KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
   2020/október
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: Színészek pórázon Az SZFE-botrány
• Hirsch Tibor: Gyógy-pontok, gyógy-pózok Magyar film, magyar doktor
• Kránicz Bence: „Csak így szeretnék filmet csinálni” Beszélgetés Horvát Lilivel
• Báron György: Történt-e valami New Jersey-ben? Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre
• Benke Attila: A rendszerváltás nagy generációja Beszélgetés Szalay Péterrel
• Soós Tamás Dénes: Beszélgetés Herendi Gáborral Egópárbaj
• Gelencsér Gábor: Örök varázs Tóth János kinematográfus – 2. rész
FILMZENE
• Orosdy Dániel: Egy marék hangjegy Ennio Morricone (1928-2020)
ELŐÍTÉLETEK KORA
• Benke Attila: Odüsszeiák Magyarországon Idegenek és hazatérők a magyar filmben
• Békés Márton: Keleten a helyzet változatlan Orientalista filmek Közép-Európáról
KÉPREGÉNY-LEGENDÁK
• Rusznyák Csaba: Legendás álmok a hőskorból Winsor McCay: Kis Némó Álomországban
FILMTÖRTÉNET
• Radó István: A paragrafusokon túl Egy filmdramaturg emlékei
DIGITÁLIS MÉDIA
• Borbíró András: Képközösség Együtt a neten
• Varga Zoltán: Szép sárkánypulóverek A Magyar népmesék és a YouTube
FIATAL OPERATŐRÖK
• Schubert Gusztáv: A láthatatlan kamera Beszélgetés Roder Andrással
FESZTIVÁL
• Schreiber András: Multikulti anzix Szemrevaló/Sehenswert
TELEVÍZÓ
• Pernecker Dávid: Meglógni a hétköznapokból J. G. Quintel
KRITIKA
• Barkóczi Janka: Társas magány Kocsis Ágnes: Éden
• Baski Sándor: A tökéletlen trükk Tenet
• Kovács Kata: Mogyoró van az ő tetején Lakos Nóra: Hab
KÖNYV
• Kelecsényi László: A sárkányeregető Zalán Vince: Kalandozások
STREAMLINE MOZI
• Jankovics Márton: A befejezésen gondolkodom Behavazva
PAPÍRMOZI
• Kragh-Jacobsen Søren: PAPÍRMOZI

             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar Műhely

Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre

Történt-e valami New Jersey-ben?

Báron György

Horvát Lili második nagyjátékfilmjében is női főhős történetét látjuk, ám közeget, stílust és nemzedéket váltott.

Kevés reménykeltőbb rendezői pályakezdést láthattunk az utóbbi évtizedben, mint Horvát Lili debütáns munkáját, a Szerdai gyereket, amely méltán aratott a világfesztiválokon, Karlovy Vary-tól Cottbusig. Jellegzetes első film volt: kicsi, szerény, ám sütött belőle az elvitathatatlan tehetség. Csak azért nem mondhattuk meglepetésnek, mert megelőzte néhány ígéretes rövid opus: az Uszodai tolvaj, s mindenekelőtt a Szerdai gyerek előtanulmányának is tekinthető Napszúrás. Dokumentarista pontosság, erős valósághűség jellemezte az utóbbi két munkát, s finom érzékenység is, ahogy a rendező esendő-küszködő hőseivel, elsősorban hátrányos helyzetű gyereklányokkal bánt, illúziók nélkül, ám részvéttel és megértéssel, olyan életteli világot rajzolva fel köréjük, amelyben a mai Magyarországra ismerhettünk.

Mondják, egy filmes sorsa nem az első, hanem a második játékfilmjénél dől el. Az elsőt még röpíti a pályakezdő lendület, egy jó mű, különösen a pálya elején, még lehet véletlen találat – érdeklődve és izgalommal várjuk ezért a rákövetkezőt. Öt év telt el a Szerdai gyerek óta, s az újabb nekifutásról már az első ránézésre elmondható, hogy szemben az érdes, nyers debütálással, érett alkotói munka. Ezúttal is női főhős történetét látjuk, ám Horvát közeget, stílust és nemzedéket váltott.

Főszereplője immár nem a társadalom mélyrétegeiből kitörni vágyó gyereklány, hanem tehetős, sikeres negyvenéves idegsebész. A sztori rejtéllyel indul, s ez, valamint a felső középosztálybeli közeg meghatározza a mű világát, az elbeszélés módját és stílusát. Márta New Jersey-ből települ haza, otthagyva kényelmes, jól fizető állását, s vállal helyette munkát egy lepusztult magyar kórházban. Erre a meglepő, akár önsorsrontónak is mondható váltásra azért szánja rá magát, mert egy kinti orvos-kongresszuson szerelembe esett budapesti kollégájával, Jánossal, akivel megbeszélték, két hónap múlva megadott napon és órában a Szabadság-híd pesti hídfőjénél találkoznak. Márta ezért felad mindent, tengerentúli házat, családot, barátokat, s hazatelepül. János nem jelenik meg a találkozón, amikor hősnőnk nagy nehezen rátalál és felelősségre vonja, hűvösen közli, nem emlékszik, hogy valaha is találkoztak volna. Innentől Márta már maga sem biztos benne, nem csak a fantáziájában létezik-e ez az életét meghatározó lángoló szerelem.

Az ilyesfajta enigmatikus történet, amelyben elmosódnak valóság és fantázia határvonalai, nem ismeretlen a filmtörténetben. A legismertebb darabja Resnais Tavaly Marienbadban-ja, amelynek férfi főszereplője másfél órán át bizonygatja a hősnőnek, hogy egy éve Marienbadban találkoztak, s akkor megbeszélték az újabb randevút, ám az elegáns, finom hölgy erről mit sem tud. Annak a filmnek az egészét áthatotta az álomszerű hangulat, amelyben nem kellett logikai fogódzókat, motivációkat, s tér-idő kontinuumot keresnünk, elég volt annyit tudnunk, hogy a történet biztosan nem tavaly játszódik és nem Marienbadban. „Történt-e valami tavaly Marienbadban?” – a modern filmművészet alapkérdése ez. „Történt-e valami New Jersey-ben?” – kérdezhetjük most Horvát Lili filmje kapcsán. Távoli az analógia, de jól mutatja, hogy a mozgókép nyelve különösen alkalmas arra a modern prózát is átformáló törekvésre, amely kétségessé teszi a különbséget álom és ébrenlét, képzelet és realitás között. Közelebb lépve, Horvát Lili új filmjének stílusa, világa inkább emlékeztet Kie¶lowski késői francia munkáira, kicsit távolabbról Enyedi szerelmes tündértörténetére, a Testről és lélekről-re, s valamelyest a Simon mágusra is. (Ha már a véletlenek dramaturgiájánál tartunk, Enyedi neve aligha véletlenül idéződik fel, elvégre ő Horvát Lili egyik mestere volt.) Ezeknek a történeteknek az alapkérdése az, amit Bergman, Tarkovszkij kapcsán, a mozgóképalkotó tehetség legfontosabb ismérvének nevezett: hogy miként tudja kreatívan felhasználni a filmkép természetében rejlő ambivalenciát, amely nem tesz különbséget valóság és képzelet, múlt és jelen között.

Bár a történet ismerős mintát követ, a rendező ezúttal nehezebb feladatot vállalt, mint első, minimalista stílusú, dokumentarista hangvételű művében. Míg abban a kisrealista ábrázolás természetes módon keretezte a mesét, s határozta meg a hősök sorsát-jellemét, ebben egy kevéssé érdekes-markáns felső közép-osztálybeli nagyvárosi világot rajzolt fel. Kézre állnak ennek a sémái is, s Horvát, kiváló operatőr-társával, Maly Róberttel, bőséggel használja az ismerős vizuális patronokat. Bár korábbi munkáit idézően be-bevillan a magyar valóság, konkrétabban a honi egészségügy nyomora, ezek a részek leválnak a történetről. A film egésze csillogó-elegáns közegben játszódik, amely túlzottan is fényesre csiszolt, időnként a turista-klipek és reklámok csábító világát idézi. Nem csak a belváros és az elegáns belbudai utcák külső totáljai, hanem az arcok-alakok beállítása-megvilágítása is. Kie¶lowskinál azért működött ez a könnyű, látványos filmnyelv, mert nála a történet súlya a hősök erős karakterére helyeződött át. Horvát Lili filmjében azonban a karakterek halványak, behatárolhatatlanok, nehéz velük együtt érezni, szinte beleolvadnak a környezetbe. Ez egyszerre forgatókönyvi és színészvezetési probléma. Ebben a történetben mégiscsak egyfelől egy kóros mániáról, másfelől egy mindent elsöprő szerelemről lenne szó. Míg a Szerdai gyerek egyik komoly vívmánya éppen a Dardenne-fivérekre emlékeztető visszafogott, érzelemszegény előadásmód volt, ez most akadozva működik. A játszóknak nem állnak a szájukra a nehézkes dialógusok, minimális érzelmeket mutatva, lényegében faarccal játsszák végig a filmet. Stork Natasa a főszerepben akkor a legjobb, amikor nem beszél és nem cselekszik, csak a portréját mutatják nagyközeliben, vagy az alakját-járását a távoli felvételeken. Az erős szuperközelikben az arcának egy-egy részlete többet mond el, mint hűvös, visszafogott, eszköztelen játéka. Láthatóan szereti a kamera, s ez ritka filmszínészi erény, színjátszói képességeiből azonban nagyon kevés villan meg, annak ellenére, hogy a történet erre kiváló alkalmat nyújtana. Ez bizonnyal tudatos színészvezetői, azaz rendezői döntés következménye, elvégre hasonlóan merev a szerelmét alakító Bodó Viktor, s az ifjú rajongóját játszó Vilmányi Benett is. Utóbbi például meglehetősen szenvtelenül jelenti be, minden különösebb előzmény, érzelmi háttér nélkül, hogy szerelmes a hősnőbe. De Stork Natasa arcán sem látszik nagy különbség aközött, hogy éppen önkielégít vagy elégedett a japán vacsorával. A történet sokáig kétféle értelmezést kínál, ám igazából egyiket sem tudjuk átélni, ha a szereplők nem élik át. Az egyik a kóros rögeszme volna. Ebben az esetben nincs szükség lélektani motivációkra, annak magyarázatára, hogy miért hagy ott egy sikeres amerikai doktornő csapot-papot, s költözik a világ másik végére. Ennek elfogadásához a mániát kellene eljátszani, hihetően, hitelesen. A másik lehetőség a hősnőt eluraló őrült, vak szerelem, amely a tetteit indokolná. Ám ebben az esetben látnunk-éreznünk kellene egyrészt a mindent lebíró szenvedélyt, később az erős kémiát kettejük között. Annyira legalább, mint a Szerdai gyerek ifjú hősnője és középkorú patrónusa esetében. Hogy a film vége melyik verzió mellett horgonyoz le, ha valamelyik mellett egyáltalán, azt nem árulnám el, legalább ennyi izgalom maradjon ebben a lassan csordogáló történetben.

A másfél órás játékidő ellenére sok a filmben az üresjárat. Mintha nem csak a magányos hősnő nem tudna mit kezdeni magával, hanem a történet sem vele. Körülbelül tíz perc után világos az alaphelyzet, s innen alig mozdul előre a végkifejletig a cselekmény. Sok a töltelék-epizód (például többször is értesülünk róla, hogy a főszereplő jobb orvos, mint ügybuzgó kollégája, kétszer is látjuk azt a tévébejátszást, amelyen János kisgyerekként csengő hangon énekel). A történet üresjáratait a hangulatos-dekoratív városképek és a zenei betétek hivatottak áthidalni. Utóbbiak közül különösen a Schubert-dalok idegenek a film hangvételétől, mert erős érzelmi töltésükkel nem fölerősítik a drámát – nyilván ez lehetett velük az alkotó célja –, hanem arra hívják fel a figyelmet, ami a pasztellesen felvázolt szerelmi történetből hiányzik.

Érthető, sőt, rokonszenves az alkotók törekvése, hogy deromantizálják a sztorit, megfosszák azoktól a szentimentális képi- és szövegpatronoktól, amelyek a romkomokat oly émelyítőekké teszik. Ám míg a Szerdai gyerek esetében történet, karakterek és elbeszélői nyelv harmóniájának örülhettünk, itt az egység megbomlik. A film világa steril és üres, nehéz belekerülnünk, együtt haladnunk a főszereplővel. Azért is fájó ez a kihagyott lehetőség, mert a mostani munkája sem hagy kétséget a fiatal rendező tehetsége felől: hogy hatásosan, folyékonyan beszéli a mozgókép nyelvét. Ám színészvezetői és forgatókönyvírói erényeiről a végeredmény ezúttal kevésbé győz meg. Vélhetően erősebb lett volna a film, ha az író Horvát Lili kevésbé lötyögős történettel, élettelibb dialógusokkal, kidolgozottabb forgatókönyvvel támogatja meg a rendező Horvát Lilit.

 Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre – magyar, 2020. Rendezte és írta: Horvát Lili. Kép: Maly Róbert. Zene: Keresztes Gábor. Vágó: Szalay Károly. Szereplők: Stork Natasa (Vizy Márta), Bodó Viktor (Drexler János), Nagy Zsolt (Barna), Vilmányi Benett (Alex), Luktás Andors (Dr. Fried), Tóth Péter (Pszichiáter). Producer: Csernátonyi Dóra, Horvát Lili, Miskolczi Péter, Gyártó: Poste Restante. Forgalmazó: Mozinet Kft. 95 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2020/10 12-13. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14671