Szocio+FantasyRomero élőhalottaiZombi politikónSchreiber András
Nincs még
egy olyan horror-monstrum, amely annyira húsba maróan emlékeztetne minket a
társadalmi töréspontokra, mint a zombi.
A sci-fi,
a fantasy vagy akár zombifilm rémálmai, antiutópiái, sötét erőkkel paktáló
mesebeli birodalmai nagyon is valóságos félelmekből táplálkoznak. A
fantasztikum a reális világ rothadásának, felbomlásának könyörtelenül pontos
varázstükre. Ha a szuperhősök közt polgárháború dúl, az intő jel, a valódi
polgárháborúk előérzete. A zombifilm társadalomkritikáját George A. Romero emelte
tökélyre hat filmből álló ciklusában (Az
élőhalottak éjszakája, 1968; Holtak
hajnala, 1978; Holtak napja, 1985; Holtak földje,
2005; Holtak naplója, 2007; Survival of the Dead, 2009). „Romero a
zombijárvánnyal kritizálja a valódi társadalmi betegségeket: rasszizmust,
szexizmust materializmust és individualizmust, amelyek bármely társadalmat kiszolgáltatottá
tennének a barbár hordáknak.” – írja Kim Paffenroth (Gospel of the Living Dead, George
Romero’s Visions of Hell on Earth, 2006). Romero ciklus-kezdő klasszikusát
a magyar néző most először tekintheti meg moziban. Kivételesen mi is a
felújítás eszközével éltünk, az egyetlen magyar nyelvű Romero-monográfia
(Orosdy Dániel-Schreiber András: A modern
horror mesterei: Fulci & George
A. Romero, Kontraszt Plusz, Pécs. 2014) ideillő, a zombifilm szociális
érzékenységét leginkább bizonyító részletével hívjuk fel a figyelmet a
bemutatóra.
*
A
zombifilmek (és általában a horror) alapképlete szerint az önző ember odavész.
A túlélés záloga – ha nem is mindenki számára – az összetartás. A szolidaritás
a társadalom kötőszövete. „Segíts magadon, és Isten is megsegít.” „Szeresd
felebarátod, mint tenmagad.” Aki cserbenhagy, az halálra van ítélve, az
önzőknek és individualistáknak nincs helyük a túlélők között. A modern
zombizsáner (így Romero opusai is) a túlélők zárt csoportjára fókuszál.
Paffenroth szerint Romero zombifilmjeiben a túlélők olyanok, akár a
mentőcsónakban rekedt maroknyi ember, akik között mindig van valaki, aki
önzésével hátráltatja a menekülést. „A tenger fölénye adott, de nem maga az
ellenség, mert az mindig a csoporton belül keresendő, a félelem és a
tudatlanság egymás ellen fordítja a túlélőket és szétszakítja a csapatot.”
Háborút,
viszályt, éhínséget és halált nem csak a zombik jelenléte okoz – az emberek
hibás döntései, át nem gondolt választásai, és kiváltképp rosszindulata teszi
eredményessé az élőhalottak pusztító támadását. A zombi nincs taktikai
fölényben az emberrel szemben – képtelen a gondolkodásra, nem tudja
kiszámítani, mikor érdemes lecsapni. A primitív élőhalottak egyetlen ereje
számbeli fölényükben rejlik, és abban, hogy mindig lesz a túlélők között olyan
ember, aki végzetes esendőségével (gyávaságával, kapzsiságával) felülírja a
leglogikusabb menekülési tervet.
A
zombifilmek apokaliptikus képsorai a János
jelenései mellett a reneszánsz képzőművészet klasszikus képeit, Dürer,
Brueghel, Bosch, Michelangelo haláltematikájú alkotásait is felidézik. A
kárhozat képzőművészete az ember pusztulását vizionálja; a vallásos világvége:
az emberiség vége. Az emberiség pusztulása: a társadalmak halála; a közösségek
eróziója egyenlő a világvégével.
George A. Romero
az Élőholtak-ciklusában a társadalom végzetes
működési zavarait veszi célba. A zombi-világvége a társadalom rothadása, a
zombipurgatórium maga a társadalmi megtisztulás.
Széles az
irodalma a civilizációk életelméletének (Spengler, Toynbee, Huntington etc.), a
társadalmak virágzanak és elhervadnak, az élőhalottak a végső rothadást
jelképezhetik egy efféle történelemszemléletben. Amióta Julia Kristeva
bolgár-francia filozófus, irodalomtudós bevezette az abjekt fogalmát, rendszeresen címkézik a horror
társadalomkritikáját vizsgáló írások a zombit abjektként. E fogalom körébe
olyan dolgok tartoznak, amelyek (kiiktatva az intellektust) zsigeri undort,
szorongást, félelmet és iszonyatot váltanak ki az emberben. Abjekt például a
rothadó hús, a holttest és az oszlásnak indult tetem, így tehát abjekt az
élőhalott is. Önnön múlandóságunkra emlékeztet. Tömeges megjelenésével a zombi
az egész emberiség pusztulását juttatja eszünkbe. Kiváltképp igaz ez Romerónál Az élőhalottak éjszakájában és a Holtak hajnalában – ezzel szemben a Holtak napja féligszocializált zombija,
a Holtak földje tudatra emelkedett
halvajárói az abjekt száműzésére tett kísérlet. Reményt ad, hogy van esély egy
egészségesebb világrend felépítésére.
Az élőhalottak éjszakája és a Holtak
hajnala zombijai elsősorban undort keltenek a nézőben. Ezekben a filmekben
a zombi a társadalmi betegségek hordozója, az önmagát felzabáló közösség és a
fogyasztói társadalom nyomorúságos monstruma. A Holtak napjában és a Holtak
földjében megjelenő, fejlődésre képes élőhalott viszont már szimpátiára
érdemes szörnyeteg, jogfosztott teremtmény: bevándorló, nyomorék, hajléktalan,
háborús veterán, kisember, akinek (akár az afroamerikai Bennek Az élőhalottak éjszakájában) nem jár
esély a rigid parancskultúrában. Ezekben a történetekben nem a zombi a beteg,
hanem a túlélők között maguknak tekintélyt követelő zsarnokok (az
osztagparancsnok a Holtak napjában,
illetve Kaufmann a Holtak földjében),
a zombi csak a szociális betegség tünete.
Árulkodók
Romero helyszínei az első négy Holtak-opusban.
A társadalmi betegséget jelzi már az is, hová menekülnek a főhősök a zombik
elől. Ez a hely Az élőhalottak éjszakájában:
vidéki családi ház. A Holtak hajnalában:
bevásárlóközpont. A Holtak napjában:
bunker. A Holtak földjében:
erődváros, hatalmas felhőkarcolóval. Az amerikai polgárjogi mozgalmak idején
született Az élőhalottak éjszakájában
a zombik a többségi társadalom elutasító válaszát jelenítik meg, a fekete főhős
halála (a fehér milicisták fejbe lövik) a rasszizmus kórságát ábrázolja. A családi
ház azt jelzi: a társadalmi betegségek minden otthonba betörnek. A politikai
hisztéria elől nincs menekvés, nem lehet igaz rá: „az én házam, az én váram”. A
Holtak földje főhőse, látván, hogy a
zombik betörtek az erődvárosba, megjegyzi: „Ami erős várnak épült, az most
csapdának bizonyul.”
Az élőhalottak éjszakájánál finomabb társadalmi kritikát fogalmaz meg
a Holtak hajnala – elvégre „csak” a fogyasztói
szemléletet veszi célba. A Holtak napjának
bunkere a Reagan-éra újrafegyverkezésének ideális helyszíne, a talpig farmerbe
bújtatott, feltehetően háborús veterán Csöpp, a kisember, akit a politika
kihagy a számításból (Reagan kormányzása idején számottevően csökkentek a
szociális juttatások). A Holtak földje
felhőkarcolója pedig egyértelműen a nagyratörő, materiális alapokra helyezett
világrend (a kifacsart kapitalizmus) helyszíne, a felhőkarcoló a Bush Jr.-éra
intervenciós politikájának kiindulópontja, de végcélja is egyben, a megtorló
háború mögöttes szándékát jelképezi, akár az olajjal átitatott, lángoló
dollárok Kaufman halálakor.
Az
erődváros Romero zombi-univerzumának csúcshelyszíne, amely magában foglalja,
szintetizálja az előző három rész összes helyszínét és velük együtt a hozzájuk
köthető szociális nyavalyákat. Oswald Spengler írja a Nyugat alkonyában: „A világváros kőkolosszusa áll minden nagy kultúra
életfolyamatának a végén. A lelkileg a vidék által megformálódott kultúrembert
saját teremtménye, a város először birtokába veszi, aztán birtokolja, majd a
maga teremtményévé, végrehajtó szervévé és végül áldozatává teszi. Ez a kőből
álló massza az abszolút város. Képe, ahogy félelmetes szépségével az emberi
szem fényvilágában megjelenik, a végérvényessé ‘vált’-nak egész fennkölt
halálszimbolikáját magában foglalja.”
Társadalmi
igazságtalanságokon csak az képes elgondolkodni, aki felfogja a helyzetet,
amibe került. A zombi tudatra emelkedésével válik szociokritikussá, mindaddig
puszta létével csak a társadalmi kórságokra emlékeztet. Ámde nem csupán a zombi
jelzi-hordozza a krízist. A faji kérdés hangsúlyos Romero Holtak-szériájában. (Már Az
élőhalottak éjszakájában is jellemzi a „normális” világot, de a Holtak hajnala második túlélő-szála úgy
indul, hogy egy renegátokra lecsapni készülő rendőrosztag mesterlövésze minden
faji kisebbséghez tartozót lemészárol, aki az útjába kerül). Legalább ennyire nyomatékos
a szexizmus megjelenítése. A Holtak
hajnalában a három férfi-egy nő felállású túlélőcsapat macsói kirekesztik a
nőt, sőt, egy ponton azt tárgyalják, mit kellene tenni, ha esetleg Fran teherbe
esett. A Holtak hajnalának ez a
férfiközpontúsága következik Az élőhalottak
éjszakájának félelemtől kábult, cselekvésképtelen nőfigurájából (Barbara),
és tart a Holtak napja erőszakos
katonái felé, majd némi harcos feminizmusban feloldást nyer a Holtak földjében, ahol már cselekvő,
harcos nőket is láthatunk (ahogy a Romero-szkriptből Tom Savini rendezte
1990-es Az élőhalottak... remake is mintha feminista megközelítésből
gondolná újra a nők cselekvőképességét).
A Holtak-szériában az eredendő bűn az
ember sajátja. A zombié legfeljebb annyiban, hogy egykor ember volt. Romero körforgás:
ember-zombi–ember; a humánum elvesztésével az ember élőhalottá lesz, majd a
tudatára emelkedett zombi emberibbé válik a túlélők zöménél. Kim Paffenroth
szerint a zombifilmek lehetőséget adnak, hogy szembesüljünk magunkkal: Romero
zombifolyama „fájdalmas ébresztő bűnös álmainkból”. Alábecsüljük az emberi
gonoszságot. Alábecsüljük a gonoszság társadalomporlasztó erejét. Ezt az
iszonyú erőt George A. Romero zombifilmjeivel felfedi előttünk. Tükröt tart az
emberiség elé: a zombik mi vagyunk.
Az élőhalottak éjszakája (Night
of the Living Dead) – amerikai, 1968. Rendező, operatőr, vágó: George A. Romero. Írta: John A. Russo, George A. Romero. Szereplők: Duane
Jones (Ben), Judith O’Dea
(Barbra), Karl Hardman (Harry).
Gyártó: Pannónia Szórakoztató Kft. Feliratos. 96 perc.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 15 átlag: 7.27 |
 |
|
