|
|
|
Láttuk mégLautrecTamás Amaryllis
Roger Planchon színházi rendező élvezetes, lendületes, hóbortos filmmel adózik a lautreci sorsnak: fittyet hányva sznobizmusra, lila művészieskedésre. Az életörömre és az élmények bő áradására koncentrál, amikor bemutatja a vérrokonok nászából született tragikomikus bohém, piktor-fenomén földi pályájának 37 esztendejét. Minden pátosz nélkül teszi ezt Régis Royer is. Végigjárja–bicegi–táncolja–repüli–kajánkodja a Golgotájához vezető utat, hűen a lautreci önmeghatározáshoz: „pusztán lábjegyzet kíván lenni a festészet történetében”. Sosem volt kalandként tekint az élet lehetőségére, s ebben nemesi származású szülei – felülemelkedve jón és rosszon – törhetetlen kitartással támogatják.
Lautrec saját természetes megérzéseit követi – cselekedeteiben, gondolatainak zabolázhatatlanságában. Gigantikus teremtőképessége: szanaszét sugárzó, játékos energiatenger. Épp akkor jut el a létezés szent dimenzióihoz, a szeretethez, az együttérzéshez és a közösség vállalásához, amikor túllép a kultúrák által rá testált parancsokon és tiltásokon. Része a világnak, ahogy a világ is része személyének – ennyi az életfilozófiája. A becsületesen józan curriculum vitae pedig így hangzik: „A művészethez nem kell pátosz. A mindennapi kegyetlenség is elég...”
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1180 átlag: 5.54 |
 |
|
|
|
