KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

          
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/május
KRÓNIKA
• Pörös Géza: Tadeusz Lomnicki
• Zalán Vince: A mi nesztorunk
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Lidérces városok Berlin

• Takács Ferenc: Az igazság paranoiája JFK
RETROSPEKTÍV
• Báron György: Választások és vonzások Eric Rohmer filmjei
MAGYAR FILM
• Kovács András Bálint: A Sárkány utcánál nincs ravaszabb Beszélgetés a civil filmről
• Simándi Júlia: Mentse, aki tudja, a régi filmeket Beszélgetés Tóth Jánossal és Gyürey Verával
• Nemeskürty István: Atlantisz megmentett darabja Az obsitos; A falu rossza
TELEVÍZÓ
• György Péter: A Nyugat kapujában Össztűz; Friderikusz-show
• Balassa Péter: Arab hómezők Közjáték
KRITIKA
• Almási Miklós: Fortinbras nem jön Hamlet
• Hirsch Tibor: Csillagok háborúja A Skorpió megeszi az Ikreket reggelire
• Koltai Ágnes: Népi szmoking Vörörs vurstli
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: Sülve-főve Cinkekirály; Sellő félig a habokból; Sülve-főve
• Koltai Ágnes: Ay Carmela
• Turcsányi Sándor: Neon City
• Békés Pál: Az utolsó cserkész
• Sárközi Dezső: Űrszekerek VI.
• Sneé Péter: Felhők közül a nap
• Tamás Amaryllis: Beethoven
ELLENFÉNY
• Molnár Gál Péter: Hollywoodi pizza

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Ay Carmela

Koltai Ágnes

I Manuela, I Manuela... – énekelte vagy húsz éve lelkesen Pete Seger a spanyol polgárháború egyik dalát. Reszelős hangja egyként lelkesíthette azokat, akik az 1938-as véres öldöklésből csupán a No pasaran!-t és Dolores Ibarurit ismerték, s azokat is, akik elolvashatták a Hódolat Katalóniának mifelénk tiltott sorait. Ay Carmela, Ay Carmela... – hangzik fel ugyanez a dal negédesebben Carlos Saura polgárháborús giccstörténetében. Ahogy a Franco-korszak távolodik az időben, s ahogy Saura egyre jobban belesüpped a Carmen-szindrómába (abba a szirupos tévhitbe, hogy Spanyolország Európának az a fertálya, ahol oly sokat süt a nap, oly bővérűek a lakói, s oly tüzes a táncuk), úgy veszti el a rendező drámai érzékenységét. Az Ay Carmela egy színésztrupp kalandjait meséli el. A film első felében a köztársaságiak táborát lelkesítik a komédiások farce-aikkal, majd beleszaladnak a Francónoz hű katonák őrjáratába, s a fogságban már az életükért játszanak.

Két nagy, kínrímekbe fulladó színielőadást nézhetünk végig: emitt az éhes, didergő köztársaságiak, amott a jóllakott, dölyfös francóisták tapsolnak elégedetten. Saura története megható, afféle hősies-beszari kisember-sirató, ám ha már eleget könnyeztünk, lapozzuk fel újra Orwellt és ne feledjük: a frontok nem ilyen egyértelműen tisztán húzódtak a polgárháborúban. Amikor a függöny végleg legördült, nem csak egy Carmela nevű butuska táncosnő rogyott össze holtan a színpadon valamelyik dühödt katona golyójától.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1992/05 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=474