KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/november
KRÓNIKA
• (X) : Katapult Szinopszis Pályázat
• Kúnos László: Sven Nykvist (1922–2006)
• (X) : A Cinetel Kft. őszi DVD megjelenései
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: Bódy éji dala A személy mint műalkotás
• Varga Anna: Budiwood Magyar zsáner
• Hirsch Tibor: Hét bőr Taxidermia
• Kolozsi László: A test filozófiája Taxidermia
• Schreiber András: A producer felelőssége Beszélgetés Andrew G. Vajnával

• Géczi Zoltán: A törvényen kívüli rendező balladája Kinji Fukasaku
FESZTIVÁL
• Báron György: Napszépe és éjkirálynő Velence

• Nevelős Zoltán: Négyórás töredék Gyilkos arany
VÁROSVÍZIÓK
• Kelecsényi László: Vászonszerelmek Mozipest
• Lajta Andor: Fórumtól Puskinig
TELEVÍZÓ
• Hungler Tímea: Tetemre hívás Helyszínelők
• Reményi József Tamás: A viszkis Magyar plazma
KRITIKA
• Báron György: „egy kandi szem azért leskel reánk...” Ede megevé ebédem
• Stőhr Lóránt: Egy tiszta film Madárszabadító, felhő és szél
• Muhi Klára: Film-emlékmű Mansfeld
• Vajda Judit: 56 gyermekei Budakeszi srácok
• Barotányi Zoltán: A hidegről jött ember Kellemetlen igazság
• Bíró Yvette: Varda kikötője L’Ile et Elle
LÁTTUK MÉG
• Kárpáti György: Egy bolond százat csinál
• Vajda Judit: Mennyei háború
• Ádám Péter: Eladó a szerelem
• Ádám Péter: Élj és boldogulj!
• Kolozsi László: A nagy fehérség
• Vízer Balázs: Brazil ritmus
• Varró Attila: Az ember gyermeke
DVD
• Pápai Zsolt: Harakiri
• Csillag Márton: Aeon Flux
• Tosoki Gyula: Mr. Tűsarok

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Magyar plazma

A viszkis

Reményi József Tamás

A „viszkis rabló” a teljes egzisztenciavesztés kísérteteként bukkant föl, s azóta multiplikálódik.

 

A rabló a román határ felé igyekszik, mondja a narrátor, a képen pedig autóval a Hegyalja úton előbb a BAH-csomópont felé tartunk, majd egy következő vágóképen vissza az Erzsébet-híd felé, végül valami vasúti sorompóhoz érkezünk, amelynek a túloldalán (?) rendőrök ácsorognak. Előzőleg Varjú nyomozó nyilatkozatát pillanthatjuk meg egy újságban „Varjú radikálisok elutasítják az EP-határozatot” címmel (azaz vakszöveggel), mint ahogy a körözési felhívás élén is azt olvashatjuk: SZAVATOL. A Discovery Channel nézőit szerte a világon mindez nyilván csöppet sem zavarja, a kívánatos nemzetközi nézőszámot épp az a nyelv és az a náció, amelyikről itt szó esik, nem befolyásolja érdemben, a lényeg az, hogy szerte milliók hiteles tudósítást kapjanak a hajdani szovjet blokk egy eldugott országáról, ahol évtizedekig tombolt a korrupció, különösen a paprika városában, Budapesten.

Amúgy elég ügyesen összeállított rekonstrukciót látunk „a viszkis” históriájáról, eltekintve attól, hogy az eljátszatott jelenetekben Ambrus Attilát egy rettenetesen tehetségtelen díjbirkózó „alakítja”, aki mindvégig igyekszik nagyon összevont szemöldökkel, nagyon sötéten nézni ránk. A többiekkel sincs nagyobb szerencsénk, így az az – egyébként gyakori – eset fordul elő, hogy a megszólaltatott valóságos figurák és filmbeli alteregóik közül az előbbiek összehasonlíthatatlanul izgalmasabb, elgondolkodtatóbb jelenségek.

A viszkis évekig tartó, igazán fordulatos történetét nehéz elrontani. Ennek a nyitja az, hogy Ambrus Attila nem pusztán a pénzszerzés (meglepően könnyű) esélyét találta meg a bankrablásokban, hanem nagyon hamar a teljes személyiségét mozgósító szerepet is. Tetszett neki ez a szerep, formálgatta, tökéletesítette, hozzá igazította a cselekedeteit, később a szavait. A társadalom normái szerint semmihez sem értő ember intelligenciája és ambíciója érvényesülni kezdett a társadalmon kívüli, a számkivetett hős legendájában. A városi folklórnak nem kellett ezt a legendát utólag fabrikálnia, Ambrus előzékenyen tálalta magától is. S amint erre megkapta a szívmelengető visszajelzéseket, már végleg a szerep foglya lett. Nyilván sorsdöntő hibát követett el, amikor tettestársat vett maga mellé – e pillanattól kezdve csak idő kérdése volt, mikor lelnek rá –, de a végzete inkább az, hogy nem a megélhetés, a szükség logikája irányította a tetteit, hanem az, hogy „látva lássák”, amit csinál. Hogy minél többször hírt adjon magáról, egyáltalán bekerüljön a hírekbe, mégpedig a neki tetsző módon. Ahogyan ő „megírta”.

A szerep pedig nyilvánvalóan a szabadságról, a szabad létezés deviáns tökélyéről szólt. A „bűn az élet”-nek arról a konzekvenciájáról, miszerint a törvény csupán az igazságtalan világ féken tartására, az igazságtalanság biztosítására szolgál. E banális romantika hatása alól, tudjuk, tisztes családapák sem képesek egészen kivonni magukat, miközben gyermeküket biliztetik az aznapi akciófilmet nézve. Különösen fogékony volt a viszkis mutatványára a kilencvenes évek Magyarországa, amely egy elbukott és egy remélt rend között épp a káosz felé tartott. Nem pusztán a gazdasági és politikai zűrzavarra gondolhatunk, amelyet visszatérően „kiigazítások” fednek föl, hanem a sokkal mélyebben, alig megfogalmazhatóan rejlő lelki és magatartásbeli tömeges tanácstalanságra. Ambrus Attila a teljes egzisztenciavesztés kísérteteként bukkant föl, s azóta multiplikálódik.

Sokadszor nézem a tévében a Szabadság-téri vandalizmus képeit, iszonyat és félelem fojtogat. Elfogadhatatlan, amit látok, de elfogadhatatlanok a kommentárok is – minden („természetesen” politikai) oldalról. Az ötvenhatos stilizáció hazugsága és bornírtsága éppúgy, mint a csőcselék, a futball-huligánok álszent emlegetése. Mert a felheccelt kevesek mögött több százezer középiskolás korú fiatal teljes kilátástalansága fenyeget. Család, hagyomány és pénz nélkül a számkivetettség felé sodródó tömeg látens agresszivitása. Több százezer ember, akiről az iskola lényegében lemondott, használható szakmai tudás és morál nélkül szabadul be a jövőbe. Közülük azok, akik már a maradék kontrollt is elvesztették, ugyanúgy szerepet alakítanak, mint a viszkis tette. Az egyetlen szerepet, amelyben érvényesülhetnek, amelynek révén nyilvános érdeklődésre tarthatnak számot. A stadionok megannyi füstje, transzparense, jelmeze, koreográfiája mind ennek a kellékei. A Szabadság-téri suhancok rendre belenéztek, beleintegettek a kamerába, a kamerához vitték, vonszolták áldozataikat, hogy akcióik közönség elé kerülhessenek. Torz, szégyenteljes előadás, torz, szégyenteljes publikummal.

„A független közszolgálatiság törékeny érték; fogjunk össze, hogy erősebb legyen!” – hirdeti azóta az mtv egy romhalmazt ábrázoló fotó alatt. Jellegzetesen értelmetlen és céltalan szöveg, a magyar közbeszéd teljes kiüresedésének mintapéldája bármely trauma után. Ki fogjon össze kivel? Hol, milyen terepen? Mit jelent az „erősebb”, ha csak azt nem, hogy a közszolgálat ama több százezernek is tartozik, amelynek a képviselőivel csak pestisjárvány idején van dolga.

Amikor a Discovery Channel filmjében Ambrus Attila az elfogatásáról mesél, gondosan ecseteli, milyen lehetőségek futottak át benne akkor, milyen döntések között választhatott. A saját legendája ahhoz szoktatta, hogy ő szabad ember, a saját játékát játssza (ismétlődő hangsúllyal: „korrektül”), tehát az utolsó pillanatban is ura önmagának, a helyzetnek. A nyomozó viszont szenvtelen egyszerűséggel csak annyit mond: Ambrus „semmit sem tehetett”. Megfogták, megbilincselték, autóba rakták. Igaz, előzőleg még egy egész városrész villamosforgalmát is leállították miatta, és azért az nem lebecsülendő dolog. Ennek a perspektívája most is nyitva áll.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/11 45. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8772


előző 1 következőúj komment

Gabor #1 dátum: 2006-11-14 17:01Válasz
Szia!
Azt, amit a fiatalokról (rolunk) írtál találó lett. De mutass egy példaképet, mármint győzd meg azt a fiatalt, aki egész héten a szombati bulit várja, hogy jó lerészegedve tombolhasson. A magyar zene adón szokták mutatni ezeket a nagyszerű pillanatokat, amikor a dj fennhangon a tömeghez szól: "Kezeket a magasba, mutassuk meg Magyarországnak, hogy bulizunk- hát igen jól megmutatjátok. Valójában a viszkis, az október 23-ai tűntetők sem tettek mást, mint megmutatták. Foglalkozni kell a kérdéssel, de mielőtt magasba emelnéd Ambrust azért mégis csak egy köztörvényes bűnöző.