Mátyássy
Áron filmrendező, aki a 2009-es és 10-es Magyar Filmszemlén három díjat is
elnyert, új mozifilmjét forgatja.
A Gryllus Dorka, Simon Kornél
és Lengyel Tamás főszereplésével készülő Víkend
egy tragédiába torkolló erdélyi túráról szól, amelyet számos cikkben az első
igazi magyar thrillernek aposztrofálnak.
*
Mennyire igényelt megfeszített munkatempót
a Víkend forgatása?
Eddig
huszonhét napot forgattunk. Ebből néhány napot Erdélyben, húsz napot pedig a
Bakonyban és a Bükk-hegységben. Az elmúlt években tévésorozatot csináltam, ami
nagyon gyors tempójú munkát igényel, éppen ezért magabiztosan indultunk neki a
forgatásnak. Azt hittük van gyakorlat a kezünkben, tudjuk, hogyan kell gyorsan
forgatni, de fél nap alatt kiderült, hogy ez nincs így. Egy játékfilm
vizualitása, kamerahasználata, a színészekkel való munka egészen más módszert
igényel.
Hogyan jutottatok eredményre a
címválasztásnál?
A
könyv első változatát nem én írtam, hanem Tóth Csaba és Gál Péter. Ők adták a Víkend címet a projektnek, ami
rajtamaradt. Aztán megvitattuk, hogy magyarítva, vagy angolként használjuk. Nem
véletlen egyébként a cím, hiszen a történet egy hétvége alatt játszódik. Egy
sikeres budapesti ügyvéd házaspár és egyik fontos ügyfelük vadászattal akarják
megünnepelni az elsőfokú felmentő ítéletet. Az erdőben azonban az ügyvédnő
eltalál egy helybélit, aminek pillanatokon belül súlyos következményei lesznek.
Az eldugott hegyi közösséggel kialakult konfliktuson túl az is kiderül, hogy
egymással sem voltak mindig őszinték…
Miért szeretted volna filmre vinni ezt a
történetet?
Nagyon
tetszett a forgatókönyvben, hogy a természetben játszódik, egy vad világvégi
helyen, ahol az otthonról hozott magabiztossággal érkező sikeremberek
szembesülnek azzal, hogy itt nem a városban megszokott játékszabályok érvényesülnek.
Pillanatok alatt kerülnek kiszolgáltatott helyzetekbe, rá kell eszmélniük, hogy
itt nem az ő kezükben van az irányítás. A természet valahogy lerántja a maszkot
az emberekről, és egy idő után mindenki kénytelen színt vallani. Ezt a
szerkezetet nagyon érdekesnek találtam.
Egyetértesz az „első magyar thriller”
zsánerfilm besorolással?
A
műfaji besorolással természetesen. Amikor két évvel ezelőtt leültünk
konzultálni a Filmalappal, azt kritizálták a korábbi verzióban, nem világos, mi
pontosan a műfaja. Két irány mutatkozott, vagy elvisszük thriller irányba, vagy
karakterdrámát csinálunk belőle. Azzal, hogy ez lenne az első magyar thriller,
nem értek egyet. Volt egy kisebb vitám korábban a marketingesekkel arról, hogy
ez nem fedi a valóságot.
De kétségkívül jót tesz a filmnek!
Igen,
de nem gondolom, hogy ez bármit is hozzátesz a sikerhez. Ellenben, ha annyit
írnánk elé, hogy „magyar thriller”, jól körülírnánk a fehérholló jellegét.
Tényleg nem sűrűn nyúlnak a magyarok ehhez a műfajhoz.
Nagy hangsúlyt fektettek a vizuális
effektekre?
Az
volt az elsődleges koncepciónk ezen a téren, hogy megdöbbentő természeti
környezetben tudjunk forgatni. Ez megvalósult. A látványvilágot a természet
adja, ahogy a korábbi munkáimban is. Túl nagy akciók, vizuális trükkök nem
férnek meg a filmben, itt nincs is rá szükség. Lesznek ritkán látható
természeti képek, és szeretnénk, hogy szereplőink egyre durvább helyekre
jussanak el, hogy a fináléban találkozzanak a természet leginkább fenyegető
arcával. Erdélyben találtunk karcos hegyeket, amelyeket bátor turistáknak, és
nem filmeseknek találtak ki.
Hogy éritek el, hogy ne utánozzátok az
amerikai mintát, és mégis élvezhető, akár nemzetközi piacon is helytálló filmet
alkossatok?
Mostanában
ezen sokat gondolkozunk, mert folyamatosan vágjuk a filmet és már kezd
körvonalazódni, hogy fog kinézni az egész. Hétköznapi szemmel nézve iszonyat
mennyiségű pénzből forgatjuk, de az amerikai filmek nagyságrendekkel drágábbak.
Az mindenképpen meglátszik, hogy egy filmet 37 nap alatt, vagy 70 nap alatt
kell leforgatni, és érződik az is például, hogy hány statisztát engedhet meg
magának a rendező. Az eredeti elképzelésemhez képest jobban fognak a latba esni
a szerzői filmes jegyek, az operatőr stílusa, a vágás, a zeneválasztás is
hangsúlyos lesz. Talán ez fogja megadni a film speciális ízét. Mai
társadalmunkra jellemző karakterek vannak benne, és talán lesz olyan
vizualitása, ami nálunk még nem annyira megszokott. Az operatőrünk, Győri Márk
korábban a Varga Katalin balladája
című filmben a szűkös anyagi lehetőségek ellenére hatásos és látványos képeket
alkotott. Az már most érződik a filmben, hogy nem tud úgy kinézni, mint egy
amerikai blockbuster, helyette lesz benne valami személyesség.
A thriller műfajnak kultúrája van
külföldön. Nálunk miért nem alakult ki ez a kultúra?
Van
egy elképzelésem, ami nem biztos, hogy igaz. Szerintem Magyarországon az
elismeréseket, szakmai sikereket az 1960-as évektől azok érték el, akik inkább
szerzői filmeket csináltak. Nálunk a film a kultúra támogatásának volt része,
Amerikában pedig egész piac, iparág alakult köré, és súlyos anyagi érdek
fűződik a műfajok ápolásához. A magyar filmkultúra arra ösztönözte a filmeseket,
hogy személyes történeteket meséljenek, a szerzői attitűd érződjön, és
személyre jellemző stílusa legyen az alkotásoknak. A filmes zsánerek közül csak
a vígjátéknak, drámának, melódrámának van hagyománya itt. A thriller műfajában
amúgy szerintem minden ugyanúgy tud működni, mint egy drámában, csak egy
másfajta gondolkodást igényel, leginkább a dramaturgiában. A forgatókönyvírónak
és a rendezőnek hátra kell lépnie, és szabad teret engedni a műfaji
alapelveknek. Az utóbbi évtizedekben nálunk is az amerikai filmek uralták a
filmes piacot, és felnőtt egy generáció, akikben megszületett az igény, hogy a
francért nem csinálunk ilyen filmeket. A Halálkeringő,
az Utolér (Dyga Zsombor filmje), és A berni követ ilyen próbálkozások
voltak, és jól is tudtak működni. Sokan szitokszónak tekintik az iparos munka
kifejezést, de nem feltétlen az. A berni
követ például egy precíz, végiggondolt forgatókönyvből készült, a
dramaturgiából jön a hatásmechanizmusa, folyamatosan nő a feszültség, amihez például
kell a párhuzamos montázs, a rendező, az operatőr és a színészek is hozzá
tudták tenni azt a pluszt, amitől igazán remek film lett. Természetesen a
sikerhez kellett Köbli Norbi szövege, hiszen a forgatókönyv belső szerkezetétől
működik a thriller.
Mennyire adsz szabad kezet a színészeidnek?
Azt
próbálom elérni, hogy ne legyenek kérdései a színészeimnek, merthogy világos
számukra, mi-miért történik az adott jelenetben. A rendezőnek el kell érnie,
hogy a színész komfortosnak érezze magát, bármilyen brutál dolgot kell
játszania. Szerintem az is alapvető, hogy a színész úgy érezze, számára
vállalható, értékes film készül, amivel oda tud állni a közönség elé. Sok
kevésbé sikerült magyar filmben érzem, hogy a színészek feszengnek – nagyon
átjön, ha problémáik vannak a munkával, amit csinálnak. Rendezőként mindent meg
kell tenni, hogy a színész teljesen oda tudja adni magát, és ha ehhez az kell,
hogy valamit átírjunk, kihúzzunk, hozzátegyünk, akkor legyen. Most is volt
olyan jelenet, amit elképzeltem, és a színészekkel történt beszélgetés után
kiderültek problematikus dolgok. Végül úgy oldottuk meg, hogy írtam hozzá egy
kis jelenetet, amit szintén felvettük, így tiszta lesz minden.
Lengyel Tamás és Simon Kornél egyre
népszerűbb. Tudatos volt, hogy kettejüket választod a férfi főszerepekre?
Az a
vicces a dologban, hogy 2010-ben kértük fel őket a film főszerepére, és azóta
váltak ilyen emblematikus színészekké. Érdekes az is, hogy a Hajnal Tímeá-ban is ők ketten játsszák a
főszerepet. Amúgy nagyon prózai oka van annak, hogy főszereplők a Víkendben: csináltunk egy castingot.
Tamás karakterére másfajta figura volt megírva a könyvben, de végignéztük a
korosztályában a színészeket, és őt találtuk a legalkalmasabbnak. Kornél
esetében is az volt, hogy leginkább ő hordozta azt a jelentést, amit a filmben
be kell töltenie a figurájának. A válogatás a rendező számára fontos, lehetőség
arra, hogy láthassa a forgatás előtt életre kelni a karaktert. Jön tíz
tehetséges színész, és meg kell találni közöttük azt, akit legjobban eltalál a
karakter.
A női főszerepet alakító Gryllus Dorkában
például mi fogott meg?
Ugyanúgy
egy próbafelvétel során ébresztett rá, hogy ő a tökéletes színésznő a szerepre.
Nekem nagy dolog volt, hogy eljött a castingra, pedig éppen Berlinből érkezett
haza. Igazán tűzről pattant nő, és akit játszania kell, szintén magabiztos
lány, igaz arrogáns és néha már bicskanyitogató dolgai is vannak. Ezt a
talpraesettséget láttam meg Dorkában, de megmutatta azt is a próbafelvétel
során, hogy milyen elesettként, vagy elbizonytalanodva.
Volt olyan színész, akinek különösen
örültél, hogy szerepelt a filmedben?
Nagyon
örülök, mindenkinek, aki el tudott jönni a filmbe. De például van egy Fővadász
nevű karakter a filmben, aki a vadásztúrát szervezi. Erre a szerepre Szabó
Domokos jött el, akit Hajdu Szabolcs társulatából ismertem, és legtöbbször Hajdu-filmekben
látjuk őt. Először idősebbnek képzeltük ezt a karaktert, de az ő habitusa
megcsinálta a figurát. A helyi legények is érdekes karakterek, abba a csapatba
remek erdélyi színészeket találtunk.
Nyílt levelet írtál a Coming out egyik degradáló
stílusban írt kritikája miatt. Elolvasod a rólad írt kritikákat?
Igen,
de a filmjeim kritikájától nem szoktam kifakadni. Ez egy Facebook-bejegyzés
volt, amit aztán a hetilap leközölt, így lett „nyílt levél”. Vicces, hogy utána
sok kommentelő azt hitte, én rendeztem a Coming
out-ot. Nyilván hiú annyira az ember, hogy érdekli, mit szólnak a
filmjéhez. Amíkor én szocializálódtam a magyar film világában, nulla forint
volt marketingre, az a kép élt bennem, hogy a kritika hivatott pótolni ezt az
űrt. A berni követ kapcsán láttuk,
hogy tízből kilenc pontot adott rá szinte mindenki, az egy hét alatt megjelent
tíz lelkes kritika miatt nagy zsongás lett a film körül, ami mellesleg az
alkotónak is nagyon jó érzés. Nagyon sok olyan kritika van, ami habár közhelyes
ezt mondani, de építő jellegű. Mostanában áthelyeződött az internetes, blogozó
kritikaírása a hangsúly, annak viszont az a melléktulajdonsága, hogy klikkre,
lájkra megy a dolog, és egy frappáns cím gyakran megtévesztő. Nem bánom
egyébként, hogy megírtam azt a levelet, amiből aztán újságcikk lett. Nyilván a
filmkészítők ne ugassanak bele a kritikusok dolgába, de a színvonal maradjon
meg. A Magyar Filmművészek Szövetségében van kritikusi szakosztály, tehát
elvileg egy hajóban evezünk. Fontos lenne, hogy elérjük, hogy ne legyen ciki
kimondani azt, hogy „magyar film”. És még valami: szeretünk általánosítani.
Pálfi György, Fliegauf Bence, Tarr Béla, Mundruczó Kornél világszerte pozitív
megítélésnek örvendenek. Érdekes, hogy amikor a magyar filmekről
általánosságokat mondanak, akkor soha nem az ő és sikeres pályatársaik filmjei
alapján születnek a tételmondatok, hanem kevésbé sikerült, feledhető filmek
alapján. Amerikában az évi többezres termésből tíz filmből lesz Oscar-jelölt,
azok közül is csak néhány tetszik az embernek. Szerintem nem olyan gáz, ha egy
tízmilliós országban évente csak néhány igazán ütős film van.
