Könyv

Györffy Miklós: Mágia és mesterség

A Bergman-univerzum

Murai András

Györffy Miklós a teljes életmű ismeretében bővítette és gondolta újra 1976-os Bergman-monográfiáját.

Bergmanról írni „számomra régóta személyes ügy”, olvashatjuk Györffy Miklós vallomását könyvének – Mágia és mesterség. Ingmar Bergman művészete – előszavában, és rögtön az ötszáz oldalas monográfia legelején lelki rokonságot érzek a szerzővel. Talán ő is arra gondol, hogy Bergman azon alkotók közé tartozik, akiknek filmjeit nem csak filmtörténeti jelentőségük miatt veszi elő újra és újra a szerzői filmek kedvelője, hanem azért is, mert az élet alapkérdéseiről olyan kíméletlen őszinteséggel és általános érvénnyel beszél, hogy filmjei sokadszorra is a szembesítés eszközeivé válnak. Bergmant nézni kész önterápia.

Újítás és ismétlés kettőssége jellemzi Györffy Miklós majd’ negyven év után másodszor megírt Bergman-pályaképét. Az első, 1976-ban megjelent könyv az 1972-ben készült Jelentek egy házasságból ismertetésével zárult, az akkor 54 éves Bergman több mint 35 mozifilmet rendezett, ennél is több forgatókönyvet írt, és néhány tévéfilmet is készített. Az addig is rendkívül gazdag életmű ezt követően további 16 mozi- és tévéfilmmel, és közel egy tucat szépirodalmi munkával bővült kivételesen nagyszabású alkotói pályává. A most már a teljesség igényével készült Mágia és mesterségben Györffy rendkívüli alapossággal veszi sorra az összes művet, az 1944-ben íródott első forgatókönyvtől a 2003-ban bemutatott Sarabande-ig bezárólag (csak néhány korai tévéfilm, és egy kései könyv, a felesége betegségét és halálát dokumentáló Három napló maradt ki). A Bergman pályáját annak belső logikája alapján kitűnően tagoló könyvben valamennyi filmjéről hosszabb-rövidebb elemzést olvashatunk, és a jól ismert filmtörténeti klasszikusok mellett olyan érdekességekről is tájékozódhatunk, mint a nálunk kevésbé ismert időskori művek (Képcsinálók, 2000, Áldottak, 1985), vagy a nehezebben hozzáférhető korai forgatókönyvek és rendezések (1944 – 1949). Ugyanakkor a Mágia és mesterség gyenge pontja szerintem épp itt, a filmek gyakran hosszú leíró bemutatásában található. Ez különösen ott okoz problémát, ahol nem lehet a művet egyértelmű történetként leírni (Persona, Suttogások, sikolyok).

A lezárult életmű más perspektívába helyezi a korábban már elemzett alkotásokat, így az olvasó nem egyszerűen egy bővített kiadást vehet a kezébe: minőségét tekintve is új könyvről van szó, még ha több helyen oldalak, sőt teljes fejezetek kerültek is át az elsőből a Mágia és mesterségbe. Az egyik változás, hogy Györffy eltávolodik, ha nem is szakad el teljesen a hatvanas és hetvenes években oly gyakori, Bergman-filmek értelmezésére jellemző filozófiai, leggyakrabban Sartre-ból és Kierkegaard-ból levezetett magyarázatoktól. „Bergmanban szokás volt filozófust látni, holott ő egyáltalán nem tartotta magát annak és tényleg nem is volt az” – írja Györffy korábbi önmagát is felülbírálva. Különösen az önéletrajzi munkák (Laterna magica, Képek), valamint a fikciós formába öntött családi történetek (Fanny és Alexander, Legjobb szándékok, Vasárnapi gyerekek, Öt vallomás) ismeretében élet és mű, szerző és a szerzői film szoros összekapcsolódása lesz az oeuvre megértésének kulcsa. Rendszeresen kezdődnek például fejezetek Bergman zaklatott magánéletére vonatkozó leírásokkal, az életrajzi adatokat aztán Györffy összeköti a filmekkel, és magyarázatokat talál bennük a rendező jellegzetes, monomániásan ismétlődő témáira vonatkozóan. Feltűnően sokat idéz Györffy Bergmantól, elemzéseiben gyakran támaszkodik a szerző saját filmjeiről kialakított álláspontjára. A filozófiai-teológiai megközelítést tompító értelmezések mellett ezért is nehezen érthető, miért ragaszkodik Györffy továbbra is a Trilógia elnevezéshez a Tükör által homályosan, az Úrvacsora és a Csend hármasa kapcsán, mikor kiemeli, hogy maga Bergman is értelmetlennek tartja a trilógia-magyarázatot.

Izgalmas a könyvben nyomon követni a Bergman-univerzum kibontakozását. Ugyanis Györffy, aki rendkívül felkészült ismerője a Bergman-világnak, különösen nagy hangsúlyt helyez az életművet összetartó motívumok keresésére és felmutatására. Miközben szigorúan kronologikusan halad, folyamatosan előre- és visszautal a filmeket összekötő témákra, a Bergmannak köszönhetően világhírnévre szert tevő alkotótársakra, a színházi munkához közel álló dramaturgiai megoldásokra. Beszédes például ebből a szempontból, ahogy az egyáltalán nem egységes Bergman-életmű első filmjeiben, amikor a kezdő svéd rendező az olasz neorealistákat másolja, Györffy meglátja a később jellegzetesen bergmanivá váló reménytelen szülő – gyermek, apa – fiú kapcsolat témáját.

A gondosan szerkesztett könyvben sajnos nincsenek képek, e hiányérzetet viszont enyhíti a szerző részletező, szemléletes és közérthető stílusa.

Európa Könyvkiadó, Budapest, 2014.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2014/08 46-46. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11718

Cikk értékelése:

szavazat: 273 átlag: 5.59