Magyar Műhely

Tolnay Klári 100

A tehetség nem akadály

Kelecsényi László

Mindent el tudott játszani. Tisztán és ártatlanul kelt át a történelem útvesztőin. Úrilány vagy munkásasszony – mindegy volt számára.

Százasok között – Idén nemcsak ő ünnepelhetné századik születésnapját. Vele egy évben született például Lukács Margit és Mészáros Ági is, de róluk szinte már csak beavatott színháztörténészek tudnak és beszélnek, Tolnay Klári emléke viszont ma is eleven. Nincsen műsorhét, különösen most, jubileuma idején, hogy valamelyik filmje ne bukkanna föl valamelyik tévéadó műsorán. Kellett valaminek lennie benne, ami a vetítéskényszeren és a műsortükör megtöltésének szükségességén túl életben tartja a filmképmásban megjelenő személyiségét.

Ugyan ki emlékszik rá, hogy milyen volt Blanche-ként A vágy villamosában? Talán nem őrzi semmilyen felvétel, ha mégis, ki tudja, kik voltak a partnerei? De Katyi s benne az ő éneklése esetleg nemcsak a filmtörténészek emlékeiben hagyott nyomot. Bár a legújabb Magyar Filmlexikon szerint a Ferencvárosban született, de származása mégis Palócföldhöz, nevezetesen Mohorához köti, ahol emlékmúzeuma működik immár. Vidáman mesélte magáról, hogy eredetileg apáca szeretett volna lenni, mert az angolkisasszonyokhoz járt, de aztán kereskedelmi iskolát végzett, és a bankszakmában próbált elhelyezkedni. Ám egyszer csak meglátta a Hunnia filmgyár hirdetését, hogy statisztákat keresnek. Így került bele, igaz, csak villanásnyi időre, a Lila ákác városligeti képsoraiba. Abban az évben, 1934-ben ennél nagyobb szerepet is kapott, a halhatatlanná lett Meseautóban, mint banktisztviselő lány a főszerepet alakító Perczel Zita oldalán.

Itt álljunk meg kicsit, hogy szemügyre vegyük, kik is játszották a fiatal lány szerepeket és milyen karakterek alakjában jelentek meg a vásznon. Az időrendet alapul véve, s csak az ismertebb nevekre figyelve: Bársony Rózsi, Ágai Irén, Turay Ida, Perczel Zita, Szörényi Éva képeznek egy valamelyest egységes vonulatot, amelybe látszólag Tolnay Klári (eredetileg Rózsi) is jól beleilleszkedik. Milyen ez a leány-ideál? (Figyelem! Nem lány, hanem régiesen: leány.) Először is aszexuális, a nemi vonzerő, mint olyan, nem szerepel a képességei között. A mama szoknyája mellett ül, a délutáni zsúron illedelmesen lesüti a szemét, a bemutatkozásnál elkapja kis kezét a gavallér tenyeréből. Magyarán olyan, mint a kor erkölcsi állapotát híven tükröző Az úriház ábécéje című kiadvány.

Szende vadóc – Ezt az ideálképet majd csak a harmincas évek végén töri meg a Muráti-Karády-Szeleczky triász. (Mindenki rakja a neki legmegfelelőbb sorrendbe kedvencei nevét.) Ők aztán alaposan feldúlják a férfiszívek nyugalmát. Van, amelyikük az eszével (higgyék el, azzal is lehet), van, amelyikük a testével, s olyan is akad, aki mindkettővel. Hogyan viszonyul ehhez a mi jubilánsunk? Sehogyan – és ez a szerencséje. Mert nem simul a szőkeség átlagába, és nem borzol pillanatnyi, ám múlandó kedélyeket.

Ő „csak” színész. Ennek bizonyságául két karakterisztikus, a korszak átlagszínvonalától és nőideáljától merőben eltérő szerepére hívnám fel a rajongói figyelmét. 1938 őszén mutatták be a Ráthonyi Ákos rendezésében készült A hölgy egy kissé bogaras című produkciót. A remek humorú Aszlányi Károlynak köszönhetően egy épkézláb, cseppet sem sematikus történet bontakozik ki előttünk, melyben megjelenik egy férfiaktól független, önálló nőtípus, aki mégsem abban leli örömét, hogy lábbal tapos az emberiség hímnemű egyedein. Lehet szeretni ezt a lányt, miként a pár évvel későbbi, 1940-es A szerelem nem szégyen – szintén Ráthonyi Ákos rendezte film – francia nevelőnőjét. Úgy látszik, hiteles és fenntartás nélkül kedvelhető nőfigurákat importálnunk kell.

Csendes sztár – Sztárokra pedig nincsen szükség, hirdette az 1945 utáni politika. A sztárokat elzavarták, vagy mentek szépen maguktól is. Nem várták meg, míg küldik őket, olykor börtönbe, mint Fedákot vagy Kiss Ferencet, olykor csak mélyen saját művészi nívójuk alá (Mezei Mária). Aki menekült, okkal vagy ok nélkül tette, mint a Szálasival bizonyítottan kollaboráló Páger, vagy a jobboldal bűvkörébe szorult Muráti, Szeleczky. Tolnaynak nem akadt ilyen gondja. Mivel nem foglalkozott a politikával, a politika sem foglalkozott vele. Másban is szerencséje volt. A szerepképmás, amely minden jelentős színész sajátja, nem kötötte az elmúlt történeti korhoz. Még a nagy Karády is ezen bukott el 1945 után. Hiába az antifasiszta múlt, ha a kommunista diktatúrának nincsen szüksége dívákra. Különben is, az operett nagyasszonya, azaz Honthy Hanna mindenkit sikeresen kiutált maga mellől.

Tolnay Klári Katyiként őrződött meg a nézőtér emlékeiben. Egy vidéki lány, akit kirúg a színi felvételijéről a nagyszavú aktor, úgy áll bosszút elmeszelőjén, hogy cselédnek szerződik hozzá. A boldogvég, lévén, hogy a film – ismét csak a férj, Ráthonyi Ákos rendezésében – 1942-ben került közönség elé, garantált. Betétdalai, melyből négy is van, vetekedtek Karády slágereivel, s az is előnyük, hogy nem lettek soha betiltva.

Egy színésznő elindul – Gyorsan asszony lett a leányból. Tolnay művésznő idejében szerepkört váltott. Ő, aki – nem úgy, mint pályatársnői – soha egyetlen napot nem tagadott le az életkorából, már harmincas évei elején megtört nők szerepében jelent meg a filmvásznon. Pedig mindig legalább tíz évvel kevesebbnek látszott anyakönyvi életkoránál. Ennek köszönhető, hogy negyvenévesen még Júliát és nem Capuletnét formázta a Madách színpadán.

Emblematikus szerepe lett egy sematizmusba hajló mozgókép 1949-ben. Egy asszony elindul a címe az elfeledett darabnak, melyben egykori úriasszonyként gyári munkásnak áll, és férfiakat megszégyenítő bátorsággal fordul szembe a múltjával. Ám mégsem ezért kapott Kossuth-díjat, két egymást követő esztendőben, 1951-ben és 1952-ben. Az elsőt színpadi alakításaiért, a másodikat pedig a Déryné címszerepéért. Előleg volt ez a két alkalom; akkor még az elvtársak évente szórták a politika ajándékait az arra érdemesek közé. Révaiék imádták az operettet, s a honi színművészet úttörő hősnőjének sztorija még némi nacionalizmust is hordozott, amit – bármily furcsán hangzik ma már – a Rákosi-korszak kedvelt (Rákóczi hadnagya, Gábor diák).

 A fontos asszonyszerepek csak ezután következtek. Ha egyetlen szóval kívánnánk jellemezni az eljátszott nők legfőbb vonását, nem a szépségét emelnénk ki, mert az múlandó, hanem a harmóniáját. Tolnay Klári derűt sugárzott a Mese a 12 találatról, a Micsoda éjszaka, a Fűre lépni szabad képkockáin.

Vetítsük le, ha emlékezetből is, Makk Károly halhatatlan bohóságának egy hosszabb jelenetét. A színésznő színésznőt játszik az úrilány/munkásfiú főtémájú szerelmi komédiában. 1960-ban járunk; egy ismeretlen egyetemi kisvárosban, ám a forgatási helyszín Veszprém. Este van egy táncos szabadtéri étteremben, ahol éppen Kovács Erzsi énekli a film slágerré vált betétdalát. „Rejtély – ez a szív egy nagy titok / talányos rejtély” és így tovább. A szórakozóhelyen ott ül a két család, a parketten meg a fiatalok. Éppen faséban van mindenki a másikkal. Az apa (Páger) felpofozta a lányát, az anya (Tolnay) összeveszett a férjével. S akkor Páger felkéri a lányát (Polónyi Gyöngyit). A végén rokizni kezdenek. Tolnaynak két rövid snittje van – Oscar-díjas másodpercek. Amikor vérpezsdítő ritmusra vált a zene, körbepillant, hol egy férfi, akit táncba lehetne vinni. Amikor pedig Páger megcsinálja az átdobós figurát, riadtan nézi, nem tört-e ki a lánya lába. Ilyesmit nem lehet tanítani, csak nézni és élvezni.

Átváltozó művészként jelent meg a Nem ér a nevem című nyári bohóságban. Három arca van: egy fásult, egy kiglancolt és egy természetes szépségű. Merthogy szép is volt, ezt eddig nem mondtuk. Úgy volt szép, hogy a szépsége nem kopott meg sosem. Hány nevet lehetne idemásolni, híres, tehetséges színésznőkét (nagy sértődések esnének), akinek csak pár jó évük volt. Valami megtört bennük vagy elveszett belőlük, kiégtek, elhervadtak, megkeseredtek. Tolnay sosem. Őrizte a harmóniát, a derűt és nyugalmat. Nem akart örökifjú lenni, és éppen így mégis az maradt. Tudta, hol a határ, mi való neki, s mi nem. Okos nő volt – privátban is, nemcsak színpadon. Egy klasszikussá nemesedett tévé-játék igazolhatja ezt: Ők tudják, mi a szerelem. Hubay Miklós egyfelvonásosában már idős asszony, aki újra kikosarazza évtizedek múlva megint jelentkező kérőjét, aki nem más, mint a világhírű zeneszerző, Hector Berlioz. Minek elrontani a múltat egy bizonytalan kalandért, érzelmi kihágásért.

Ezt tudta Tolnay. Filmjeinek listája hosszú hasábokat töltene meg itt. A tanulságuk, vagy nagyképűbben az üzenetük, szinte mindnek ugyanez. Nem véletlenül játszotta Örkény Macskajáték darabjában a kockázat nélküli életet választó, mindig biztonságot kereső idős asszony szerepét. Az élet őt igazolta.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2014/08 23-25. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11736

Cikk értékelése:

szavazat: 138 átlag: 5.63