KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

          
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/május
KRÓNIKA
• Pörös Géza: Tadeusz Lomnicki
• Zalán Vince: A mi nesztorunk
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Lidérces városok Berlin

• Takács Ferenc: Az igazság paranoiája JFK
RETROSPEKTÍV
• Báron György: Választások és vonzások Eric Rohmer filmjei
MAGYAR FILM
• Kovács András Bálint: A Sárkány utcánál nincs ravaszabb Beszélgetés a civil filmről
• Simándi Júlia: Mentse, aki tudja, a régi filmeket Beszélgetés Tóth Jánossal és Gyürey Verával
• Nemeskürty István: Atlantisz megmentett darabja Az obsitos; A falu rossza
TELEVÍZÓ
• György Péter: A Nyugat kapujában Össztűz; Friderikusz-show
• Balassa Péter: Arab hómezők Közjáték
KRITIKA
• Almási Miklós: Fortinbras nem jön Hamlet
• Hirsch Tibor: Csillagok háborúja A Skorpió megeszi az Ikreket reggelire
• Koltai Ágnes: Népi szmoking Vörörs vurstli
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: Sülve-főve Cinkekirály; Sellő félig a habokból; Sülve-főve
• Koltai Ágnes: Ay Carmela
• Turcsányi Sándor: Neon City
• Békés Pál: Az utolsó cserkész
• Sárközi Dezső: Űrszekerek VI.
• Sneé Péter: Felhők közül a nap
• Tamás Amaryllis: Beethoven
ELLENFÉNY
• Molnár Gál Péter: Hollywoodi pizza

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Felhők közül a nap

Sneé Péter

Ki nyerte meg a világháborút és miért? A médiaforradalmak, illetve hadjáratok korában nem jogosulatlan e kérdés. Naiv történészeink eddig a katonai erő, valamint az ipari kapacitás nagyságában látták a győzelem kulcsát, tévedtek persze. A világ – mint megtudjuk a televízió önismereti műsoraiból – a mozgóképtől változik. Ha a jelen formálójának címére az elektronikus sajtó tart igényt, úgy a múltat a celluloidszalagok gyártója sajátítaná ki. Egy szó mint száz, a második világháború győztese az amerikai filmipar volt. Legalábbis erről bizonyosodhatunk meg David. Seltzer tudatlanságunk felhőjén átragyogó alkotásából, ahol is egy kvázi dokumentumfilm keretében megszólal a szuperkémnő, ki nemcsak a honi hírszerzők mesterét hálózza be könnyedén (a felderítő parancsnokot Michael Douglas domborítja!), hanem zsebre vágja a teljes náci elhárítást is, s teszi ezt anélkül, hogy valaha formális kiképzésben részesült volna. Csupán moziba járt, ott tanult.

Ennyi elég a diadalhoz, ami hiányozna netalán, azt pótolja a kötelességérzet és a szerelem csodálatos hatalma. A kettő ugyan néha összevész, s dönteni kell, a világégés közepette idilli körülmények között folytatott románcot válasszuk-e, vagy honleányi és rokoni érzeményeinknek engedjünk inkább, ám a tiszta erkölcs eligazít. Ki reá hagyatkozik, azt semmi sem menti meg a könnyes-tapsos happy endtől. Legföljebb a perifériális Európa okvetetlenkedői csuklanak a hollywoodi gyárudvaron milliós költséggel felépített díszletvárosok láttán és dünnyögik szomorúan: ahogy Móricka, akarom mondani Morris elképzeli a zsarnokságot, a háborút és az ellenállást. Fölösleges törődni velük, hiszen ők „nem beszélni angol”, primitívek, s csak a hőst utánozzák nyilván, ki úgy kóborol a Harmadik Birodalomban, hogy bevallottan egyetlen szót sem ért németül, azután mégis győz a háborúban.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1992/05 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=477