KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/november
KRÓNIKA
• (X) : Katapult Szinopszis Pályázat
• Kúnos László: Sven Nykvist (1922–2006)
• (X) : A Cinetel Kft. őszi DVD megjelenései
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: Bódy éji dala A személy mint műalkotás
• Varga Anna: Budiwood Magyar zsáner
• Hirsch Tibor: Hét bőr Taxidermia
• Kolozsi László: A test filozófiája Taxidermia
• Schreiber András: A producer felelőssége Beszélgetés Andrew G. Vajnával

• Géczi Zoltán: A törvényen kívüli rendező balladája Kinji Fukasaku
FESZTIVÁL
• Báron György: Napszépe és éjkirálynő Velence

• Nevelős Zoltán: Négyórás töredék Gyilkos arany
VÁROSVÍZIÓK
• Kelecsényi László: Vászonszerelmek Mozipest
• Lajta Andor: Fórumtól Puskinig
TELEVÍZÓ
• Hungler Tímea: Tetemre hívás Helyszínelők
• Reményi József Tamás: A viszkis Magyar plazma
KRITIKA
• Báron György: „egy kandi szem azért leskel reánk...” Ede megevé ebédem
• Stőhr Lóránt: Egy tiszta film Madárszabadító, felhő és szél
• Muhi Klára: Film-emlékmű Mansfeld
• Vajda Judit: 56 gyermekei Budakeszi srácok
• Barotányi Zoltán: A hidegről jött ember Kellemetlen igazság
• Bíró Yvette: Varda kikötője L’Ile et Elle
LÁTTUK MÉG
• Kárpáti György: Egy bolond százat csinál
• Vajda Judit: Mennyei háború
• Ádám Péter: Eladó a szerelem
• Ádám Péter: Élj és boldogulj!
• Kolozsi László: A nagy fehérség
• Vízer Balázs: Brazil ritmus
• Varró Attila: Az ember gyermeke
DVD
• Pápai Zsolt: Harakiri
• Csillag Márton: Aeon Flux
• Tosoki Gyula: Mr. Tűsarok

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Kellemetlen igazság

A hidegről jött ember

Barotányi Zoltán

A grafikon is lehet sokkoló. Al Gore propagandafilmje az ember okozta globális felmelegedésről.

 

Alighanem mindannyian emlékszünk Al Gore-ra, Clinton amerikai elnök egykori helyettesére, aki mint közismert monomániás (szó szerint „egy-ügyű” ember), egyszerre volt tisztelet és gúny céltáblája hazájában. (Jól tudjuk, az amerikaiak amúgy is szeretik a „Mi az első teendő az elnök halála után? – Azonnal likvidálni az alelnököt!” típusú vicceket). Ám Al Gore, miután egy paraszthajszállal (továbbá, mint hívei azóta is vallják: csalárd módon) elvesztette az emlékezetes 2000-es választásokat, talált magának más, hasznos elfoglaltságot, bizonyítva, hogy nem azért járt egykoron egyetemre, hogy utólag minél többen kérhessenek tőle protekciót.

Az ex-alelnök az utóbbi hat évben fáradhatatlanul járja az országot, és megállás nélkül harcol az üvegházhatású gázok, mindenekelőtt az emberi eredetű (antropogén) széndioxid-kibocsájtás ellen, nagyhatású előadásokban hívja fel a közvélemény, mindenekelőtt a fiatalok figyelmét arra, milyen tragikus hatásai lehetnek a fokozódó üvegházhatás generálta globális felmelegedésnek. Erről a misszióról szól Davis Guggenheim Kellemetlen igazság című dokufilmje, amely, követve Gore-t országos körútján, végül rekonstruál egy meggyőzőnek tűnő s mindvégig szórakoztató előadást.

Félreértés ne essék: a Kellemetlen igazság a maga nemében tökéletes alkotás – nagy hatású propagandafilm, amely korrektül felmond egy zárt logikai rendszerben mozgó teóriát, s annyi bizonyítékot tálal nézője elé, hogy az nem állhat fel egy kézlegyintéssel a moziszékből.

Mindehhez számos tényező szükségeltetik: mindenekelőtt egy kiváló, mondhatni szuggesztív előadó, aki nem mindennapi retorikai adottságokkal rendelkezik, s a szakkifejezéseket is pontosan, jó helyen alkalmazza. Gore minden szaván érezhetjük, hogy mondanivalóját százszor is átgondolta, s a tényeket, vélekedéseket és állítólagos következményeket bármikor képes logikus rendbe állítani – így azután a nézőben joggal kelthet olyan érzést, hogy itt és most egy kompakt, ellentmondásmentes tudományos rendszer titkaiba nyer bebocsáttatást. Ehhez nem habozik bevetni olyan szemléltetőeszközöket, melyeket a notórius tévénéző eddig legfeljebb a Mindentudás Egyeteme ismeretterjesztő előadásaiban láthatott: Gore nem zavarodik össze, ha koordinátarendszerek közt szaladó hektikus vonalakat lát, s nem is kezd elfogódottan a papírjai között turkálni. Mi több, látszólag papír sem kell neki: az előadás flottul halad a maga útján, s a vászonra vetített összefüggések szabályos ritmust diktálnak a mondanivalónak. S akkor még nem is beszéltünk a fotó- és természetfilmes illusztrációkról: tessenek csak figyelni: íme, húsz-harminc-ötven-hetven éve még ott volt a gleccser, most meg (sajnos nem eléggé) hűlt helye! Szemünk előtt omlanak jéghegyek a tengerbe, tűnik el az északi jégsapka, meg Grönland jégpáncélja, ha meg olyanról beszél, ami még meg sem történt, legott segít az animáció: látjuk a fuldokló, jégtáblát (hiába) kereső jegesmedvét, s azt is, miként önti el a tenger Manhattant, Hollandiát vagy Bangladesh-t.

Miközben isszuk az aranyszájú expolitikus szavait, szinte már szomorúan kérdezzük magunktól: vajon eljön-e egyszer ama pillanat, amikor választott vezetőink is ilyen elokvenciával, ilyen remek erudícióval képesek megnyilatkozni tetszőleges, szabadon választott témában. Ha pedig véletlenül a szkepszis patás kisördögei kísértenek, az előadó rögvest megnyugtat: mindez a teljes tudományos közvélemény konszenzuális vélekedése, aki meg nem ért vele egyet, az nyilvánvalóan a nagy olajcégek járszalagján halad, akiknek még arra is van erejük, hogy fizetési listán tartott himpellérek segedelmével meghamisítsák a tudósok figyelmeztetéseit. Amikor már majdnem elkezdenénk merengeni azon, hogyan is engedheti az Egyesült Államok népe, hogy egy ilyen elkötelezett, szakmailag is képzett, vérbeli politikai tehetség pocsékba-veszendőbe menjen (s itt most nem nyilatkoznánk politikai természetű sejtelmeinkről), váratlanul feltűnnek az amcsi agit-prop dokuk kötelező sátánjai, a Bush család kötelezően tökkelütött tagjai, meg szegény elfeledett Ronald Reagan. Nekik is is jut egy-egy félmondat, s ennyiből máris nyilvánvaló lesz: itt a gonoszság és a butaság üli nemtelen nászát. Kilóg a lóláb, kiáltanánk fel ekkor színpadiasan – pedig nincs igazunk: egy igazi agit-prop dokumentumban illik, hogy megjelenjen a negativitás, mint természetes ellenpólus, másrészt meg egy hatásos előadónak nem feladata, hogy kétségeket ébresszen nézőjében/hallgatóságában mondanivalója hitele iránt – azt majd megteszik az örök mefisztók, tamáskodók: lelkük rajta, ha kezük olajdollároktól ragadós.

De ne is nézzük gyereknek a nézőt: miután megtekintette e szó szerint gondolatébresztő alkotást, nyilván veszi magának a fáradságot és utánanéz a téma gazdag irodalmának – számtalan szakkönyv mellett már a neten is hemzsegnek az efféle tudományos disputák dokumentumai. Ott azután gyorsan kiderülhet, hogy a klímakutatás izgalmas, ámde igen összetett diszciplína, hogy a Föld tekintetében értelmetlen egyensúlyi éghajlatról beszélni, mert az sosem volt, hogy bolygónk éghajlattörténete másból sem áll, mint hektikus ingadozásból, ráadásul a Föld klímája az utóbbi sok százmillió évben többnyire mindig jóval melegebb volt mint most (igen: most is jégkorszak van!), hogy a periodikus klímaváltozások indítóokai között jórészt tőlünk független, viszont nálunk jóval erősebb természeti hatásokat (például a Föld pályaadatainak változása, például a naptevékenység, például a vulkanizmus és más geológiai folyamatok) kell feltételeznünk – s akkor még csak a felvetődő szempontok töredékéről beszéltünk. Amint beletemetkezett az elérhető nemzetközi szakirodalomba, máris egy nagy és remélhetőleg termékeny vita középpontjában találja magát, ahol az antropogén globális felmelegedés és az ember keltette klímaváltozás teóriája csupán egy megvitatandó hipotézis. Igaz, annál erősebb, igen sokak által vallott elmélet – ám vigyázzunk: a tudományban nem feltétlenül a többség dönt!

Már csak ezért is érdemes megnézni a Kellemetlen igazságot – problémafelvetés szempontjából szinte tökéletes, további tanulmányokra ösztönző darabról van szó, még akkor is, ha előadó-főhőse inkább a mélyen hívő próféta, mint a kötelező szkepszissel felvértezett tudós szerepét játssza. Gore küldetéses ember, akit kétely nyilvánvalóan csak gátolna üdvösnek vélt céljaiban – lelke rajta.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/11 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8777