KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/november
KRÓNIKA
• (X) : Katapult Szinopszis Pályázat
• Kúnos László: Sven Nykvist (1922–2006)
• (X) : A Cinetel Kft. őszi DVD megjelenései
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: Bódy éji dala A személy mint műalkotás
• Varga Anna: Budiwood Magyar zsáner
• Hirsch Tibor: Hét bőr Taxidermia
• Kolozsi László: A test filozófiája Taxidermia
• Schreiber András: A producer felelőssége Beszélgetés Andrew G. Vajnával

• Géczi Zoltán: A törvényen kívüli rendező balladája Kinji Fukasaku
FESZTIVÁL
• Báron György: Napszépe és éjkirálynő Velence

• Nevelős Zoltán: Négyórás töredék Gyilkos arany
VÁROSVÍZIÓK
• Kelecsényi László: Vászonszerelmek Mozipest
• Lajta Andor: Fórumtól Puskinig
TELEVÍZÓ
• Hungler Tímea: Tetemre hívás Helyszínelők
• Reményi József Tamás: A viszkis Magyar plazma
KRITIKA
• Báron György: „egy kandi szem azért leskel reánk...” Ede megevé ebédem
• Stőhr Lóránt: Egy tiszta film Madárszabadító, felhő és szél
• Muhi Klára: Film-emlékmű Mansfeld
• Vajda Judit: 56 gyermekei Budakeszi srácok
• Barotányi Zoltán: A hidegről jött ember Kellemetlen igazság
• Bíró Yvette: Varda kikötője L’Ile et Elle
LÁTTUK MÉG
• Kárpáti György: Egy bolond százat csinál
• Vajda Judit: Mennyei háború
• Ádám Péter: Eladó a szerelem
• Ádám Péter: Élj és boldogulj!
• Kolozsi László: A nagy fehérség
• Vízer Balázs: Brazil ritmus
• Varró Attila: Az ember gyermeke
DVD
• Pápai Zsolt: Harakiri
• Csillag Márton: Aeon Flux
• Tosoki Gyula: Mr. Tűsarok

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Budakeszi srácok

56 gyermekei

Vajda Judit

Erdőss Pál filmjében Kovács István önéletrajzi regényéhez képest a gyermekkor helyett ’56-ra kerül a hangsúly.

 

Kovács István költő-történész-műfordító-polonista önéletrajzi regénye, A gyermekkor tündöklete nem kiált éppenséggel a megfilmesítés után. A szerző időnként humorosan, időnként gunyorosan, időnként nosztalgikusan, szabálytalanul sorjázó epizódokba szedve tárja az olvasó elé az ötvenes évekből származó több évnyi emlékét. Ezt a rakoncátlan, az időben ide-oda csapongó, több helyszínen játszódó, rengeteg szereplőt mozgató emlékfüzért próbálja Erdőss Pál rendező egyetlen tiszta, kronologikus, cselekményes történetszálra felfűzni, így a film inkább lett a regény igen laza adaptációja, annak ihletésére készült mű, mint a hagyományos értelemben vett feldolgozás.

Elsősorban a megváltoztatott cím, az egyértelműen az ’56-ban fontos szerepet játszó pesti srácok asszociációját keltő Budakeszi srácok jelzi, hogy az adaptáció ürügyén a rendező inkább a forradalom ötvenedik évfordulója előtt tisztelgő 56-os filmek közé próbál művével besorolni. Pedig sokáig a film tartalmát is jobban fedi a munkacímként használt eredeti regénycím. A Budakeszi srácok már az első pillanattól nosztalgikus: egy idilli vidéki gyermekkort idéz, melyből éppen saját anyja szakítja ki a főhős kisfiút, Istvánt. Ezt követően – akárcsak a többi gyermek- vagy ifjúsági filmben (mint például az Abigélben) – István rögtön összeütközésbe kerül a felnőtt- és a gyermekvilággal is. A cselekmény fejlődése során láthatunk még korabeli szilveszteri mulatozást zakatolással, vállalati ünnepséget kockázatos versmondással, oroszórát habókos tanár bácsival (Koltai Róbert jeleneteiben mintha csak egy Koltai-filmbe csöppennénk, a színész-rendező egész közegét hozza magával). A látvány mellett Darvas Ferenc zenéje is erőteljesen a nosztalgiázás, a szeretetteljes visszaemlékezés irányába orientál, a konkrét társadalmi és politikai helyzetre pedig csak a gyermeki énen átszűrt apróságok utalnak. Sokáig éppen ez a többneműség a film legnagyobb erénye, ahogy a történelmi filmet a nosztalgiázó gyerekfilmmel és felnőtté válási történettel keveri.

A gyermeki szemszög (legutóbb Cantu Mari Rózsadombjában láthattunk rá példát) előnye az ilyen – még mindig kényesnek számító – témáknál, mint az 1956-os forradalom és szabadságharc a vállaltan és vállalhatóan szubjektív nézőpont. A Budakeszi srácokban az egyes figurákról csak annyiban derül ki viszonyulásuk a rendszerhez, a párthoz, amennyiben a kisfiú számára fontosak – csak lassanként, fokozatosan tisztázódik (mintegy István eszmélésével párhuzamosan), ki a nyíltan ellenálló, a csendben magában tüntető, a gunyoros távolságtartó vagy a hatalmat mindenben kiszolgáló. Az ’56-os események nyílt ábrázolásának csapdáját a filmnek mégsem sikerül elkerülnie. Mintha a rendezők még mindig nem tudnák, hogyan is nyúljanak ’56-hoz, az azt felidéző konkrét eseményekhez, a harcok ábrázolásához: dokumentaristán, természetesen avagy stilizáltan? Erdőss is inkább gyorsan letudja, elkapkodja az ominózus véres, gyilkos, tragikus képsorokat. A forradalmat felidéző utolsó jelenetekben az addigiakhoz képest aránytalanul felgyorsulnak az események, túl gyorsan történik minden (míg a remek atmoszférateremtés a film erénye, addig – mondhatjuk, hogy – a ritmustalanság az egyik fő hibája), nem érezzük a feszültséget. Így eshet meg, hogy míg korfestésből és hangulatból jeles a Budakeszi srácok, a forradalom megjelenítésére törekvő igyekezet rosszul instruált, elkapkodott jeleneteket eredményezett.

Ahol a könyvben a kisfiú csak távoli szemlélő maradt (Márity László és az őrnagy epizódja, vagy amikor a „budakeszi srácok” fegyverért indulnak), ott a filmben a véres események közvetlen résztvevőjévé, sőt kulcsfigurájává válik. Jobb lett volna pedig megtartani azt a távolságot, amit az éppen október 23-án zajló iskolai számháború előtt a papírra 1956-ot író gyermekkéz képe szimbolizált – és ennél nem is menni közelebb, mivel azok a film legkevésbé sikerült jelenetei, amikor a sűrűjét, a konfliktust próbálja ábrázolni. A hétköznapi átadása addig sokkal jobban ment, így ezek az ’56-os jelenetek duplán (hangulat és ritmus szempontjából egyaránt) kilógnak a film szövetéből.

Sajnos a Budakeszi srácokat ezek a képsorok zárják, de próbáljuk inkább a korábbiakat megőrizni emlékezetünkben. ’56 helyett a gyermekkor tündökletét.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/11 52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8776