|
Év
1980/február
|
Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
N. N.: A magyar film – ma
Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága
Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
Molnár Gál Péter: Fedora
Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
Loránd Gábor: Vállalom, főnök
Veress József: Karrier
Koltai Ágnes: A fekete halál
Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
Zalán Vince: Skalpvadászok
Galgóczy Judit: A halott vissztér
Bikácsy Gergely: Megközelítések
Bende Monika: Oké, spanyolok
Csala Károly: Irány: Belgrád!
Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
Faragó Vilmos: Kijön a tévé
Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégKarrierVeress József
Julien Sorelek napjainkban is vannak. Néha szoknyát hordanak és életvitelük természetesen modern, mentalitásukat tekintve azonban nem különböznek a híres irodalmi hőstől: mindent megtesznek annak érdekében, hogy egyéniségüket bármilyen áron kibontakoztassák és bezsebeljenek sikert, pénzt, szerelmet, pozíciót, meg főképpen boldogságnak hazudott látszatot.
Léna, a Karrier gátlástalan ifjú főszereplőnője efféle koreográfia szerint szervezi meg az életét. Ügyes sakkjátékoshoz hasonlóan döntögeti le a bábukat, melyek érvényesülése útjában állnak. Aztán egy szép napon rádöbben arra, hogy a tisztességtelenség megöli igazi egyéniségét, s a „jóság síró vágyától” vezettetve mégis visszafordul a lejtőről.
Borisz Grigorjev szándéka becsületes, a mondanivaló érvényessége sem kérdőjelezhető meg, az új szovjet film mégsem hitelesíti a „ti leányok, ne tegyétek” gondolatot, mert riasztó sémák kliséinek kártyavárából áll össze. Léna tetteinek indítékai egyáltalán nem motiváltak, a vásznon fekete-fehér – értsd: végletesen jó és rossz, angyali és ördögi – figurákat látunk, a fordulatok kiagyaltak és legfeljebb pillanatokig csap meg bennünket a mesterkéletlen valóság levegője. Gyanítjuk, hogy az ok prózai. Előbb volt a gomb s csak aztán a kabát. A rendező – Féliksz Mironyer forgatókönyvéből született a mai karriertörténet – a negatív életvitel fölött kívánt pálcát törni, s arra törekedett, hogy Léna egyensúlyvesztésének eredőit láttassa. Sajnos, didaktikus cselekménnyel, elcsépelt szituációkkal, teatrális monológokkal az efféle kudarc okai rekonstruálhatatlanok. A Karrier fontos igazságot mond ki, ám ahogy mondja, belefullad a közhelyekbe.
Julien Sorel szellemét megidézték, de a szellem – fájdalom – nem jelent meg.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 812 átlag: 5.52 |
|
|
|
|