfajt, elsősorban a stílus, nem a tartalom lett realistább, viszont a korai idők tendenciózus túlzásai, a fekete-fehér logika meghaladását igenis feladatuknak tekintették a legfontosabb alkotók (ha ez egy „alternatív” romantika és mitológia megalkotását jelentette, akkor ezt lépték meg: a legkövetkezetesebben Sergio Leone, a legöntörvényűbben Sam Peckinpah).

*

A sokszor temetett vadnyugati műfaj köszöni, jól van, és ami egykor polgárpukkasztásnak, formabontó kísérletnek, paródiagyanús próbálkozásnak, netán öncélű művészkedésnek minősült, csakhamar a zsáner új, megváltozott arcát jelentette, és ez egy idő után még a daloló, skatulyából előhúzott, fehérkalapos cowboy-félistenek utolsó erődjében, a tévében is érvényesülni tudott. A hiteles, vagy legalábbis annak tűnő (koszos, káromkodó), változatos nemű, korú, származású, bőrszínű (…) hősök világában talán az lenne az igazán revizionista lépés, ha valaki visszatérne az alapokhoz, hogy ismét gátlástalan bűnözők és gáláns lovagok küzdelméről meséljen, akár még az indiánokat is visszakényszerítve a primitív, vadállatokhoz hasonlatos Gonosz szerepkörébe.

Ilyesféle fordulatra – szerencsére – kevés az esély, ám Hugo Blicknek sikerült megvalósítania azt, amire kevesen számítottak, még kevesebben vállalkoztak, és bizonyos értelemben a gyökerek újrafelfedezését jelenti: visszacsempészte a klasszikus értelemben vett romantikát a westernbe. Blick (akire a legtöbben valószínűleg a fiatal Jack Napier, vagyis Joker megszemélyesítőjeként emlékezhetnek az 1989-es Batmanből) ráadásul a gyökereit sem kívánta megtagadni, így az általa elképzelt vadnyugati sorozat nemcsak kérlelhetetlenül romantikus és javíthatatlanul revizionista, de hamisítatlanul brit is.

Az angolok már a főszereplők kiválasztásával jelzi, hogy nem a hasonló szériáknál megszokott utat fogja követni. Az egyik központi figura „valódi” angol (tehát nem pusztán fehér betolakodó, ahogy a szót a bennszülöttek értették akkoriban), ráadásul nő, méghozzá nemesi származású (a társproducerként is közreműködő Emily Blunt alakítja, kiválóan). A társául szegődő férfi ugyan őslakos, ami kevésbé ritka eset a revizionista western világában, csakhogy a fehérek zsoldjában álló, vélt katonai privilégiumaival élni kívánó és egyedül csak a letelepülésre vágyó indián már távolról sem nevezhető gyakori szereplőnek a műfajban (őt Chaske Spencer játssza, ugyancsak kiválóan).

Blick sorozatának legkülönlegesebb vonása talán éppen az, hogy az egymástól látszólag távoli elemeket, stílusokat, szereplőket és történetszálakat magától értetődő természetességgel keveri össze. Jó példa erre a főcím, ami az olasz zsánerfilmek rajongóiban biztosan felidézi az egyik legfontosabb modern western, az Egy maréknyi dollárért (1964) rotoszkóp technikával rögzített kezdő képsorait, miközben bőven eltér annyira a jeles előzménytől, hogy ne lehessen másolatnak (pláne fantáziátlan koppintásnak) nevezni. Hasonló a helyzet a történettel is.

A Blick által jegyzett forgatókönyv többnyire ismerős, de egymással korábban ritkán összekapcsolt figurákkal, jelenetekkel és motívumokkal dolgozik, ami folyamatos – és jótékony – feszültséget teremt: ebben a világban szinte minden reális, mégis szinte minden megtörténhet. Az alaphelyzet (a Vadnyugaton egymás mellé csapódik egy bosszúra éhes, egyetlen gyermekét gyászoló arisztokrata nő és egy volt felderítő póni indián, aki az északiak oldalán harcolt és már szinte mindenét elvesztette) szokatlan, bár a hasonló párosítások nem feltétlenül ritkák a műfajban (lásd Rabbi a vadnyugaton, 1979). Az újfajta alkotói megközelítést azonban már az első epizód egyértelművé teszi: a történet visszaemlékezésként, különböző idősíkokon és szempontokból bontakozik ki, ám a töredezettség ritkán kelti epizodikusság érzetét, a néző okkal érezheti, hogy a mélyben összekapcsolódnak a látszólag széttartó szálak, első pillantásra semmihez sem kapcsolódó képek-mondatok.

Izgalmas az is, ahogy Blick (az első évad valamennyi részének producere, írója és rendezője) a jórészt brit színészek alkotta mellékszereplő-gárdát mozgatja. Jelentéktelen statiszta alig akad, viszont még az epizodisták többsége is karakteres arc, sőt, nem egyszer magasan jegyzett, ismert színművész. A hírnév nem egyenesen arányos a képernyőn töltött idővel, de Toby Jones, Ciarán Hinds és a többiek így sem panaszkodhatnak, a főszereplőkkel annyira intenzív (adott esetben szinte már külön rövidfilmként működő) jelenetekben osztoznak, amik összességében jóval emlékezetesebbek, mint sok nagy sztár másodpercekben mérhető cameója, vagy állandó, de gyakran funkciótlan jelenléte a hasonló sorozatokban.

Végül, de nem utolsó sorban ki kell emelni Az angolok képi világát is, ami – sok társával ellentétben – nem pusztán alkalmazkodik a modern televíziózás 4:3-ról 16:9-re lapított kereteihez: gyakran lenyűgöző totáljait kifejezetten a szélesvászon (tehát a hollywoodi mozi nagy korszakának képaránya) követelményeihez igazodva vette fel a díjnyertes spanyol operatőr, Arnau Valls Colomer, mintha nem érdekelte volna, hogy munkája valószínűleg sosem kerül valódi filmszínház közelébe. A sorozatra egyébként is jellemző, hogy nem emlékeztet a (tipikus) amerikai tévé-produkciókra sem koncepciójában, sem kivitelezésében, jóval közelebb áll az európai vetélytársakhoz, cselekménye pedig – mint a legtöbb minőségi szériáé – a fordulatos, izgalmas karakterekkel teli, zárt történetet elbeszélő regényekhez.

*

„Isten nem arra teremtette a pingvineket, hogy repüljenek, ahogy a briteket sem, hogy westerneket forgassanak.” – írta egy amerikai kritikus az 1979-es Sasszárny, Anthony Harvey műve kapcsán. A szigetország vadnyugati mozijain való (jellemzően tengerentúlról érkező) élcelődés már régebben is vitatható volt (beleértve magának a Sasszárnynak a vélt elhibázottságát is), de Az angolok immár ezt a kérdést is végképp meghaladottá tette. Hugo Blick hatrészes sorozata hasonlóan kezeli az eseményeket, véletleneket, időt és teret, mint a nagy romantikus regények (például a Brontë-nővérek vagy Dickens munkái) és még a hangnemek-műfajok keverésében is emlékeztet a jeles elődökre. A sorozat a westernnek is számos típusát, alműfaját, motívumát és toposzát megidézi (a már említetteken kívül, a teljesség igénye nélkül: pionírok, őslakosok, rendfenntartók, törvényenkívüliek, mutatványosok, marhatenyésztők, nők, vallási és egyéb kisebbségek, lovasság, bosszú, földművelés, polgárháború), de nem áll meg egyetlen zsánernél: akadnak humoros, akciódús, thrillerbe illően feszült, sőt, horrorba hajló részei-jelenetei is (a rémfilm ismét a romantikus regényt, pontosabban annak gótikus változatát juttathatja eszünkbe), mi több, Marshall seriff (Stephen Rea tökéletes alakításában) történetszála tulajdonképpen vérbeli, nyomozásközpontú krimit alkot a szerteágazó cselekményen belül.

És ha már eljutottunk a szerteágazó cselekményig, említsük meg Az angolok talán egyetlen említésre méltó, de különösebben komolynak így sem nevezhető hibáját: a cselekmény néha fókuszt vesztő bonyolítását, és ami azt illeti, magát a bonyolítást. A Blick által kitalált történet bizonyos részletei ugyan nem kifejezetten hihetőek, de a világa annyira hatásosan és következetesen van felépítve, hogy a túlzások nem zavaróak, vagy éppen fel se tűnnek. A számtalan szereplő, idősík és helyszín pontos követése viszont igényel némi külön energiát, és a néző még így is azon kaphatja magát, hogy hosszú ideje nem találkozott a főszereplőkkel, vagy 10 percen belül már harmadszor kell előre-hátra ugrania időben és térben. A sztori valóban összetett és a mellékszereplők okkal kapnak „extra” perceket, ám némi dramaturgiai többletmunka így sem ártott volna, ahogy a korábbi epizódok játékidejét jelentősen túllépő évadzáró rész egy-két jelenetén is kurtíthatott volna egy szigorúbb vágó.

Összességében azonban nehéz lenne vitatni, hogy Az angolok kiemelkedő munka, ami újat tud mutatni egy olyan zsánerben, amiben már mindent láthattunk vámpíroktól robotokon át földönkívüliekig, ráadásul éppen azáltal, hogy visszanyúl a gyökerekhez. Ritka és különleges példány, akárcsak egy repülő pingvin.

AZ ANGOLOK (The English) – brit-amerikai, 2022. Rendezte és írta: Hugo Blick. Kép: Arnau Valls Colomer. Zene: Federico Jusid. Szereplők: Emily Blunt (Lady Cornelia), Chaske Spencer (Whipp), Rafe Spall (Melmont), Stephen Rea (Marshall), Tom Hughes (Trafford). Gyártó: Amazon Studios. Forgalmazó: HBO Max. Feliratos. 6x50 perc.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2023/01 52-53. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15632

Cikk értékelése:

szavazat: 0 átlag: -