KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
   2020/október
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: Színészek pórázon Az SZFE-botrány
• Hirsch Tibor: Gyógy-pontok, gyógy-pózok Magyar film, magyar doktor
• Kránicz Bence: „Csak így szeretnék filmet csinálni” Beszélgetés Horvát Lilivel
• Báron György: Történt-e valami New Jersey-ben? Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre
• Benke Attila: A rendszerváltás nagy generációja Beszélgetés Szalay Péterrel
• Soós Tamás Dénes: Beszélgetés Herendi Gáborral Egópárbaj
• Gelencsér Gábor: Örök varázs Tóth János kinematográfus – 2. rész
FILMZENE
• Orosdy Dániel: Egy marék hangjegy Ennio Morricone (1928-2020)
ELŐÍTÉLETEK KORA
• Benke Attila: Odüsszeiák Magyarországon Idegenek és hazatérők a magyar filmben
• Békés Márton: Keleten a helyzet változatlan Orientalista filmek Közép-Európáról
KÉPREGÉNY-LEGENDÁK
• Rusznyák Csaba: Legendás álmok a hőskorból Winsor McCay: Kis Némó Álomországban
FILMTÖRTÉNET
• Radó István: A paragrafusokon túl Egy filmdramaturg emlékei
DIGITÁLIS MÉDIA
• Borbíró András: Képközösség Együtt a neten
• Varga Zoltán: Szép sárkánypulóverek A Magyar népmesék és a YouTube
FIATAL OPERATŐRÖK
• Schubert Gusztáv: A láthatatlan kamera Beszélgetés Roder Andrással
FESZTIVÁL
• Schreiber András: Multikulti anzix Szemrevaló/Sehenswert
TELEVÍZÓ
• Pernecker Dávid: Meglógni a hétköznapokból J. G. Quintel
KRITIKA
• Barkóczi Janka: Társas magány Kocsis Ágnes: Éden
• Baski Sándor: A tökéletlen trükk Tenet
• Kovács Kata: Mogyoró van az ő tetején Lakos Nóra: Hab
KÖNYV
• Kelecsényi László: A sárkányeregető Zalán Vince: Kalandozások
STREAMLINE MOZI
• Jankovics Márton: A befejezésen gondolkodom Behavazva
PAPÍRMOZI
• Kragh-Jacobsen Søren: PAPÍRMOZI

             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Streamline Mozi

Behavazva

A befejezésen gondolkodom

Jankovics Márton

Kaufman ezúttal egy regényadaptációban vonultatja fel sajátos elmejátékait.

 Charlie Kaufman napjaink egyik legszerzőibb forgatókönyvírója, akinek sajátos hangvétele és mániákusan visszatérő toposzai minden rárakodó stílusrétegen könnyedén átütnek. Így fundamentális változást tulajdonképpen nem hozott életművében, hogy 2009-ben ő maga is elkezdett rendezni, hiszen visszanézve világosan látszik: már A John Malkovich-menet, az Egy makulátlan elme örök ragyogása vagy épp az Adaptáció is mélyebben ágyazódott az ő jellegzetes szerzői világába, mint az amúgy markáns kézjegyekkel bíró rendezőkébe. Bizonyára ebből a mindent leuraló forgatókönyvírói attitűdből fakad, hogy Kaufmannak egyáltalán nem erőssége az adaptáció, és eddig többnyire kerülte is. Amikor mégis ilyen feladatot vállalt, végül azt is teljesen feloldotta saját önreflexiós játékaiban és neurotikus hangütésében (lásd az Adaptáció és Az orchideatolvaj esetét). Mikor tehát kiderült, hogy Kaufman egy elsőkönyves író regényét adaptálja a Netflix számára, joggal gondolhattuk, hogy ezúttal sem sok marad majd meg az eredeti műből, mire elér a képernyőig. Ám Ian Reid magyarul is kiadott bestsellerét olvasva hamar világossá vált, hogy az Azon agyalok, hogy véget vetek enneknél tökéletesebb alapanyagot elképzelni sem lehetne Kaufman számára. Reidet ugyanis pontosan ugyanazok az alapsztorit dekonstruáló elbeszélői gegek és elmejátékok érdeklik, amelyeknek Kaufman is megszállottja, és hozzá hasonlóan igyekszik összeboronálni a szürreális, metafizikai elemeket a teljesen hétköznapi párkapcsolati bonyodalmakkal.

A szülői bemutatkozásra igyekvő fiatal pár története már az elejétől kezdve baljós felhangokat kap, ám a vidéki farmra megérkezve még erősebb repedések jelennek meg a cselekmény realista felszínén, hogy végül a hóvihar közepén álló, elhagyatott iskolaépületben teljesen feloldódjon a mélyen hömpölygő tudatfolyamban. Ráadásul Kaufman nemcsak a sztori ívét emelte át hűen a regényből, hanem komplett narrációkat és dialógusokat is, nem is beszélve a két említett beszédmód különös viszonyáról. A szereplők által gondolt és kimondott szavak itt ugyanis nemcsak váltakoznak, de sokszor egymásba is gabalyodnak, hamar elbizonytalanítva a nézőt, vajon mi történik a szereplők fejében, és mi a külső valóságban. Kaufman eleinte láthatóan inkább a rendezői szerepkörben éli ki magát, formanyelvi megoldásokkal erősítve rá a klausztrofób alapkoncepcióra – például azzal, hogy a képkivágatban következetesen csak a pár egyik tagját látjuk a hosszas párbeszédek során, a másik takarásban marad. De persze Kaufman nem hagyja teljesen érintetlenül az alapanyagot, bele is szőtt saját motívumokat, például a szemérmetlenül direkt alkotói önreflexiót. A korábbiaktól eltérően ugyan most nem színész (A John Malkovich-menet), forgatókönyvíró (Adaptáció), vagy rendező (Kis-nagy világ) Lucy, a folyton változó nevű és identitású főhős, de ezúttal sem hiányzik a művészi véna: hol festőként, hol filmesztétaként lép fel. Utóbbi minőségében meg is szakérti John Cassavates modernista klasszikusát, az Egy hatás alatt álló nőt, amely a történet egyfajta előképeként szolgál. Egy párkapcsolati vita során szó szerint felmondja a legendás amerikai kritikus, Pauline Kael lesújtó cikkének teljes bekezdéseit a Cassavetes-dráma hamis pillanatairól, skizofrén hősnőjének elrajzoltságáról, és idióta szimbolizmusról értekezve, közben persze Kaufman is kajánul felsorakoztatja a maga tolakodóan közhelyes, idióta szimbólumait. Az adaptáció során a történet alaptónusa is módosul: regény hangulatát meghatározó pszichohorror-elemek helyét fokozatosan átveszi a Kaufmanra jellemző melankólia, a rádióból szóló country-slágerek helyébe pedig nagyobb fokú teatralitást megengedő musicalek lépnek. A cselekmény végül itt is abba a Kaufmannál mániákusan visszatérő paradoxonba torkollik, hogy miként lehet egy élet zsúfolásig tele figurákkal, arcokkal, és szerepekkel, ha közben mégis végtelen és kilátástalan magány uralkodik benne. Ezen ellentmondás legletisztultabb tételfilmje a szintén Kaufman által rendezett 2015-ös Anomalisa volt, amelyben a társas magányra ítélt főhős világát stílszerűen egymást tükröző bábok népesítik be. Nem véletlen, hogy a szereplők végül itt is bábszerű vonásokat öltenek a borús, össznépi zárójelenetben, amely egyszerre idézi meg a 8 és1/2-t, illetve Mindhalálig zene emblematikus fináléját.

 

A BEFEJEZÉSEN GONDOLKODOM (I’m Thinking of Ending Things) – amerikai, 2020. Rendezte: Charlie Kaufman. Írta: Iain Reid művéből Charlie Kaufman. Kép: Lukasz Zal. Zene: Jay Wadley. Szereplők: Jesse Plemons (Lucy), Jessie Buckley (Jake), Toni Colette (Anya), David Thewlis (Apa), Guy Boyd (Gondnok). Gyártó: Likely Stroy. Forgalmazó: Netflix. Feliratos. 134 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2020/10 61-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14674